6511 hit(s)

Hits

1. 1971 / 1. szám • Boda László: Végtelen Isten, emberi szavak (28. oldal)
[...] Boda László VÉGTELEN ISTEN EMBERI SZAVAK A keresztény gondolkodás jelenében észrevehetően [...] történik arról vajon az emberi szó alkalmas e arra hogy tükröt [...] a probléma körben vizsgálja felül szavaink esélyeit kü­lönös tekintettel a szentirásra [...] tartja az emberi fogalmakat és szavakat Isten titkának megragadására ugyanakkor pedig [...]
2. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Jelenits István: A kinyilatkoztatás és az emberi szó (198. oldal)
[...] A KINYILATKOZTATÁS ÉS AZ EMBERI SZÓ 1 Az isteni kinyilatkoztatás megjelölésére [...] Istene úgy szólal meg hogy szavával fölemeli magához az embert való­ban [...] s viszont Az hogy Isten szóba állt velünk emberekkel önmagában is [...] a hit által fogadjuk be szavát őt magát tükör által homályban [...]
3. 1976 / 2. szám • FIGYELŐ • Isten szavának "szimfóniája" (106. oldal)
[...] p 7 Yves Congar His­ISTEN SZAVÁNAK SZIMFÓNIÁJA Az igazság szimfonikus vallja [...] lényege nem foglalható bele emberi szóba mivel hozzá senki sem hasonlít­ható emberi szóval Ö meg nem nevezhető Ma [...] varázsától és pusztán az emberi szavak szintjére süllyeszti le ahol már [...]
4. 1983 / 3. szám • KÖRKÉP • Cselényi István Gábor: A szó, az ének, a kép, a mozgás liturgiája (164. oldal)
[...] kell tisztogatnia csiszolnia kell a szavait El kell ámulnia a beszéd [...] szedett és jól kiejtett magyar szavakat Meg kel sze­resse a kimondott [...] jobban a ki nem mondott szavait És mindenekelőtt legye­nek saját szavai ahogy lehetnek saját állatai és [...] választott nem választékos hanem kiválasz­tott szavak a pontos az odaillő hajlékony [...]
5. 1972 / 1. szám • TANULMÁNYOK • Gál Ferenc: Isten szava és a modern exegézis (2. oldal)
TANULMÁNYOK Gál Ferenc ISTEN SZAVA ÉS A MODERN EXEGÉZIS A [...] a Szentírást értjük amelyet Isten szavá­nak nevezünk s amelyhez mint értelmezés [...] kérdés Mi valójában az Isten szava Ami a Szentírásban olvasható vagy [...] világos tételekbe foglalhatja hitét Krisztus szavait és tetteit történetileg hitelesnek tartottuk [...]
6. 1989 / 4. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Brückner Ákos: "Nemcsak szóval, hanem erővel..." (A cselekvő szeretettel egybeötvözött igehirdetés és hitoktatás néhány szempontja) (231. oldal)
[...] igeként jut el az Evangélium szava abban az valamiképp megtestesül inkarnálódik [...] válik Az ilyen igehirdetés súlyos szavakkal H Schürmann az élet fedezeté­vel [...] legyen hanem evangelizáció Evangelizáció a szó bibliai értelmében az ottani több [...] igehirdetés vagy pláne a prédikáció szaváé jobb mint a hitoktatás teológiai
7. 1988 / 3. szám • Kelemen Krizosztom: Ünnepi szó (129. oldal)
[...] megyében illetőleg Pannonhalmán elmon­dott köszöntő szavait Ó dicsőséges Szent Jobbkéz melyet [...] hpgyá Kárpátok medencéjé­Sz A ÜNNEPI SZÓ
8. 1993 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Kremer, Jacob - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Szó szerinti hűséggel - nem betűről betűre. Az egyszerű bibliaolvasás határai és lehetőségei (66. oldal)
TANULMÁNYOK Jacob Kremer SZÓ SZERINTI HŰSÉGGEL NEM BETŰRŐL BETŰRE [...] ez utóbbit mondják sokszor félreérthetően szó szerin­tinek Számos szónak és fogalomnak ugyanis az egyes [...] így például a sokszor lélek szóval fordított héber nefes szónak a Bibliában más gazdagabb a [...] szellemi halhatatlan szubsztancia Ezenkívül a szavaknak mondatoknak és szövegrészieteknek sokszor több [...]
9. 1986 / 4. szám • KÖRKÉP • Sulyok Elemér: Jézus szavai és tettei (229. oldal)
[...] cselekedjél hasonlóképpen Sulyok Elemér JÉZUS SZAVAI ÉS TETTEI Pár éve történt [...] mindennapi életünket és Isten útmutató szavát korántsem egyszerű Mert leginkább az [...]
10. 1981 / 3. szám • FÓRUM • Még néhány szó a magyar liturgikus szövegeinkről (163. oldal)
[...] akarta Belon Cellért MÉG NÉHÁNY SZÓ MAGYAR LITURGIKUS SZÖVEGEINKRŐL Az elmúlt [...] nem kizárólagosan papok feladatáról van szó amikor a zsinati dekrétumok korunk [...]
11. 1994 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Mártonffy Marcell: A vád szava és az egység lelke - az evangéliumi kommunikáció kérdéséhez (194. oldal)
[...] Mártonffy Marcell OSB A VÁD SZAVA ÉS AZ EGYSÉG LELKE AZ [...] hozzá tartozik a cselekedetek és szavak mögött meghúzódó indítékok legalább rész [...]
13. 1971 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Sulyok Elemér: Az igehirdetés nyelve (168. oldal)
[...] kiolthatják vagy éppen leronthatják a szavak és így a továbbadásra szánt [...] vallásos nyelvnek van néhány olyan szava amely be­hatolva a hétköznapi érintkezés [...] árnyalattal állandósult A prédikáció prédikál szavakból szár­mazó kiprédikál erkölcsi prédikáció prédikál [...] Jézusnak a nyolc boldogságról mondott szavait jelenti Jelentésibeli és hangulati rosz [...]
14. 1969 / 4. szám • FIGYELŐ • Radó Polikárp: Az új holland katekizmus (259. oldal)
[...] közti legszorosabb kapcsolatot A szeretetet szóban fejezzük ki A szó nagy ajándék nagyobb mint hinnénk [...] Néha az is helyénvaló hogy szavakkal os­torozzunk valakit ha így a [...] tekintetük megtelik gyanúval Ha a szavunkkal föltárt bűn igaz megszólás akkor [...] jól megmondja hanem azt akinek szava megbízható Az igazság kimondásával bebizo­nyítjuk [...]
