Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A felebaráti szeretet biblikus teológiája
bizonyságot találunk, hogy a kifejezetten emberek közötti szeretet-kapcsolat — például a szerelemben — szinte ösztönös spontaneitással Isten szeretetébe kíván bekapcsolódni, mert ő az egyetlen biztosítéka annak a szeretetnek, amely időntúli, amely — Pál apostol szerint „soha meg nem szűnik” (1 Kor 13,8). Források: J. B. Lotz: Die drei Stufen der Liebe. Frankfurt am Main, 1971. — J. Fuchs: Moral und Moraltheologie nach dem Konzil. Freiburg Br. 1967. — B. Häring: Moralverkündigung nach dem Konzil. Frankfurt am Main, 1966. — B. Häring: Frei in Christus II. 399—413. — Prinzip Liebe (több szerzővel) 1975. Flerder — H. Rotten Grundgebot Liebe. 1983. Tyrolia. Koncz Lajos A FELEBARÁTI SZERETET BIBLIKUS TEOLÓGIÁJA A Teológia jelen számának szentírási mottója a kinyilatkoztatási idő legvégéről való és Szent János apostol utolsó inspirált reflexióihoz tartozik a Krisztus-esemény és a kereszténység lényegéről. Ezekben a megdicsőült Krisztus immár transzcendens dimenziójából értelmezi tovább egykori, történeti, saját szavait; végső konzekvenciáiban bontja ki tanítását a felebaráti szerétéiről, egyáltalán a kereszténységben feltárult szeretet-misztériumról, — az egyháznak elküldött Szentlélek által. Ha tehát a szentírási szavak nyomába eredve a keresztény élet legkonkrétabb foglalatát akarjuk megérteni és elmélyíteni az Isten- és emberszeretet együttesében, az előzményekre is vissza kell nyúlnunk. Ezért az alábbiakban a kinyilatkoztatás-esemény korábbi kijelentéseit is felidézzük és elemzés alá vesszük, abban a tudatban, hogy Isten a kinyilatkoztatást fokozatosan, mind teljesebb feltárással adta az emberiségnek. — Elsőként meg kell ismerkednünk az ószövetségi zsidóság felebarát és embertárs-fogalmával, illetőleg az egymással való kapcsolat jellegével és követelményeivel. Majd az evangéliumokból mérjük fel, mivel tökéletesítette az Úr Krisztus az erre vonatkozó normákat. Végül a Krisztus-esemény és tanítás fő teológiai feldolgozóinak, Szent Pálnak és Jánosnak segítségével bontjuk ki a felebaráti szeretetre vonatkozó végső tanúságokat. „KI AZ ÉN FELEBARÁTOM?” (Lk 10,29) Az Ószövetségben és a zsidóságban mélyen élő és időszakonként eltérően kezelt kérdést fogalmazott meg a törvénytudó Jézus előtt, amikor megkérdezte tőle: „Ki az én felebarátom?” A héber „réa” szó latin fordítása, a „proximus” és a görög „plesion”, amelyek a magyar fordítás alapját képezik, csak tökéletlenül fejeződik ki a „testvér” szóval, bár gyakran annak is megfelel. Etimológiailag a „ráah” igére utal vissza, amely általában emberi kapcsolódást jelent, annak legkülönbözőbb fajtáit foglalva össze: beleértve a barátot, szeretőt, bajtársat, élettársat, rokont, egészen az egyszerű „másik” emberig. A Bibliában mindez az értelem megtalálható, de legsajátosabban egy közös nemzetség, vagy törzs tagjait jelenti a szó, különösen az Istennel való szövetségkötésben létrejött közös tagságot és szolidaritást Isten népében.1 Ezeknek egymás iránti szeretete szigorú vallási kötelesség, amely még a személyes ellenségre is kiterjed. Hogy mit foglal magában ez a köteles szeretet, megértéséhez ismét a bibliai nyelv szavaiból kell kiindulnunk. A héber „ahab” ige ugyancsak gazdag tartalmú, mert ugyanaz a szó jelentheti a szexuális szerelmet, atyai, testvéri szeretetet, barátságot és felebaráti érzületet egyképpen. De sohasem csak valami külső magatartásról van szó, hanem mindig a másik felé megnyílt érzületet is jelenti, amelyből aztán a legkülönfélébb cselekedetek is fakadnak: segítés, alamizsna, az embertárs életének, vagyonának, becsületének tiszteletben tartása stb. S hogy a bibliai szeretet valami sajátosat jelent, különösen az Isten iránti, vagy Isten részéről való szeretet formájában — eltérőt a köznapi és „evilági” szeretettől, — mutatja a héber szó görög fordítása. A Septuaginta (és nyomában az Újszövetség is) nem a görög köznyelv mindennapos szavát használja a szeretet megjelölésére (mint pl. az érosz volna), hanem egy egészen ritka kifejezést, s ezt kizárólag vallási jellegűvé formálja: az ,,agapét". Amíg az érosz 210
