Teológia - Hittudományi Folyóirat 7. (1973)

1973 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Lukács László: Nagyobb a szívünknél

izmokat erősítő helyben vagy körben futás maradna kitárulkozásunk. S hogy ez ne csak Ínyencek eszméje maradjon, hanem napjaink tágulhassanak ki az öröklét dimenzióival, ahhoz eszközt és teret Istennek köztünk való jelenléte ad. Krisztus a maga személyében az az Isteni Többlet, aki az egyház emberi közösségét Isten Országává, a dogmatika gondolatrendszerét Isten vallomásának tükrévé, az erkölcsi törvényekkel szabályozott cselekvést az örök élet előkészítőjévé teszi. A példabeszédbeli úr jutalma élteti mindnyájunkban a reményt, hogy megadja nekünk ezt a Többletet: „Jól van, te hűséges, derék szolga, mivel kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe" (Mt 25,24.).

4. Az emberi szeretet kifejezésében, személyek egymás előtti feltárulkozásában használt két eszközünk, a szó és a szimbólum, különösen fontossá válik Istennel találkozásunk előterében. Isten kinyilatkoztatását csak úgy érthetjük, ha transzcendenciánkkal rá tudunk nyílni szavának, életünket irányitó jelzéseinek isteni Többletére. S a mi válaszunk csak akkor szólítja igazán Öt, ha e személyes többlettel megtelnek a mi szavaink és tetteink is.

A mélyünkben lüktető transzcendencia segít Isten kinyilatkoztató vallomásának megértésében, úgy, ahogyan az elénk kerül az egyház tanításában. A másiknak személyes (tehát nem fizikai!) jelenléte akkor válhat bennem teljessé, ha képes vagyok személyesen befogadni őt. Egy-egy szó elém kerülhet csupán szótári jelentésével, de sugározhatja mindazt az elmondhatatlan többlettartalmat Is, amit kimondója általa nekem üzent. Egy-egy ajándék értéke lehet pusztán a bolti vételára, de hordozhatja mindazokat az érzéseket és gondolatokat is, amelyekkel ajándékozója nekem adta. A szavak és jelek alsó értékhatára tehát lexikális, felső értékhatára viszont a szó kimondójának, a jel ajándékozójának a személye. A magát előttünk feltáró Isten Igéje ,.testté lett": az ö szava az egyetlen olyan szó, amely nem csupán többkevesebb intenzitással hordozza kimondójának személyét, hanem azonos vele.

Egy életre szóló feladat számunkra személyes átélésünkben hozzánőni Krisztus szavainak ehhez a többletéhez. A Szentírásnak minden szava, a szentségek, a szentmise hatékony jelei és szavai minden nap új meg új tágulásra, személyesülésre ösztönöznek bennünket. Súlyos visszaélés a másik személlyel, ha valaki a szeretet külső, testi megnyilvánulásait pusztán a gyönyör, a kielégülés kedvéért, tehát személytelenül használja, nem pedig személyes szeretetének jelzésére Nem hasonlóan súlyos visszaélés-e (vagy talán csak akaratlan, észrevétlen vakság?)a másik szeretet- megnyilvánulásaiban nem szeretetének jelzéseit, hanem pusztán tárgyakat, szavakat látni? A legnagyszerűbb találkozás és a legnehezebb feladat a szentmisében vár az oltár körül összegyűltekre. „Ez az én testem.” „Ez az én vérem.” Krisztus önmagát adja abban a kenyérben és borban, amelyet e szavakkal nyújt át nekünk — öt magát kell befogadnunk az Eucharisztia ajándékéban.

A szeretet nyelvének e személyes értése fontos a Gondviselés értésében-értelmezésében is. A keresztény ember ezért életének eseményeiben is keresi az Istenhez vezető utakat: egy ember, egy esemény, egy tárgy milyen kapcsolatban lehet, milyen kapcsolatba hozhat vele. A gondviselő Istenbe vetett gyakorlati hit így elkerülheti a babonának, a mágikus haszonkeresésnek minden veszélyét és a szeretet jelzőjévé, erősítőjévé lehet. Hadd álljon itt egy példa a földi szeretet párhuzamából ennek megvilágítására is.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap. — mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a térítőn, s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert veled él .. .

(Radnóti: Tétova óda)

A cukordarab zengése, a mézcsöpp ragyogása, a pohár csendülése nem a tárgyaknak, hanem a szeretet világának ielzései közé tartozik. E jelenségek csupán a feleségét szerető férj számára léteznek, kettőjük közt teremtenek kapcsolatot. — Az emberszerető Isten és az Istent visszaszerető ember közt még teljesebb kapcsolatot teremthet a tárgyi világ, hisz neki te22