15. 1972 / 4. szám • FÓRUM • Edelényi István: Miért nincs mosolygó arc az első hittankönyvben? (245. oldal)
[...] kérdésére Arra hivatkoz­va hogy a szavak nem csupán a tárgyi jelen­tés [...] az atya és az apa szó elvált egymástól az atya szó a gyermek számára érthetetlen hangzása [...] és az apa rokon értelmű sza­vak közül az atya szóban találta meg azokat a hangulati [...]
16. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Koncz Lajos: A sugalmazás teológiája (226. oldal)
[...] a formula a Biblia Isten szava Sőt az is hogy a [...] igazi isteni és pusztán emberi szavakat Helyesen azt kell mondanunk a [...] Isten akarata egyformán az isteni szó emberi szóba testesülése és írásba öltöztetése tehát [...] A biblikus szóhasználatban az Is­ten szava és az inspirált szó gyakorlatilag egyet jelentenek Ezért mondhatta [...]
17. 1995 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Windisch, Hubert - Tőzsér Endre (ford.): Embertől emberig - A lelkipásztori beszélgetés (121. oldal)
[...] tájékozódá­sára életben való eligazodására a szó és a szó hordozta kapcsolat által vagyis a [...] testbe önmaga testébe öltözteti a szót A szónak ebben az értelemben mindig is [...] Az emberileg megélt szeretet ugyanis szóval kezdődik és szóba torkollik A segítő beszélgetést illetően [...]
18. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Jelenits István: A kinyilatkoztatás és az emberi szó (199. oldal)
[...] Isten nagy tettei nem pusztán szavainak igazolására valók hanem maguk is [...] Isten tetteinek jelentését a próféták szava tárta föl a Krisztus esemény [...] valamiféle spirituális tapasztalat hanem a szó s a szóra nyíló hallás meg az abból [...] szellem azért tud messze ható szavakat kimondani mert nem nullapontról indul [...]
19. 1979 / 4. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Várszegi Asztrik: Biblia és imádság (245. oldal)
[...] tudnék már a zsoltárok édes szava nélkül és ama végtelen szemlélődés [...] a zsoltárokkal nem élég képeit szavait nyelvét elemezni a mai normák [...] maghoz kellene eljuttatnunk Minden emberi szó élő szó Olyan mélységei vannak melyeket csak [...] mégis akkor a zsoltárok ősi szavai melyek koráb­ban túlzott és kezdetleges [...]
20. 1971 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Sulyok Elemér: Az igehirdetés nyelve (167. oldal)
[...] beszélő Sajnos sok ilyen jellegű szavunkkal nem ez a helyzet Gondoljunk [...] bérmálás szentsége keresztség megváltás stb szavakra Önmegtagadás szavunk például nem tudja érzékeltetni azt [...] akik adunk Tehát ezekkel a szavakkal kapcsolatban fennforog a veszélye nem­csak [...] valamit A szi­nonimák a rokonértelmii szavak közül kiválaszthatja a teológiailag megfelelőbbet [...]
21. 1995 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Windisch, Hubert - Tőzsér Endre (ford.): Embertől emberig - A lelkipásztori beszélgetés (124. oldal)
szituáció lényege pedig a szó 2 Az emberi szó a történelmi helyzetből születik Egy [...] mindenkori szituáció világítja meg a szót Az emberi szó akkor szerez magának igazán hatalmat [...] kell kifejezésre jutnia a szituáció szavában ha szó általi igazán szeretet irányította segítséget [...]
22. 1995 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Windisch, Hubert - Tőzsér Endre (ford.): Embertől emberig - A lelkipásztori beszélgetés (123. oldal)
[...] szeretetet szórakozással cseréli fel a szó pedig kommuni­katív sekélyességgé laposodik Az [...] az ön szeretet marad mely szóba öltözve válik hatékonnyá ideológiaként Ezáltal persze a szó legva­lóságosabb értelmében eladják a szót s az ilyesféle beteljesülést boldogságot [...] időben hangzik el ha a szót életünk eseményének tekintjük Szót és szituációt nem szabad pusztán [...]
23. 2005 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában (114. oldal)
[...] az a meggyőződés hogy Isten szava ahogyan azt az egyház hirde­ti [...] valóban úgy hallgas­sa mint Isten szavát és ne csupán emberi szót Kegyelemtani alapon kétféle isteni szóról beszélhetünk Krisztusnak a lelkűnkben kimondott [...] a külsőleg is érzékelhető kinyilatkoztatott szóban A kétféle szó lényegi összefüggésben áll egymással egymást [...]
24. 1973 / 1. szám • TANULMÁNYOK • Lukács László: Nagyobb a szívünknél (23. oldal)
[...] személyesebbé váltak e szájában e szavak élete folyamán Isten imádságos megszólítására ugyanezeket a szavakat használjuk Elmés szer­kezetekkel talán meg [...] egyre jobban belemondani Istennek elmondott szavainkba is remélve hogy halálunkban egészen [...] a ko­porsóig ismételt mozdulatait és szavait telíti tágítja személyesíti Az akinek [...]
25. 1981 / 1. szám • TANULMÁNYOK • Tüskés Gábor: A kultusz az imádság legmagasabb formája (16. oldal)
[...] közösség nyilvánossága A közösség a szóban nyilvánul meg Ahol a szó fölhangzik ott mindenki számára egyként [...] mindenkiért imádkozik De az ő szava mindenki és minden egyes imádsága [...] meg például a papban Ö szavával vezeti a közösséget De szava nem az ő szava ez a szó mindenkiért és az egészért von [...]
26. 1981 / 1. szám • TÁVLATOK • Cselényi István Gábor: Szentírás és igehirdetés (29. oldal)
[...] az egész kinyilatkozta­tásra mindenestől Isten szava Ugyanakkor az is igaz amit [...] tárja fel önmagát amelyet prófétai szó értelmez és az isteni szó ígéretét is­mét egy egy történés [...] az élő folyamat amit a szó így elsőrendűen Isten szava magában rejt a biblikus szemléletben [...]
