Teológia - Hittudományi Folyóirat 37. (2003)
2003 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: A liturgikus szentségtan Szent Ambrus katekézisében
Szent Ambrus legjellegzetesebb fogalma: a similitudo.30 A Római levél 6. fejezetében a keresztségre alkalmazott homoioma (hasonmás) szót fordítja le, és ezzel igyekszik kifejezni - az Eucharisztia szent vérének misztériumát. Ilyen eset az is, amikor a szentség anyagi elemeit (amit a skolasztika járulékoknak nevezett) a „figura" szóval jelölte (IV 5,21) a kánont megelőző epiklézisben: cjuod figura est corporis et sanguinis Domini (IV,21). A „figura"-nak azonban sok jelentése van, a szentírási szóhasználat is többféle jelentést tulajdonít neki. Ugyanolyan határozatlan tartalmú szó ez, mint egyik görög megfelelője, a „typos", melyet Jeruzsálemi Kürillosz használ ugyanolyan értelemben.31 Ezekkel a megkülönböztetésekkel is ki lehetett fejezni a szentségfogalomban meglévő kettősséget: a valóságos jel (kenyér és bor) és a megjelölt valóság (Krisztus teste és vére) között, anélkül, hogy az egyiket a másik kárára kellett volna korlátozni. Ezeket a fogalmakat nemcsak az Eucharisztia, hanem a keresztség esetében is használja, hiszen mindkét szentség esetében nyilvánvaló a Krisztus halálához és feltámadásához kapcsolódó hasonlóság. A szimbólumok pozitív értékelése még Szent Ambrus teológiájába is a szentség létrejöttének és a szentségi élet dinamizmusának valóságát állítja elénk. Ambrus figyelme még az Eucharisztia megünneplésének egészére irányul, nem úgy, mint a skolasztikus teológiában, amikor már a teológusokat csak a kenyér és a bor átváltozásának mikéntje érdekli. Az átváltoztatás misztériumának magyarázatánál Ambrus ismételten a liturgikus szövegekből indul ki: „Tudni kívánod, hogy melyek azok az égi szavak, melyek az átváltoztatást művelik? Megmondom. A pap így imádkozik" (IV21). Valószínű, sőt biztos, hogy a második évezred teológusa erre a kérdésre már azt válaszolta volna: a transsubstantiáció a konszekráció szavainak az elmondása által jön létre.32 Ambrus azonban nem ezt teszi. Miután felkeltette az érdeklődést a neofitákban, szinte az egész eucharisztikus imádságot (kánon) idézi, s annak magyarázatával teszi érthetővé és elfogadhatóvá a kenyérrel és a borral kapcsolatos átváltozást.33 Távol áll még a tőle a középkori jogi szemléletmód, amely a misztérium megvalósulását is fogalmilag pontosan meg akarta határozni. Ambrus, aki egyébként kihangsúlyozza az Isten hatékony igéjének szerepét a konszekráció- ban, az átváltoztatás valóban fontos szavait még nem szakítja ki az eucharisztia megünneplésének egészéből: „A pap így imádkozik? Tedd nekünk ezen áldozati adományt, tulajdonoddá, érvényessé, szellemivé, neked kedvessé - ez a mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének jelképe" (IV21). Ez a fajta katekézis figyelmeztet bennünket, hogy az Isten igéjének szerepét a valóságos jelenlét megvalósulásában nem szabad elszigetelten, önmagában nézni és értékelni. A szentmisében nemcsak az átváltoztatás szavai a fontosak, hanem az egész eucharisztikus imádság. A pap az egyház közösségében megünnepli Jézus megváltó áldozatát. A hívek közösségében kéri a mennyei Atyát, hogy imádságára, a teremtő ige és a Szentlélek erejében tegye jelenvalóvá a szentségi színekben Jézus testét 30 Jellegzetes idevonatkozó szöveg: „halálról van itt szó, de ez nem a test szerint való halál, hanem annak jelképe (in similitudine); mert amikor elmerülsz, a halálnak és temetésnek jelképét (similitudinem) öltöd magadra; annak a keresztnek szenttétevő jelét (sacramentum), melyen Krisztus függött, melyre szegezték" (De Sacramentis II, 7, 23). 31 Müszt. Kát. 4,3 32 Jó példa erre P. Lombardus érvelése, aki Szent Ambrus művének magyarázatánál is ezt teszi. 33 Liturgiatörténeti szempontból is fontos dokumentum ez a részlet, hiszen megismerhetjük a korabeli ambrózián liturgia szövegeit. Látható, hogy a római és ambrózián rítus közötti különbözőség még a konszekráció szavaiban is megmutatkozik. 97
