Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - KÖRKÉP - Dolhai Lajos: Az ige és a szentség kapcsolata
Dolhai Lajos AZ IGE ÉS A SZENTSÉG KAPCSOLATA A kérdés fontossága. Vitathatatlan, hogy a kontroverz teológia szemlélet az üdvösség e két eszközét szembeállította. A szembeállítás eredménye fokozatosan az lett, hogy a keresztény életnek és lelkiségnek két, teljesen eltérő típusa alakult ki. A protestáns teológia Isten szavának tulajdonít nagyobb szerepet a keresztény életben (worthafte Existenz), míg a katolikus teológia jobban hangsúlyozza a szentségek szükségességét, sőt nélkülözhetetlennek tartja a hívő ember életében (sakramentale Existenz) — jegyzi meg tanulmányában G. Ebeling.' A. Peters szerint a katolicizmus a reformáció óta az Istennel való kapcsolat „papi, szakramentális" jellegét, a protestantizmus pedig a „prófétai, igei" kapcsolatot fejtette ki.2 Napjainkban egyre világosabban látjuk az egyoldalú szemléletmód egyéb következményeit is. A katolikus teológiában és hitéletben a II. Vatikáni zsinatig az ige háttérbe szorult, míg a szentségek egyoldalúan előtérbe kerültek: úgy álltak előttünk, mint az üdvösség, ha nem is egyedüli, de létfontosságú forrásai. A Tridenti zsinat utáni teológia inkább a szentségek kegyelemközlő hatását igyekezett tisztázni, és szinte elfeledkezett az ige teológiájáról. K. Barth kritikus megjegyzése szerint: „A katolikus teológiában az ige teológiája helyett csak Silentium altis- simum található"3 A Szentírásban az ige teológiája csírájában már megtalálható, de nyoma sincs egy általános szentségtannak, a Szentírás csupán egyes szentségekről, szentség-,,kiszolgáltatásokról" beszél. Ezzel szemben a katolikus dogmatikákban egy jól kiépített, zárt szentségtannal találkozunk, és egy kevésbé kidolgozott igeteológiával. Volt tehát némi igazság a protestáns teológia vádjában, mely szerint a katolikus teológiában az „ige kiüresedése" figyelhető meg. Az Isten igéje külső kísérője volt a kegyelmi valóságnak, amely elsősorban a szentségeken keresztül jut el az emberhez. Isten szavának üdvösségszerző, kegyelemközlő hatásáról keveset beszélt a teológia. A hagyományos szentségtan az isteni szót a „szentség formája"-képet használta fel. Hangoztattuk ugyan, hogy a szónak, mint a szentségi jelhez tartozó kiegészítő elemnek és mint hatékony szónak, vagy némely szentségnél lényeget meghatározó elemnek része van a kegyelmi valóság létrejöttében, de csak a szentségi cselekmény egészén belül. Ma már látjuk, hogy az isteni szó nemcsak a szentség formája, a szó és szentség viszonya nem szűkíthető le csupán erre a vonatkozásra. A „sola scriptura" elv következetes érvényesítése a protestáns teológiában még súlyosabb következményeket vont maga után. Nemcsak a szentségek számának csökkenésére kell itt gondolnunk, hanem arra is, hogy a protestáns teológiákban a szentségfogalom fokozatosan „kiüresedett", és tartalom nélküli üres jellé vált.4 Nemcsak a katolikus teológus látja így a helyzetet. P. Tillich a szentségi gondolkodás elvesztésével vádolva protestáns testvéreit, fájdalommal állapítja meg: ,,A szentségi gondolkodásnak és érzületnek az elvesztése a reformáció egyházaiban és az amerikai közösségekben megdöbbentő."5 A magyar protestáns teológiában is találkozunk ezzel a problémával. A református teológus, Nagyajtai Imre szerint „Sürgősen tanulnunk kellene újra a sakramentumok jelentőségét, lényegét, a benne foglalt isteni ajándékokat. Tanulmányozni az írásokat és az atyák tanítását és gazdagítani mindezt a mai több ismerettel, teljesebb látással. Szükség van megismertetni a gyülekezettel: Isten ajándéka a sakra- mentum, mely őrá mutat, vele köt össze és közli kegyelmét. Meg kell mutatnunk, hogy benne jut teljességre az Isten tisztelete, közepe, summája ... A mai gyakorlatunk nem egyezik az ige tanításával. Reformátor atyáink sem így hagyták örökül."6 Van lehetőség a párbeszédre. — Kétségtelen, hogy Luther és a reformátorok a kegyelem hordozójának és közvetítőjének elsősorban az Isten szavát tekintették. A protestáns teológiák ezért az igéből kiindulva beszélnek a szentségről. A szentség Isten szavának különleges formája: látható ige (verbum visibile). A szentség magva, lényege az isteni szó. A szentségekben az anyagi elemet csak úgy tekintik, mint, ami az isteni szót jobban kiemeli, szemlélteti és érthetővé teszi. Tehát a szentségeknek csak annyiban van üdvösségszerző erejük, amennyiben kifejeződik bennük az isteni szó. De ezzel a magyarázattal sem Luther, sem a mai protestáns teológia nem akarja elvetni a szentségeket, hanem csak ki akarja emelni az isteni szónak való alávetettségüket. Így például a Confessio Augustana szerint (VII, 1) az egyház két lényeges ismer42