27. 1971 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Sulyok Elemér: Az igehirdetés nyelve (169. oldal)
[...] évvel ezelőtt Ezért a régies szavak félreérthetők a mai ember számára [...] mert sok ember a régies szavakkal együtt letűnt korok kelléktárába sorolja [...] meg a leggyakrabban használt vallásos szavainkban Az igehirdetésben sok olyan többnyire [...] Lélek szeretet béke szövetség stb szavaink is meg­járták az utat Az [...]
28. 1986 / 4. szám • KÖRKÉP • Sulyok Elemér: Jézus szavai és tettei (230. oldal)
[...] hűtlen népet ismételten a szövetségkötés szavaihoz ill a Törvényhez szabott életmódra [...] olyan kivételes egyensúly áll fönn szavai és tettei között amely számunkra [...] magyarázzák tetteit és tettei szemléltetik szavait Szavai nemcsak az egész Ószövetséget exegetizálják [...] önkéntelenül szakadt föl a meglepetés szava Ilyet még nem láttunk soha [...]
29. 1995 / 1. szám • KÖRKÉP • Buber, Martin - Gáspár Csaba László (ford.): Két beszélgetés (50. oldal)
[...] kőzhessék Az emberi beszéd mely szavát ferdítették el szennyezték be gyalázták [...] ezáltal szentelődött meg az Isten szó az esdeklő fölkiáltás szava a névvé vált szó minden emberi nyelvben és mindörökre [...] végső dolgok ról hogy a szavak melyeket rosszul forgattunk megtisztuljanak Csakhogy [...]
30. 1986 / 1. szám • KÖRKÉP • Dolhai Lajos: Az ige és a szentség kapcsolata (44. oldal)
[...] indul ki hogy minden emberi szó de különösképpen az igehirdetés szava lényege szerint egybekap­csolódik egy szituációval [...] gondolunk hogy a Názá­reti Jézus szavai és tettei által egész személyében [...] az emberhez tartoznak az üdvösség szavává és jelévé tette 14 A [...] is megtalálható Az ember nemcsak szavával fejezi ki önmagát hanem a [...]
31. 1978 / 3. szám • OLVASÓINK ÍRJÁK • A kinyilatkoztatás jelentősége (156. oldal)
[...] történő kinyilatkoztatást az ige a szó értelmezi a szavakat az ígéreteket az üdvtörténeti esemény [...] 22 1 Salamon életét például szavai jelzik 1 Kir 11 41 Egy ember élete az ő szava a teljes önfeltárulkozása Ez a [...] az üdvtörténet az egyházban ben­nünk szavainkban és tetteinkben Horváth Tibor jelzett [...]
32. 2002 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: Vocabularium eucharisticum az évközi idő könyörgéseiben (146. oldal)
[...] aki a múlt században a szó eredetére használatára és jelentésére ráirányította [...] arra hogy ennek a két szónak a tartalmát a liturgikus szövegekben [...] Az sem elegendő ha a szót csak szűkebb ér­telemben az Egyház [...] Egyház misztériuma 11 b A szó jelentése és liturgikus használata A [...]
33. 1986 / 2. szám • KÖRKÉP • Kocsis Imre: Az igehirdető Pál apostol (115. oldal)
[...] kész alkalmazkodni a hallgatósághoz Isten szava és az emberi szó Szent Pálnak az igehirdetés iránti [...] maga az isteni erő működik szavaiban Ezért írhatja a tesszalonikai híveknek [...] ennyire tisztában van azzal hogy szavain keresztül Isten szól azért nem [...] ezért nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt hanem a lélek és [...]
34. 1989 / 3. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Fila Béla: Igehirdetésünk prófétai jellege és követelményei (186. oldal)
[...] kétségbeesett tiltakozás is kiérződik súlyos szavaikból Minden prófétának egészen egyéni stílusa [...] színes a prófétai igehirdetés A szavakból kivehetők hogyan kapták az üzenetet [...] isteni üzenettel lép föl ezért szava önmagát igazolja önerejében hangzik föl [...] és mélységgel rendelkezik a prófétai szó A próféták szava mindig üdvösséges helyzetet teremt akár [...]
35. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Koncz Lajos: A sugalmazás teológiája (229. oldal)
[...] hogy a Szentírás az isten szava A válaszban a nézőpontokat kell [...] a Szentlélek szól az írás szavai­ban S itt egy lépéssel még [...] és leírnak nemcsak az emlékezés szavai ipsissima verba Christi hanem Jézus szavainak tovább zengése új adottságok közt [...] és ők e teljes igazság szavait közvetítik Ennek mélyebb üdvtörténeti rációját [...]
36. 1979 / 4. szám (197. oldal)
Az Isten szava élő és átható minden kétélű [...] mint az Isten köztünk élő szaváról összegyűj­tött néhány gondolatot Isten örök [...] a prófétáknak meg az apostoloknak szavaiban a Szentlélek szavát szólaltatják meg uo Isten élő szava a szenthagyományban és a Szentírásban [...] a szenthagyomány tehát az Isten szavának az egyházra bízott egyetlen szent [...]
37. 1976 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Nyíri Tamás: Az istenkérdés mai megközelítése (205. oldal)
[...] hogy mit jelentsen az Isten szó 11 Meg kell nyílnunk Isten [...] van e értelme az Isten szónak a többi általunk használt szó között azaz hogy megértésvilágunkban van e helye többi szavunk és értelmi tartalmunk között akkor [...] lehet értelme mint valamennyi többi szavunknak Ez a szó az emberi létezés teljes értelmének [...]
38. 1986 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Gál Ferenc: Hirdetni Krisztus felfoghatatlan gazdagságát (Ef 3,8) (212. oldal)
[...] csipkebokor nem is egyszerű prófétai szó hanem maga a Szó a Logosz aki egy lesz [...] különös hatást tulajdo­nított az isteni szónak Krisztusban azt a Szót kaptuk aki Istennél volt és [...] rá Nem marad pusztába kiáltó szó mert enyéim ismerik szavamat és hallgat­nak szavamra Jn 10 4 Az általános [...]
39. 1978 / 4. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Koncz Lajos: A feltámadt Krisztus megtapasztalása a plébániai közösségben (255. oldal)
[...] az igehirdető papra Az Isten szava emberi szóban A kérügma egzisztenciális és szólító [...] tartalmilag reprodukálja Isten valamikor elhangzott szavait Még annál is sokkal több [...] hirdetni azt jelenti hogy emberi szavainkba beszédünkbe burkolózva valóságosan az Isten [...] hogy a bármily gyarló emberi szavak által Isten szava lesz jelenvalóvá Krisztus szélítása hangzik [...]
