Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: (Szentírási részek rövid magyarázata)
De hogyan vigyük át a hasonlatot Jézus és a hívő viszonyára? A látszat sokszor az ellenkezőjét mutatja. Az evangélium nehezen terjed, Krisztus odaadó követésébe hamar belefáradunk, az élet gondjaiban elnehezedik a szív, a lelkesedés alábbhagy. Hitbeli megismerésről van szó, nem egyszerű emberi ismeretről, ahogy azt már Szent Pál megkülönböztette (2 Kor 5, 16). A hitbeli megismerés a kegyelem műve: Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya (Mt 11, 27), s nem is jöhet hozzá más, csak akit az Atya vonz (Jn 6, 44). Az Atya azonban azt akarja, hogy a Megváltónak népe legyen: Kérd tőlem és örökségül adom neked a népeket (Zsolt 2, 8). Krisztus először arról gondoskodott, hogy szava állandóan hangozzék a világban. „Hiszen hogyan hinnének abban, akiről nem hallottak” (Róm 10, 14). Az Egyház első feladata az, hogy Krisztus szavát belezengje a világba. Mégpedig úgy, hogy valóban az övé legyen. Ugyanazzal az erővel, önzetlenséggel, odaadással, az élet példájával. Erre nem vállalkozhat mindenki, mert kegyelmi ösztönzés kell hozzá. Ezért ajánlotta Krisztus: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásba (Lk 10, 2). Sőt külön személyes követelményekkel állt elő: ne kössék magukat földi érdekhez, tudjanak lemondani rokoni és baráti kapcsolatról, legyen erejük ahhoz, hogy kövessék őt a kereszt hordozásában. De nem elégedett meg a küldő szóval, amely esetleg jogi felhatalmazást ad szavának továbbadására. Szentséget rendelt, hogy kegyelmével erősítse azokat, akik a feladatot elvállalják. Ugyanígy gondoskodik arról is, hogy legyenek, akik meghallják szavát. A prófétai jövendölés a messiási idők egyik ismertető jelének mondja azt, hogy a vakok látnak, a süketek hallanak (íz 26, 19; 61, 1). ö a világ világossága, aki megvilágosít minden embert. A kereszténység története igazolta, hogy minden emberi gyarlóság ellenére ezrek és milliók fordulnak feléje, nála keresnek enyhületet azok, akik az élet terhét hordozzák, tőle várnak bocsánatot azok, akik vétkeztek, az ő segítségével törekszenek a szeretet gyakorlására, az ő példája nyomán vállalják a lelkiismeretes munkát. Sokan talán csak az utolsó órájukban hallják meg a szavát s csak egy végső fohásszal válaszolnak neki. De Krisztus nyája ezekkel is növekszik, hogy odaát elérje teljességét. Gál Ferenc „A keresztények észben tartják az Ür szavát: ,Arról ismerjen meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt* (Jn 13, 35J. Ezért semmit sem kívánhatnak for- ;óbban, mint hogy folyvást nemesebb lélekkel és eredményesebben szolgálják a jelen kor emberiségét. Hűségesen ragaszkodva tehát az evangéliumhoz, és erőt merítve belőle, összefognak mindazokkal, akik szeretik és tisztelik az igazságot. Velük együtt hatalmas feladatot vállaltak a földön, és teljesítéséről számot kell majd adniuk annak, aki mindenki fölött ítélkezni fog. Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki mondogatja: ,Uram, Uram!’, hanem csak azok, akik megteszik az Atya akaratát, és erős kézzel látnak munkához. Az Atya pedig azt akarja, hogy minden emberben elismerjük és cselekvő módon szeressük Krisztust, a mi testvérünket; és hogy nemcsak szóval, hanem tettel is tanúságot téve az igazságról, közöljük másokkal is mennyei Atyánk szeretetének titkát.” (2. Vatikáni Zsinat: Az Egyház a mai világban) 47
