Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: A bibliás Jézus
mérhetetlen irgalmú Istenre, annak mindig lesznek nehézségei. Ha Dante a Pokol fölött is olvassa a mindenhatóság, a bölcsesség és ősszeretet ragyogó szavait, mennyivel inkább kell ezt — Jézus útmutatása szerint — a szentírásolvasásnái is szemünk elé állítani. írás, írások Azt mondhatnánk, hogy Jézus számára a Szentírás olyan közvetlen valóság volt, mint a levegő, amit beszívunk. Életének minden fordulóján vagy a legváratlanabb esetekben is, rögtön készen állt egy szentírási idézettel, megragadta azt a drámai feszültségű pillanatot, ami éppen az adott helyzetre vet világot. Mikor bevonul a templomba, hogy megtisztítsa, dörögve kiáltja: „írva van: Az én házam imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek” (Lk 19,45). Mikor a názáretiek „meglepődnek magasztos igéin” és mindannyian csodára várakozva néznek rá, mindjárt idézi: „Sok özvegy élt Izraelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég... Azok közül egyhez sem volt küldetése Illésnek, csak egy özvegyasszonyhoz a Szidonföldi Száreptába. Leprás is sok élt Izraelben Elizeus próféta idejében. De azok közül egy sem tisztult meg, csak a szíriai Náámán" (Lk 4,25). A világvégének váratlanságát lehetne-e plasztikusabb képpel jelezni, mint a vízözön és Szodoma idézésével (lk 17,26): „Mint ahogy Noé napjaiban történt ... Ettek-ittak, házasodtak és férjhez mentek ... Ugyanígy történt Lót napjaiban is: Ettek-ittak, adtak-vettek, ültettek és építettek . ..” Vagy lehet-e találóbban rendreutasítani a hozsannázó gyermekek „Dávid fiai” kiáltozásain botránkozó farizeusokat, mint ahogy Jézus tette?! „Hallod, mit kiabálnak? Jézus így válaszolt: Hallom. Nem olvastátok sohasem: Kisdedek és csecsemők szájával hirdetted dicséretedet?” (Mt 21,14—16). És így mehetnénk sorban tovább... Mindenütt írás, írás, Szentírás ... A rejtély kulcsa Felmerülhet a kérdés, hogy miért ragaszkodott Jézus ennyire az írásokhoz? Nem lett volna jobb valamilyen általános emberi nyelven, egy történelemtől független formában kifejezett tanítási móddal közölnie az új kinyilatkoztatást? Egy kis nép történetének elavult világába, gondolkodásmódjának idegenszerűségébe ágyazza be és hosszú kialakulásában elhasznált szavak és képzetek közé szorítja be isteni üzenetének szárnyalását. A késői korok istenkeresőinek úgy kell majd fáradságos munkával kibontani a megváltó titkok értelmét? Hiszen tudott volna minden népi és történelmi leszűkítéstől mentesen is beszélni. Miért kötötte magát mégis ennyire az írásokhoz? „Mert nem magamtól beszéltem — indokolja meg — hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek. S tudom, hogy parancsa örök élet. így amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta" (Jn 12,49—50), Az Isteni Ige időfölöttisége és történelemfölöttisége bőven önthette volna a szellem sodrását; csillogó formában hordozó szavakkal hirdethette volna mondanivalóját, de nem akart eltérni az atyai akarattól, mely az emberiség üdvösségrendjét időbe és történelembe ágyazva akarta kijelenteni. Ezért vigyáz Jézus — szinte kínosan — arra, hogy lehetőleg a Szentírás szavaival éljen tanításának is, életének is legdöntőbb pillanataiban. Nemcsak szembeszáll megkísértetése idején az ördöggel, de mindhárom esetben szentírási idézetet használ. Beszédei tele vannak idézetekkel és fordulatokkal, mint az eskü tilalmánál is: „Ne esküdjetek sem az égre, mert az Isten trónja; sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy király városa" (Mt 5,34) — utalva Izajás és Zakariás prófétákra. Hálás feladat lenne részletesen feltárni velős mondásaiban és közmondásokra hivatkozó Jézus biblikus vonásait. Legszebb kijelentései közül való: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz bennem, annak bensejéből az írás szava szerint élő vízforrás fakad" (Jn 7,37). Már csak utalunk az Oltáriszentség ígéretének és alapításának biblikus vonatkozásaira és befejezzük azzal, hogy a főtanács előtti legdöntőbb vallomását a prófétai látomásra utalva ezzel toldja meg: „Látni fogjátok az Emberfiát amint majd eljön az ég felhőin” (Mt 26,62). És megváltó halálának két utolsó mondatát sem saját maga fogalmazta, hanem zsoltár-részletet idéz. Egyik a legmélyebb emberi titokra utal: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? — a 21. zsoltárból; a másik pedig a legodaadóbb istenszeretetet fejezi ki: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet!" — a 31. zsoltárból. E két utolsó krisztusi szót a legszigorúbb bibliakritika is Jézus ajkáról elhangzó szavaknak mondja (ipsissima verba), hiszen egyik sem fér bele a húsvéti titok látomásában égő közösség „mitizáló” lelkületébe. És mivel ezek a szavak Jézus szavai, ugyanakkor idézetek a Szentírásból, — azt mutatják, hogy Ő valóban „bibliás Jézus" volt, aki akarta, igényelte, magáénak tudta és lefoglalta az Istennek a történelemben kinyilatkoztató szavait, hogy ezzel is betöltse az Atya akaratát. — Ha mi is így értjük és használjuk Jézus szavait, az evangéliumokat és az Újszövetséget, amint Ő tette az Atya szavaival, akkor fellebben a titokzatos fátyol a Szentírás értelméről. 158