40. 1983 / 3. szám • KÖRKÉP • Cselényi István Gábor: A szó, az ének, a kép, a mozgás liturgiája (166. oldal)
[...] liturgia legtöbbet emlegetett eleme a szó Már a hagyományos szentségtan is tudott a szavak kegyelemközvetítő erejéről még ha ezt [...] energiája s hogy aztán a szó ne puszta emberi szó de Isten igéje legyen A [...] egziszten­ciális átélése a teremtett világnak szavakban végbemenő színeváltozása átalakulása mely a [...]
41. 1973 / 1. szám • TANULMÁNYOK • Lukács László: Nagyobb a szívünknél (22. oldal)
[...] személyes többlettel megtelnek a mi szavaink és tetteink is A mélyünkben [...] Igéje testté lett az ö szava az egyetlen olyan szó amely nem csupán többkevesebb intenzitással [...] számunkra személyes átélésünkben hozzánőni Krisztus szavainak ehhez a többletéhez A Szentírásnak [...] a szent­mise hatékony jelei és szavai minden nap új meg új [...]
42. 1986 / 1. szám • KÖRKÉP • Dolhai Lajos: Az ige és a szentség kapcsolata (42. oldal)
[...] ki A protestáns teológia Isten szavának tulajdonít nagyobb szerepet a keresztény [...] fel Hangoztattuk ugyan hogy a szónak mint a szentségi jelhez tartozó [...] már látjuk hogy az isteni szó nemcsak a szentség formája a szó és szentség viszonya nem szűkít­hető [...] és közvetítőjének elsősorban az Isten szavát tekintették A protestáns teológiák ezért [...]
43. 1986 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Bolberitz Pál: Az ige hallgatói (121. oldal)
[...] hirdesse és azokra akik hallgatják szavait Az igehirdetőnek sohasem szabad úgy [...] érzelmi háttér hiányzik az igehirdetö szavaiból akkor az nem lesz hatékony [...] is ereje van mert Isten szava eleven Zsid 4 12 mégsem [...] fella­zítását szolgáló eszmefuttatásokat vár Isten szavának közvetítőjétől Nem is arra kiváncsi [...]
44. 1981 / 1. szám • TANULMÁNYOK • Tüskés Gábor: A kultusz az imádság legmagasabb formája (17. oldal)
[...] az Egy koncentrációjában így a szó a közösség nyilvánosságában két különböző [...] a közösséghez ez az igehirde­tés szava És a közösség is szól [...] Ügy kell szólnia hogy emberi szavában amit valóban ő maga mond [...] teljesen becsületes és ezért hiteles szó legyen olyan szó amely teljesen Isten ügyét mondja [...]
45. 1983 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Boda László: Találkozás Istennel az emberben (198. oldal)
[...] hogy beszédünk devalválódik Legfontosabb emberi sza­vaink elveszítik hitelüket eredeti értéküket használatukban [...] Az sem lehet kétséges hogy szavaink forgalmi értéke magán viseli az [...] felülvizsgálása hogyan szexualizálódik el bizonyos szavak használata a mindennapi életben pl [...] ellen Védetté kellene nyilvánítani bizonyos szavainkat s vissza kellene adni fedezetüket [...]
46. 1993 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Fischer, Georg - Horváth Ilona (ford.): A Biblia - Isten jele minden idők számára (77. oldal)
[...] önmaga ajándékozása emberi megtapasztalásokkal egybekötve szavakká sűrűsödik művészetté lesz énekké válik A számunkra áthagyo­mányozott szavak emellett csupán egy válogatás Jn [...] szűnő szeretetének végtelen énekét ISTENÜNK SZAVA ÖRÖKKÉ MEGMARAD A keletkezés után [...] gépét Ahhoz hogy valami Isten szavaként mindig fennmaradhasson szükség van az [...]
47. 1983 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Tüskés Gábor: A keresztény ünnep középpontja: a kultikus történés (84. oldal)
[...] testre kiterjedő történés Aki a szó eredeti értelmében beszél az nemcsak [...] öltött ember ittlétének történése Heidegger szavá­val világban való lét egymással való [...] a cselekvést amennyiben a cselekvés szavát szabaddá teszi és a cselekvés így világítja meg a szót amennyiben hordozza azt Mivel a szó átvilágítja a cselekvés logos át [...]
48. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Sulyok Elemér: A Szentírás, a szentíráshagyomány és a tanítóhivatal (220. oldal)
[...] a kötelékben tanulók hallgatják Jézus szavait szemlélik tetteit de még inkább [...] egy dolguk van tanulni Jézustól szavaiból tetteiből ragaszkodni hozzá és követni [...] egymást váltó nemzedékek lesznek Jézus szavainak és tetteinek hordozói és hirdetői [...] tetteinek mélyebb ér­telme Jézus kimondott szavaiban és végbevitt tetteiben az üdvösséa [...]
49. 2002 / 1-2. szám • Dolhai Lajos: Az Eucharisztia az évközi idő áldozás utáni könyörgéseiben (19. oldal)
[...] a szentség és a misztérium szó szerepel A szentség sacramentum az [...] a misekönyv magyar fordításában e szavak eredeti teológiai értelmét a for­dítók [...] visszaadni 52 Magyarra a titok szóval szoktuk fordíta­ni De mivel a [...] arra hogy a misztérium titok szónak a bib­liában sokkal gazdagabb és [...]
50. 1979 / 4. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Várszegi Asztrik: Biblia és imádság (246. oldal)
[...] a görög melétán ill meléta szavak melyeket latinra a meditáció szóval fordítottak Eredeti jelentésében nem racionális tevékenységről van szó mint amilyen irányban a fejlődés [...] a gregorián dallam amely bizonyos szavakon elidőzik és azt melizmával díszíti [...] igazságéhségünkben Teljesül Loyolai Szent Ignác szava is Nem a sokat tudás [...]
51. 2002 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: Vocabularium eucharisticum az évközi idő könyörgéseiben (144. oldal)
[...] Eucharisztia eseményjellegére utal a commercium szó az esemény eredményére ill gyümölcsére [...] corpus a corpus et sanguis szavak A communio participatio fogalmak is [...] de az euchológia a legkülönbözőbb szavakat delicia divinum remedium res salutare [...] mondatok sok esetben csak a szóban forgó liturgikus tevékenységre utalnak de [...]
