Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az egyház mint intézmény; A bűnös egyház
kereszt hatása, vagyis az, hogy Isten a megfeszített Krisztusban kiengeszteli magával a világot? Apap nem csupán odairányít valamihez, ami igaz, amióta világ a világ—hiszen erre én magam is rátalálhatnék —, hanem hivatalából kifolyólag jelenvalóvá teszi számomra. Ugyanolyan jelenlétté, mint ahogyan Krisztus eucharisztikus jelenléte a hivatal erejénél fogva „istenségével és emberségével, testével és leikével, húsával és vérével" jelenvalóvá lesz a hívő közösség számára. A hívő nyilván tudja, hogy Jézus szentségi jelenlétét — mert a mondottak nemcsak a gyónásra és az eucharisztiára vonatkoznak, hanem az egyház minden szentségére — ő maga nem képes önmaga számára létrehozni. A szakácskönyvben állhat az: „Vegyünk..."; az egyházban azonban nem saját készletünkből veszünk, hanem Istentől kapunk. S ez a papra is érvényes, sőt rá különösen: senki sem veszi magának a hatalmat, hanem úgy kapja, hogy hatalma legyen adni. A hivatalban benne van ez az „El a kezekkel!": egyedül az Úr az, aki magát adja, de — mivel van hivatal — csalhatatlanul adja. A hivatalhoz hozzátartozik Krisztus objektivizált szava. Ez a róla beszélő objek- tivizált szó a Szentírás. A betű és a könyv az intézménynek egy sok konvención alapuló formája. Meg kell egyezni, hogy valamely nyelvben mi a betűk, a szavak, a mondatok értelme; hogyan történjék a könyv nyomtatása, terjesztése, a könyvtári megőrzése stb. Istennek abszolút módon egyszeri szava belép ezekbe az intézményekbe, hogy mindenki hozzájuthasson, mégpedig hamisítatlanul és változatlanul. Természetesen szétválaszthatatlanul összekötve a Lélek szabad hívásával, aki mindig új értelmet ad a szavaknak, aki végtelen sokféleségben és teljességben tárja fel azokat minden hallgató és olvasó előtt, mint egy érésben lévő gabonatáblát. „Szavaim lélek és élet", mondja az Úr, s ez örök érvényű. De ahhoz, hogy érvényes maradhasson, léteznie kell az írásnak mint intézménynek, nemzedékeken át, a rajta keresztül-kasul gázló egzegézisen át, szilárdan és változatlanul: „Ég és föld elmúlnak, de igéim el nem múlnak." Pál mondhatta, hogy Mózes kőtábláival ellentétben ő a szíve tábláira írja levelét, mégis kénytelen volt pergamenre írni, hogy szavai ne csupán a korinthusiak szívéhez találjanak el, hanem a mi szívünkhöz is, ma is. S ha János harmadik levelében azt mondja: „Még sok mindent kellene írnom, de nem akartam tollal és tintával írni; remélem, hogy hamarosan meglátlak, és akkor élőszóval beszélgethetünk", e mondatait is tintával írta papírra, vigasztalásul, hogy ma is tudjuk: az egyházban, a hívők beszélgetéseiben, az imádságban Isten és ember között sok olyan van, amit nem kell, talán nem is szabad följegyezni, mert nagyon személyes és intim. S jól van ez így, a Szentírás intézménye megengedi és biztosítja ezt számunkra. De bármilyen közvetlenül jeleníti is meg az írás Jézus szavát és a róla mondottakat, az írást is az ősegyház intézménye közvetíti a Jézusról szóló különböző hagyományok útján, amelyek eljutottak az evangélistákhoz, s őket is egy bizonyos, már meglévő anyaghoz kötötték. Majd pedig az ő szavaik teremtettek a helyi egyházakon belül hagyományt, s végül egybeolvadtak az Újszövetség nagy, maradandó formájába, amit aztán hozzákapcsoltak az Ószövetség kánonjához. Első pillantásra talán úgy tűnhet, hogy a hagyománynak ez a képlékeny eleme, amelyben létrejön az írás, amely azután újra visszahat a hagyományra, ellentétben áll az intézménnyel. De nem így van. Jól tudj ák ezt azok a kortársaink, akik az egyházi hagyomány szoros fűzője miatt panaszkodnak, s a „Jézussal mint ősjelenség"-gel való szabad kapcsolatra, úgynevezett „egyidejűségre" vágyakoznak. Létezhet-e azonban ilyen egyidejűség, ha igaz az, hogy akik itt a földön kapcsolatban voltak vele, nem, vagy alig értették meg őt, s hogy életének, szavainak, tetteinek értelme csak utólag tárult fel előttük a föltámadás és a pünkösd fényében? Ha Pál, Jézus legmélyebb kifej tője, soha nem volt együtt vele, azonban ahhoz, hogy autentikusan értelmezze, az egyházi 130
