Teológia - Hittudományi Folyóirat 26. (1992)
1992 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Isten Országa és az egyház
Ebben a szövegrészben először is találunk egy általános figyelmeztetést Isten szavát nem odázhatja el az ember valami bizonytalan jövőre, s ezzel nem idegenítheti el önmagától. Ha Isten szól, akkor az mindig most és azonnal érvényes. Ez azonban nem csupán általában igaz, hiszen egészen határozott a második kijelentés is: Izraelt a közeli jövőben ténylegesen elhurcolják Babilonba. Az izraeliták azt mondják: „A napok múlnak, s a látomások nem válnak valóra." Isten ellenben azt mondja: „Véget vetek ennek a mondásnak... Mondd meg nekik: Nem lesz többé hamis látomás, sem csalárd jövendölés Izrael házában. Mert én, az Úr beszélek. Amit mondok, az valóra válik, késedelem nélkül. Igen, ti lázongó nemzedék, megélitek, hogy amit kimondok, azt valóra is váltom" (Ez 12,21-25). De magában a száműzetésben is felharsanhat a szó: „Hamarosan elérkezik igazságosságom" (íz 51,5; vö. 56,1). Vagy a száműzetés után: „Fújjatok riadót szent hegyemen! Rendüljön meg az ország minden lakója, mert elérkezik az Úr napja, már közel is van (Jo 2,1). Érthető, hogy az ilyen szavak (akár a világ végére, akár a Messiás eljövetelére vonatkoznak) a zsidó népben fölébreszthették a közeli időpontra vonatkozó apokaliptikus várakozást. Jézus szavai azonban mégsem vezethetők le ebből, bár egyéb hatásokkal együtt ezek is befolyásolták az ősegyház bizonyos várakozását. A kettőt gondosan meg kell különböztetni egymástól. Az ősegyház közeli paruszia-várását sem tehetjük egyedül felelőssé Jézusnak így értelmezhető szavaiért. Már csak azért sem, mert Jézus számára — egyéb, egyértelmű szavai szerint — a várt már jelen van. „Sok próféta és igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem láthatta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatta. Boldog a ti szemetek, mert lát, és a ti fületek, mert hall" (Mt 13,17.16). „Ha én Isten Leikével űzök ördögöt, akkor elérkezett hozzátok Isten Országa" (Mt 12,28). „Isten Országa köz- tetek van" (Lk 17,21). Honnan van Jézusnak ez a biztonsága? Onnan, mondja teljes joggal Origenész, hogy Ő maga az „Ország". „Autobaszileia". Van azonban ebben a jelenlétben is egy vágyódó, aggódó, s ugyanakkor égő várakozás: „Keresztséggel kell megke- resztelkednem: mennyire várom, hogy beteljesedjék." Kétségtelenül a keresztje ez a ke- resztség, s csak akkor valósul meg a másik szó: „Azért jöttem, hogy tüzet gyútjsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna! (Lk 12,50.49). Jézusban közöttünk van az Ország, Ő maga azonban várja annak beteljesedését; mert csak akkor valósul meg egészen, ha keresztje és feltámadása által teljessé lesz műve, a világ kiengesztelése. Csak akkor fogja az Atya úgy kimondani az Igét, amelyet a világgal közölni akart, s aki a Fiú, hogy az — az elküldött Szentiélekben — a világ számára érthető lehessen. Jánosnál a kereszt és a feltámadás együtt jelentik a megdicsőülést: a Fiúét, de az Atyáét is a Fiú által. Ez teológiailag teljesen helyes. Amikor Jézus várakozása egy közeli időpontra vonatkozik, akkor az a világból való kilépését, fölemeltetését (analémpszisz Lk 9,51) jelenti, amely teljessé teszi küldetését. Mivel azonban ez a küldetés abban áll, hogy hordozza a világ bűnét annak egész nagyságában — a múltat, jelent, jövőt —> föltámadása által a szó valódi értelmében „a világ végére" jut, ahol az „Emberfiának a jele" várja a még ván- dorúton lévő emberiséget. Ha tehát változatlanul érvényben hagyjuk Jézusnak a közeli parusziára vonatkozó szavait, akkor tévedés nélkül hirdethette „az őt körülállóknak" föltámadását és az ezzel számára bekövetkezett világvéget: mind a kettőben meg fogják látni rövidesen az elérkező, Krisztusban beteljesedett Országot. Ez nem mond ellent a másik kijelentésének, amelyben megtilt minden időpontszámítgatást, mert ő egészen az Atya kezébe tette le a számára eljövendő órát, s ezért nem is akarja ismemi azt. Ugyanolyan igazsággal és tévedés nélkül mondhatja tehát: „Azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, a mennybéli angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya" (Lk 13,32). Jézusban egybeesik az Ószövetség közeli időpontra vonatkozó várakozásának két oldala: Mivel nem kísérli meg elővételezni az Atya óráját, az Atya akaratának mindig ugyanaz a formális sürgőssége és immanenciája. Ez az akarat azonban egy közeli, mert emberi jövőben a kategzochén órának, a kereszt órájának materiális akaratává lesz. Mivel a tanítványok a maguk — néha értetlenkedő — módján élték meg az Úr közeli parusziájának várását, nem meglepő, hogy az számukra az egyháznak egy közeli paru202