52. 1972 / 4. szám • FÓRUM • Dr. Molnár Nándor és K. Palló Margit hozzászólásai Sulyok E. az "Igehirdetés nyelve" című tanulmányához (Teológia, 1971. 3. sz.) (244. oldal)
[...] de a szolga és szolgáló szavak aligha pótolhatók minden esetben a [...] mondhatunk le minduntalan jól bevált szavainkról sőt még a történelmi el­avulás [...] vagy éppen kiküszöbölni olyan ősi szavainkat mint pl gyónás vagy áldozás [...] egybe a legtöbb nyelv legtöbb szava valósá­gos fogalomhálózatot takar s e [...]
53. 1986 / 2. szám • KÖRKÉP • Boda László: A mai igehirdetésről - személyes hangvételben (111. oldal)
[...] a szentbeszéd a személy tanúságtétele Szavaink elválaszthatatlanok életünktől amit az ambóhoz [...] előítéleteket le lehet győzni a szavainkkal és az életünkkel Mert sze­rencsére [...] embereket akinek buzgóságát ismerik annak szavaihoz egész élete csatlakozik annak szavait megemelik a cselekedetei Ez a [...] prima charitas hamvas sága érződik szavain Az öregek bölcsessége élettapasztalata szintén [...]
54. 1975 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Belon Gellért: A bibliás Jézus (158. oldal)
[...] a bölcsesség és ősszeretet ragyogó szavait mennyivel inkább kell ezt Jézus [...] arra hogy lehetőleg a Szentírás szavaival éljen tanításának is életének is [...] bennem annak bensejéből az írás szava szerint élő vízforrás fakad Jn [...] lelkületébe És mivel ezek a szavak Jézus szavai ugyanakkor idézetek a Szentírásból azt [...]
55. 1985 / 3. szám • Orosz László - Vértesaljai László: Elvárás és valóság a gyónási gyakorlatban (154. oldal)
[...] a hajlékonyságot megint csak a szó modulálása árán reméli elérni Lelkiismeretének [...] is Vajon az Így lejáratott szavak képviselhetik e az egyént bűnvallomásában [...] meri ezért rábizni magát a szóra hogy az jelenítse meg képviselje [...] várták úgy maguk is előzetesen szóba foglaltan nyújtották át saját magukat [...]
56. 1993 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Fischer, Georg - Horváth Ilona (ford.): A Biblia - Isten jele minden idők számára (80. oldal)
[...] mesélni önma­gáról Ez eltérít Isten szavától Amit megosztunk az legyen rövid [...] báto­rítsanak másokat Hogy az Isten szaváról való emberi beszélgetésben megmaradjon középpontnak és célnak az Isten szava ajánlatos a végén bizonyos időt [...] egymásra ott nemcsak a Biblia szavának kimeríthetetlen gazdagsága nyílik meg hanem [...]
57. 1988 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Sulyok Elemér: Mögém! (Mk 1,16-20) (214. oldal)
[...] értékük viszont jelentős Kosztolányi Dezső szavai jutnak eszembe Ha egy férfi [...] Az ostobák prózai és költői szavakról beszélnek Ezeknek a virág költői [...] közben így válik Jézus megszólító szava frissé elevenné újszerűvé Egyébiránt is [...] válik szuverén szólítása és küldése szavakhoz kötődve is észben tarthatóvá és [...]
58. 2005 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában (115. oldal)
[...] Tehát az egyház­ban hirdette isteni szó kegyelmet közvetít üdvösségközvetítő szó heilskräftige Wort és önmagában is [...] mégiscsak szétválik Ugyanis a belső szót a külső történeti szó magyarázza érthetővé és elfogadhatóvá teszi [...] és minden hatékony üdvösséget szerző szavának története 24 Wort und Eucharistie [...]
59. 2005 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában (116. oldal)
[...] A szentség mint az egyház szava Isten igé­jének legteljesebb és legigazibb [...] különböztethetünk meg vannak olyan igazság szavak amelyek abszolút követelményként jelentkeznek a [...] mondhatnánk hogy az egyházra kétféle szó lett bízva életet hirdető és [...] 329 A szent­ség Isten hatékony szavának legteljesebb lényeg megnyilvánulása amikor az [...]
60. 1970 / 2. szám • FIGYELŐ • Teológiai jegyzetek (125. oldal)
TEOLÓGIAI JEGYZETEK A SZAVAK DEVALVÁCIÓJA A modern hírközlő eszközök [...] önmagukban véve súlyos és nagy szavakat olyan helyzet alakult ki hogy [...] Egy biztos Ha csak a szavakkal játszunk egyet csalhatatlanul el­érünk hitelüket [...] mely szerint a zsinati nagy sza­vakat nálunk jó ideig nem volna [...]
61. 2013 / 3-4. szám • Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája (208. oldal)
[...] kiadásában A gon­dolat és a szó eltérőek és egyek egy olyan [...] kibontakozása és növekedése gondolatának és szavának fejlődésétől függ A valóságos ember [...] világra jön nem jut azonnal szóhoz először kiáltással tudja kifejezni szükségleteit [...] meghallgatandó nevelőik vannak A nevelés szót eredeti értelmében kell vennünk e [...]
62. 1969 / 3. szám • FIGYELŐ • Teológiai jegyzetek (A lektorok felkészülése - Kálvin ökumenikus szemléletben - A "gyóntatószék") (196. oldal)
[...] nyelvben a hangsúly álta­lában a szavak elején van A magyar nyelvtől [...] hangsúlyozási szokásoktól pl a pes­ties szó végi hangsúlyozástól meg kell sza­badulnunk [...] ÓL ha­jót 8 Nemcsak a szavaknak hanem a monda­toknak is van [...] két mondat után az utolsó szavakat a közösségre nézve mond­juk Éppen [...]
63. 2013 / 3-4. szám • Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája (217. oldal)
[...] változik hogy a fordításhoz milyen szavakat választunk Én a következőt javaslom [...] aktusa megnyitja szívünket az ő Szava előtt az előtt a Szó előtt aki egyedül képes kinyilatkoztatni [...] perspektívájába olyasvalakinek az üzenetéről van szó akit Isten szava megszólított Ez a szó meghívás és ígéret meghívás ennek [...]
