Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Mártonffy Marcell: A vád szava és az egység lelke - az evangéliumi kommunikáció kérdéséhez
TANULMÁNYOK Mártonffy Marcell OSB A VÁD SZAVA ÉS AZ EGYSÉG LELKE AZ EVANGÉLIUMI KOMMUNIKÁCIÓ KÉRDÉSÉHEZ 1. Szeretet vagy (és?) ítélet? Az ítélkezés jézusi tilalmát Máté is, Lukács is megőrizte. „Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek" (Mt 7,1 párh.): a parancsolatot mindkét evangéliumban egész sor további logion részletezi. Az adakozás kontrasztként állított imperatívusza, kivált pedig a parabolák szemléletes képe („jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel [értsd: gabonamérővel] mérnek öletekbe" — Lk 6,38) arra utal, hogy az életet gyarapító bőkezűséggel ellentétben az emberi ítélkezés az élet ellen hat: megfoszt és nem ajándékoz, elvesz és nem ad hozzá. Akit bűnösnek nyilvánítanak — még ha joggal is —, annak emberi méltósága szenved csorbát, márpedig e méltóság a vétkes teremtménynek is elidegeníthetetlen tulajdona. A szeretet és a megbocsátás mindenkire kiáradó világossága (vö. Mt 5,45) az a mérték, amelyhez Jézus követőinek igazodniuk kell. Az adakozás, a gyarapodás, a hirtelen és csodálatos növekedés képei Jézus példabeszédeiben a jelenvalóként hirdetett Ország pazar bőségéről vallanak: az élet egyedül Istenből forrásozó többletéről. E léttöbblet „belső törvénye" a személyválogatást nem ismerő szeretet törvényt meghaladó ingyenessége. Isten Országa nemcsak közel van—kéznyújtásnyira, ahogy a Lk 17,21 közöttetek kifejezése sugallja —, hanem cselekvő módon van közel. Az Ország: adakozás. Ajándékozó kedvének, kegyelmének, kháriszának a halál sem vethet gátat. Aki ellenben ítélkezik, nemcsak a bűn legbensőbb természetéhez tartozó szereptévesztésben él — Istennek fenntartott dologba ártja magát, azaz szűkebb emberi látószögébe olyasmit kíván befogni, ami csak Isten végtelenül tágas perspektívájából látható —> hanem aránytévesztése a halál véges erejének is tápot ad. Visszaél tehát a szabadsággal, a teremtett ember legfőbb kincsével: nem tiszteli az embertárs misztériumát, amelyhez hozzá tartozik a cselekedetek és szavak mögött meghúzódó indítékok legalább rész szerinti kifürkészhetetlensége, egyúttal az Isten kegyelmére adandó válasz szabadsága, tehát a megfordulás, a metanoia és az ítélkezés kategóriáira rácáfoló jótett is. Az ítélkező így végső fokon nem életet gyarapít, hanem halált oszt. Az ítélkezés tilalma ekképp két pólus közé feszül ki. Az egyik az ítélkezésre hajló fél saját bűnössége, amelynek tudata a szálkához mért gerenda arányában kell, hogy megelőzze a másik fél bűnösségének firtatását (vö. Lk 6,41 párh.). A másik a szeretet feltétlen volta és egyetemessége, amely a napkelte kozmikus törvényszerűségével kell, hogy sugarába vonjon minden teremtményt. Szeretet, jótett, irgalom, áldás és jóhiszeműség (ítéletmentesség) az egyik oldalon — gyűlölet, a bocsánat elmulasztása, átok és ítélkezés a másik oldalon. A tanításban, úgy tűnik, axiomatikus egyértelműséggel tárul fel a tanítványi cselekvés Isten Országa felé mutató iránya. Nem véletlen, hogy Lukácsnál az ítélkezés tilalma a mindenkire — az ellenségre is — kiterjedő szeretet parancsának kifejtését követi. 194
