Teológia - Hittudományi Folyóirat 39. (2005)
2005 / 3-4. szám - Dolhai Lajos: Ige és szentség Karl Rahner teológiájában
van, és fázisai is vannak. Mindegyik fázis az egész lényegében részesedik, valójában mindegyikben már a teljes valóság van jelen hatékony módon",28 Ebből az is következik, hogy mi katolikusok is meghatározhatjuk a szentségeket az Isten igéjéből kiindulva. Ha az Isten igéjét a hatékonyság intenzitása szempontjából tekintjük, akkor azt kell mondanunk, hogy a hatékony ige legtökéletesebb megvalósulása: a hét szentség. A hatékonyság fogalma nyújtja azt a kategóriát, amelyben a két kegyelemeszköz kapcsolatára válaszolhatunk. A rahneri meghatározás szerint: „A szentség mint az egyház szava, Isten igéjének legteljesebb és legigazibb megvalósulása".29 Az egyház szentségi élete úgy is felfogható, mint az Ige hirdetésének és hallgatásának kiemelt határesete (radikalster Fall des Wortes Gottes), az Eucharisztia pedig „az ige abszolút esete"30, mert benne lényegileg jelen van Krisztus és az ő üdvözítő művének kegyelme. A szentség tehát nem annyira opus operatum, hanem inkább verbum annuntiatum et auditum. Nem más a szentségi élet, mint az isteni és emberi személyek üzenetjellegű, informatív, de egyúttal reális, ajándékozó jellegű, főképpen pedig perszonális, a személyes találkozást is magában foglaló kommunikációja. S ez a kapcsolat az anyagi és történeti láthatóság, a megtapasztalhatóság síkján megy végbe.31 Az üdvösség két eszközének hatékonysága és összetartozása tehát nyilvánvaló, de a katolikus teológia szerint a különbözőségükre is rá kell mutatnunk. Az igaz, hogy Isten igéje hatékony, de a hatékonyság a körülményektől függően változó: függ az egyház elkötelezettségének mértékétől és az ige hallgatójától is. Az egyház által hirdetett isteni szóban két csoportot különböztethetünk meg: vannak olyan igazság-szavak, amelyek abszolút követelményként jelentkeznek a hívő ember életében. Ezek azok az igazságok, amely „abszolút módon összekapcsolódnak a bizonyított tárgyi valósággal". Azután vannak olyan szavak is, amelyek lényeges dolgokat mondanak számunkra, a valóságot közvetítik, de még sincsenek feloldhatatlan kapcsolatban a közvetített valósággal. Olyan szavak ezek - mondja Rahner - amelyekben az egyház nem teljesen, mint végérvényes eszkatologikus igazságfeltárás aktualizálja önmagát. Azt is mondhatnánk, hogy az egyházra kétféle szó lett bízva: „életet hirdető és életet teremtő szó".32 Szükséges és feltétlenül fontos ez a megkülönbözetés, de az is nyilvánvaló, hogy a kétféle igazságközlő szót nem szabad élesen elkülönítenünk, hiszen ezek „az igazság egyetlen igéjének analóg módon formált módozatai”.33 Ezt azt jelenti, hogy állítanunk és hangoztatnunk kell, hogy Isten szava Isten önközlésének és kinyilatkoztatásának hatékony eszköze, de meg kell látnunk azt is, hogy „az önmagát kinyilatkoztató Isten megjelenítése és jelenléte az egyházban elhangzó igéje által nem mindig egy és ugyanaz",34 Tehát fokozatai vannak. 28 Wort und Eucharistic, 346. 29 A hit alapjai, Budapest 1983, 545. (ford.); a meghatározás bővebben, in: Wort und Eucharistie, 329. „A szentség Isten hatékony szavának legteljesebb lényeg-megnyilvánulása, amikor az egyes ember üdvössége szempontjából fontos döntő pillanatokban Isten üdvözítő cselekvése az egyház által jelenvalóvá válik." 30 Wort und Eucharistie, 351.; a 348-355. oldalon applikálja sajátos meglátást az Eucharisztiára. 31 Vö. Gánóczy Sándornál a szentségek kommunikációelméleti értelmezése, in: Einführung in die katholische Sakramentlehre, Darmstadt 1991. 32 DÖRNYEI I. - GERGYE Gy. - esoce ]., A szentségek életértéke, SZÍT, Budapest 1975,11. 33 Worf und Eucharistie, 326. 34 Worf und Eucharistie, 327. 116