64. 1970 / 4. szám • Szabó József: A strukturalizmus és a keresztény hit értelmezése (II.) (209. oldal)
Struktúra szó esemény A szinkron nyelvészet egyoldalúságait [...] szándékának kifejezése lesz A mondat szava így közvetítő a holt struktúra [...] a jelentése gondoljunk a többértelmű szavakra másrészt a közlés esemé­nyében meghatározott [...] be Ricoeur kitér a többjelentésű sza­vak a poliszémia jelenségére is 34 [...]
65. 1975 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK • Danczi Villebrand: Gondolatok a szentmise konszekrációs szövegéről (126. oldal)
[...] és Pál apostol által le­írt szavakból alkotott szőttes A régi gö­rög és latin nyelvű mondatszerkezetben a szavak mesterien vannak összeválogatva és mondattanilag [...] te­vő értelem csak a legszükségesebb szava­kat használja Látszik hogy az eredeti [...] buzgóság hozza élet­közeibe A konszekráció szavai sőt már az elő­készítő szövegek szavai is tartalmuknál fog­va súlyos mondatokat [...]
66. 1987 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Koncz Lajos: A felebaráti szeretet biblikus teológiája (210. oldal)
[...] értelmezi tovább egykori történeti saját szavait végső konzekvenciái­ban bontja ki tanítását [...] által Ha tehát a szent­írási szavak nyomába eredve a keresztény élet [...] megértéséhez ismét a bibliai nyelv szavaiból kell kiindulnunk A héber ahab [...] nem a görög köznyelv mindennapos szavát használja a szeretet megjelölésére mint [...]
67. 1974 / 4. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK • Könyvfigyelő (M1_4. oldal)
[...] azt szívesen meghallgat­juk József Attila szavaival élve úgy érezzük hogy az [...] rajtuk keresztül szólt az emberekhez Szavai intézkedései követelményei tör­ténelmi tényezők lettek [...] kilétét illetőleg akik­hez a közvetítők szava eljutott Az ilyen vallási közösség [...] transzcendencia képviselői Amikor azonban Isten szavát hallatja azaz természetfölötti kinyilatkoztatást ad [...]
68. 1973 / 1. szám • TANULMÁNYOK • Lukács László: Nagyobb a szívünknél (19. oldal)
[...] személy val­lomása viszont akkor ha szavai többet jelentenek önmaguknál A személy [...] tulajdonnevek hapaxlegomenonok önmaguknál többet jelentő szavak és jelzések amelyeket kettejük kap­csolata [...] Nem érez az ki érez szavakkal mondhatót Vörösmarty nem csupán a [...] a személy belső világa a szavaknak abban a többlet értékében tárulhat [...]
69. 2000 / 1-2. szám • Rózsa Huba: Az Emberfia-hagyomány az Ószövetségben és az apokaliptikus irodalomban (37. oldal)
[...] סנ רב ejtsd bar enásá szó szerinti fordításban az embernek fia [...] nagy kérdés az is hogy szóba jöhet e az lehetőség hogy [...] kot utána a birtokost jelentő szó A birtokost jelentő szó alakja változatlan azaz megtartja alapfor [...] meg határozatlan רב azaz fiú szavát határozott névelővel fordítja a fiú [...]
70. 1971 / 1. szám • Boda László: Végtelen Isten, emberi szavak (31. oldal)
[...] kifejezhető papíron matematikai tulajdonságokkal bíró szavak merev bár rendezett halmaza által [...] emberi tapasztalás jelzi hogy a szavakban való kifejezésmód mennyire korlátozott Erről [...] megkettőződik akkor ha az emberi szavak Isten valóságára vonatkoznak Szavaink kifejezőképessége ilyen esetekben méginkább korlátozottá [...] többnyire antropomorf módon az emberi szavakon keresztül is megnyilatkozhatik előttünk amint [...]
71. 2003 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: A liturgikus szentségtan Szent Ambrus katekézisében (96. oldal)
mily szavakkal történik kinek a beszédével Az Úr Jézus szavaival Mert ami előbb a szentmi­sében [...] a pap már nem saját szavaival él hanem Krisztus szavaival Tehát Krisztus szavai 25 hozzák létre ezt a [...] mondják el pontosan a konszekráció szavait forma A szentségi jel a [...]
72. 2011 / 1-2. szám • Kránitz Mihály: Biblia és ökumenizmus. Reflexiók XVI. Benedek pápa Verbum Domini kezdetű apostoli buzdítása nyomán (30. oldal)
[...] manet in aeternum Az Úr szava örökre megmarad Ezekkel a sza [...] az új szövetségi kinyilatkoztatás Isten szavának ismerete nélkülözhetetlen az ember számára [...] tehát átadja egyházának Isten örök szavait a kinyilatkoztatás Igéit melyről úgy [...] elmúl nak de az én szavaim nem múlnak el Mk 13 [...]
73. 1995 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az egyház mint intézmény; A bűnös egyház (130. oldal)
[...] A hivatalhoz hozzátartozik Krisztus objektivizált szava Ez a róla beszélő objek [...] mint egy érésben lévő gabonatáblát Szavaim lélek és élet mondja az [...] kénytelen volt pergamenre írni hogy szavai ne csupán a korinthusiak szívéhez [...] kötötték Majd pedig az ő szavaik teremtettek a helyi egyháza­kon belül [...]
74. 2007 / 1-2. szám • Török László: Egy új módszer a Szentírás megértéséhez: a retorikai analízis (95. oldal)
[...] Teljes azonosságról két vagy több szó között akkor beszélünk ha mind [...] 1 Azonos hangzású vagy többjelentésű szavak homonémák A magyar nyelvben példa [...] 1 2 2 Rokon értelmű szavak szinonimák Két szó között akkor beszélünk rokon értelműségről [...] nyelvi egységet A monéma a szavaknak ragok és toldalékok nélküli formája [...]
75. 2002 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: Vocabularium eucharisticum az évközi idő könyörgéseiben (150. oldal)
[...] ajándékkal táplált minket c A szó liturgikus teológiai jelentése A munus ill a munera szavak gyakran előfordulnak a szentmise könyörgéseiben [...] 34 Hosszú és bonyolult a szó jelentéstörténete 35 A szó már a klasszikus latinban is [...] mint általában s ez csak szóhoz kapcsolódó birtokos jelzőből ill az [...]
