Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - Boda László: Végtelen Isten, emberi szavak
Const. 42; I. Kor 10, 17; Gál F.: Az eukarisztia ünneplésének lényege - in: Teológia, 1970/3, 143. - 10. Wiener Diözesanblatt, 1970/I, 4/13. - 11. Wo steht die katholische Kirche in Japan? - in: Katholischer Digest (München), 1970/IX, 22 - 12. - A papi életről 9. - 13. Az egyházról 12. - 14. A papi életről 6, 9. — 15. Grundzüge des Pastoralkonzepts für die Erzdiözese Wien C/II/17, 18, 27, in: Synode Wien (a bécsi zsinat 1967 óta két havonként megjelenő kiadványa). 1969/XII, Beilage. - 16. r. a.: Az elsőáldozás új rendje Németországban - in: Szolgálat, 1970, húsvét, ;6. - 17. Sess. XXIII de ref. can 1. - 18. CIC 467, 1; A papi szolgálatról 9. - 19. Vő. Tomka F.: Modernség vagy modernkedés? — in: Teológia 1970/2, 71. Boda László VÉGTELEN ISTEN, EMBERI SZAVAK A keresztény gondolkodás jelenében észrevehetően összesűrűsödtek a problémák a transzcendens valóságok körül. Egyre több említés történik arról, vajon az emberi szó alkalmas-e arra, hogy tükröt tartson Isten valósága és általában a tapasztalatfölötti elé. Ez a probléma korántsem új, inkább az a mód újszerű, ahogyan napjainkban fölvetődik. A jelen tanulmány ebben a probléma-körben vizsgálja felül szavaink esélyeit, különös tekintettel a szentirásra, amely alapjaiban van érintve. Ha ugyanis valaki elfogadja a szélsőséges agnoszticizmus szemléletét és ezzel teljesen alkalmatlannak tekinti az emberi szót a transzcendens valóságok megragadására, az - amennyiben hívő - súlyos következményeknek néz elébe: kénytelen sutba dobni a szentírást. A jelzett probléma kibontakozását egzisztenciális élmény segíti elő. Korunk emberét leköti a látható, érzékelhető világ. Tudatunkat szuggesztióban tartja a film és a televízió képi kultúrája. A metafizikai valóságok iránt - úgy tűnik - érzéketlenné válik beszédünk, amely jelentéstartalmával, asszociációs körével egyre inkább a tér-időbeli történések érzékelhető kategóriáihoz kötődik. - Ugyanakkor bölcseleti és teológiai oldalról is megnehezíti a kérdést az, hogy egyes mai irányzatok erőteljesen kiemelik Isten transzcendenciáját, világfölöttiségét, „egészen más” voltát, de úgy, hogy ezzel maga a transzcendensre vonatkozó emberi szó is válságba kerül - a szentírással együtt. Korunk — úgy látszik - kedvez annak a szellemi magatartásnak, melyet a bölcselet agnoszticizmus néven tart számon. Az elnevezésben a tapasztalatfölötti valóságok megismerhetetlensége fejeződik ki (a-gnoszkó = nem ismerek). Az agnosztikus szerint ugyanis az emberi megismerés képtelen áttörni a tapasztalati világ korlátáit. A végső kérdések dolgában sem az állítás, sem a tagadás nem képes megnyugtató bizonyosságot nyújtani. Vagy mint Bertrand Russel mondja: „az emberi értelem nem tud számos, az emberiségnek végtelenül fontos kérdésére döntő választ adni”. Az agnosztikus gondolkodás persze épp ezért nem jelent tagadást, sőt az anglikán hívő pl. arra hivatkozhat: számára nem összeférhetetlen a keresztény hit és az agnosztikus filozófia. A szentírásnak éppen abban mutatkozik meg az igazi jelentősége, hogy az emberi megismerés számára hozzáférhetetlen végső valóságokról ad közlést, isteni kinyilatkoztatás formájában. , De lehet-e ezt az álláspontot logikusan fönntartani? Lehet-e valaki egyszerre hívő teológus és ugyanakkor következetes agnosztikus? Nincs-e nyilvánvaló önellentmondás abban, ha valaki teljesen képtelennek tartja az emberi fogalmakat és szavakat Isten titkának megragadására, ugyanakkor pedig elfogadja a szentírást, amely emberi nyelven szól Isten valóságáról? 28