76. 1993 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Fischer, Georg - Horváth Ilona (ford.): A Biblia - Isten jele minden idők számára (81. oldal)
[...] együttesen azt eredmé­nyezik hogy Isten szava alig fogadható be A legerősebb [...] hagyatkozik rá Ábrahám egészen Isten szavára Tér 15 hogyan könyörög egy [...] a jót Az élő bibliai szó mintegy felszabadítja az akkori erőt [...] van segítségünkre a hatékony isteni szó Eligazít hogy mennyire kell szó szerint érteni a bibliai helyet [...]
77. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Koncz Lajos: A sugalmazás teológiája (225. oldal)
[...] az eseményekben O beszél a szavakban Ö hozza létre az íráso­kat [...] evangé­likus mainzi teológus Ferdinand Halm szavaival a közös keresztény hit a [...] Istennek hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk nem úgy fogtátok [...] Istenné is magának Istennek a szava Szóval a Szentírás Isten szava De hogyan kell ezt érteni [...]
78. 1971 / 1. szám • EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA • Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata) (47. oldal)
[...] lelkesedés alábbhagy Hitbeli megismerésről van szó nem egyszerű emberi ismeretről ahogy [...] Krisztus először arról gondoskodott hogy szava állandóan hangozzék a világban Hiszen [...] első feladata az hogy Krisztus szavát belezengje a világba Mégpedig úgy [...] nem elégedett meg a küldő szóval amely esetleg jogi felhatalmazást ad szavának továbbadására Szent­séget rendelt hogy kegyelmével [...]
79. 1970 / 2. szám • FIGYELŐ • Ebele Ferenc: Ünnepeink egységes elnevezése (121. oldal)
[...] Olvasós B A a pün­kösd szónál az egyházi kifejezést használja a [...] rózsa pünkösdi királyné A Pünkösd szó annyira ízes magyar kifejezéssé vált [...] hogy ne a polgári újév szót hanem az Isten Anyjának ünnepét vegyük be a liturgikus szó használatba Az újév szó úgyis megmarad pol­gári használatban 7 [...]
80. 1995 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Sulyok Elemér: A Szentírás szociológiai megközelítése, fundamentalista olvasata és értelmei (149. oldal)
[...] állásfoglalása szerint általá­ban egy a szó szerinti értelem De e szó szerinti értelem különbözik attól amit [...] miként próbál egyensúlyt teremteni a szó szerinti a lelki és a [...] állást foglal a bibliai szövegek szó szerinti jelentése mellett vagyis amellett [...] emberi szerzők közvetlenül kifejeztek E szó szerinti értelem pontos megállapítása az [...]
81. 1976 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Nyíri Tamás: Az istenkérdés mai megközelítése (203. oldal)
[...] lévő késsel kitörölte az emeth szó első betűjét Ekkor már csak [...] mi a jelentése annak a szónak hogy Isten Amikor beszélünk egymással [...] abban hogy mit értünk a szavakon és milyen értelemben használjuk őket [...] valamit akkor először megegyezünk a szavak használatában megállapodunk arra nézve amivel [...] kereszténység istenfogalma ellen emelték föl szavukat
82. 2003 / 3-4. szám • Dolhai Lajos: A liturgikus szentségtan Szent Ambrus katekézisében (97. oldal)
[...] volna a transsubstantiáció a konszekráció szavainak az elmondása által jön létre [...] ban az átváltoztatás valóban fontos szavait még nem szakítja ki az [...] A szentmisében nemcsak az átváltoztatás szavai a fontosak hanem az egész [...] közötti különbözőség még a konszekráció szavaiban is megmutatkozik 97
83. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Gál Ferenc: A Szentírás és a dogma kapcsolata (215. oldal)
[...] formáját végérvényes jellegét Isten végső szava elhangzott új kinyilatkoztatást többletet nem [...] is biztos hogy ezt a szót csak az egyház hallja meg [...] hogy az egyház az Isten szavából értelmezi magát és ahhoz igazodik [...] így fogták fel az Isten szavát és nem így értelmezték a [...]
84. 1971 / 1. szám • Boda László: Végtelen Isten, emberi szavak (34. oldal)
[...] Ez a jelző vonatkozik a szavainkra is vö dogmafejlődés igehirdetés S [...] élete elárulja mit jelent a szavakkal és a sza­vakért vívott küzdelem Az istenérvek új [...] úgy tűnik még a sikertelen szavak kockázatát is vállalni kell hisz [...] osztozik A transzcen­dens valóságokkal találkozva szavaiban megfogalmazásaiban meg kell hogy ma­radjon [...]
85. 1980 / 4. szám • TÁVLATOK • Széll Margit: Kreativitás és keresztény konkreativitás (221. oldal)
[...] Isten népe felismerje korunkban Isten Szavát és szellemi érzékenységével megújítsa a [...] meghirdette Atyja Országát életének és szavának tanúbizonyságával nemcsak a tanító egyházi [...] mestestesült Fiút Logos nak Igének Szónak mondja Az emberi szó nem üres kiáltás hanem értelme [...] ezt az emberré lett Isteni Szót az Igét képviseli azért igehirdetésének [...]
86. 1985 / 2. szám • Cselényi István Gábor: "Hogyan ismerték föl a kenyértörésben" (111. oldal)
[...] a diákonus Bölcsesség igazhívők Krisztus szava szól a szentírási szakaszokon és az igehir­dető szavain keresztül is A hitjelöltek liturgiája [...] már eszkatologikus esemény a kerubének szavai szerint az álta­lunk bemutatott liturgián [...] számunkra Nem arról van tehát szó hogy az utolsó vacsorái szavak helyett az epiklézis ben kellene [...]
87. 1977 / 4. szám • Koncz Lajos: A meditáció mai igénylése (208. oldal)
[...] sőt el is telik a szavakkal és a lélek legmélyebb rétegeiből [...] vágy a csöndre hallgatásra A szavak ui a világ zajaihoz tartoznak [...] is a kereszténység a legjobban szóra igére épülő vallás és nem [...] a hallgatás kozmikus csöndjét és Szava beíródott az emberiség történetébe Jézus [...]
88. 1986 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Bolberitz Pál: Az ige hallgatói (122. oldal)
[...] befogadá­sára való készséget és a szavak jelentésének megfelelő cselekvést A szavaKnak napjainkban sokszor hangoztatott devalválódása mögött [...] válság húzódik meg ami a szó kifejezése a szavak jelentése és a tettek közti [...] tőlünk Ezért a szeretett személy szava mindig hatékony szó Jó példa erre Kapisztrán Szent [...]
89. 1993 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Fischer, Georg - Horváth Ilona (ford.): A Biblia - Isten jele minden idők számára (78. oldal)
[...] az izraelitákról és egyiptomiakról van szó akkor ez­zel a két egymással [...] folyamán mindig megértik Ha Isten szava a múlt egészen meghatározott korszituációiban [...] meg­tisztító erőt tulajdonít az isteni szónak Hogyan értendő az hogy a [...] teszi hogy Isten az Ő szava által találkozhasson velünk Az ilyen [...]
90. 1995 / 2. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Windisch, Hubert - Tőzsér Endre (ford.): Embertől emberig - A lelkipásztori beszélgetés (127. oldal)
[...] tekinti 5 Ne sérts a szavaddal vö Mt 5 22 Inkább egy kés mint egy szó mert a kés lehet életlen [...] melyet kiejtenek szájukon számot adnak Szavaid alapján igazulsz meg és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet Mt [...] köteles óvatosan meggondol­tan élni a szavakkal 6 A férfi és a [...]
91. 1984 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Boda László: Szolgálatot vállalni a szeretetben (10. oldal)
[...] Korunk embere nagyon érzékeny a szavakra ha azok nem közvetítik hitelesen [...] képes áldozatul esni a tetszetős sza­vak álarcába bűjt fogalmaknak A szolgálat szóval kapcsolatban nincs ilyen gondunk Ha [...] kétértelműség az eredmény A szolgálni szó jelez valami magasrendű emberi erkölcsi [...] 22 27 Magára vonatkoztatja Izajás sza­vait melyeket Jahve szenvedő szolgájáról mond [...]
92. 1982 / 1. szám • KÖRKÉP • Boda László: Információ, lelkiség, lelkiismeret (26. oldal)
[...] tömegkommunikáció amely közelebb hozza a szó jelentését amit magyarosabban tömegtájékoztatásnak is [...] író érzékenységével fejti ki a szóval kapcsolatos ellenszenvét Rádió és televízió [...] foglalja Ami pedig a tömeg szót illeti sajnos be kell vallanunk [...] formában Ezt fejezi ki emberi szavakkal az Eavszülott Fiú fogalma Ennyire [...]
93. 1992 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Isten Országa és az egyház (202. oldal)
[...] 1 Érthető hogy az ilyen szavak akár a világ végére akár [...] időpontra vonatkozó apo­kaliptikus várakozást Jézus szavai azonban mégsem vezethetők le ebből [...] egyedül felelőssé Jézusnak így értelmezhető szavaiért Már csak azért sem mert [...] Jézusnak a közeli parusziára vonatkozó szavait akkor tévedés nélkül hirdethette az [...]
94. 1979 / 4. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK • Várszegi Asztrik: Biblia és imádság (244. oldal)
[...] az éhező­nek Éppen úgy lesz szavammal is amely ajkamról fakad Nem [...] Isten Igéje melyet hirdetünk saját szavunkká lett Mindenestül beléptünk az üdvösség­tervbe [...] jelein túl elsősorban a Szentírás szavában találkozhat A hagyomány bizonyos sorrendet [...] a módot tudatosítanunk ahogy Isten szava hatékonnyá lesz bennünk Mózesként oldott [...]
95. 1986 / 2. szám • TANULMÁNYOK • Kerekes Károly: Személyes hitünk és az egyház hite igehirdetésünkben (81. oldal)
[...] való integrá­lását saját életének és szavainak nemcsak a Szentírással hanem az [...] evangélium Mk és Jn legelső szava Funkciójában pedig az ApCsel 11 [...] az emberrel az nem köznapi szó csupán hanem igés igézetes szó Amikor az ember mintegy válaszként [...] közöltetésnek nyelvi eszközét megteremtem nem szava­kat mondok hanem igét hirdetek Amikor [...]
96. 1979 / 4. szám • TANULMÁNYOK • Koncz Lajos: A sugalmazás teológiája (227. oldal)
[...] a próféták útján több alkalommal szóról szóra több részben vagyis szakaszosan és [...] képmása Ö tartja fenn hathatós szavával a mindenséget Isten és az [...] bezártsága és korlátozottsága az emberi szó börtönébe Az Isten emberi nyelven [...] már az első kinyilatkoztatott isteni szóval elkezdődött s ahogy Krisztusban két [...]
97. 2013 / 3-4. szám • Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája (209. oldal)
[...] olyan kommunikációban valósul meg amely szóban megy végbe A szó hozza létre a párbeszéd kapcsolatát ott ahol a szót felajánlják és elfogadják ahol kimondják [...] AKTUS A hinni ige olyan szavak csoportjába tartozik amelyekkel való viszonyát [...] hihető hívő és hiteles e szavak közel állnak egymáshoz ezért szokás [...]
98. 1977 / 4. szám • Koncz Lajos: A meditáció mai igénylése (210. oldal)
[...] moz­zanata hogy semmiképp sem a szavak fogalmak dominálnak benne még a [...] híres mun­kája végén Az én szavaim akkor nyerik el igazi értelmüket [...] jelen­ségben hogy az ember utolsó szava saját szavainak negligálása sőt megtagadása Vergilius végakarata [...] A név csak füst a szó csak pára amely ráül az [...]
99. 1970 / 3. szám • FIGYELŐ • Lőrincz Imre: Az új magyar misekönyv könyörgései (191. oldal)
[...] eredetiben nem egyszerű vágyakozástál van szó hanem arról hogy magunk is [...] a jó öreg Páriz Pápai szavával szentséges titok hittitok tanítás igazság [...] ünnep az ott elhangzó magyar szavaknak is ünne­pélyesen kell csengeniük Nem [...] magában mint ami a szentáldozás szóba belefér Hiszen ezek és a [...]
100. 1975 / 3. szám • TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK • A "kiengesztelődés" a Szentírásban (189. oldal)
[...] után vá­lasztotta a Szentév kulcs szavául a kien gesztelődés a megbékélés [...] a büntetéseket Korintusban ez a szó re conciliatio annyira népszerű lett [...] az eszmét fejezi ki ugyan­azon szavakkal A két levél időben is [...] előtt voltak még hasonló értelmű szavak és kifejezések A bo­csánat az [...]