Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája
MARC-FRANQOIS LACAN A hit antropológiai struktúrája többi szervé, amelyek közreműködnek a légzéshez kapcsolódó hang kiadásában. A gondolat és a szó eltérőek és egyek egy olyan kapcsolatban, amely a szellem és a test közötti kapcsolatot táqa fel. Az ember kibontakozása és növekedése gondolatának és szavának fejlődésétől függ. A valóságos ember ugyanis nem korlátozódik egyedi lénye összetevőinek együttesére; az egyén csak akkor tud fejlődni, ha kilép ezen együttes összetevőinek korlátái közül, hogy kapcsolatokat hozzon létre másokkal. Ezek a kapcsolatok részét képezik az ő emberi, személyi struktúrájának: ezekben a személyközi, a valóságos embert létrehozó kapcsolatokban a szó olyan szerepet játszik, hogy az ember bármely meghatározása, mely nem foglalná magában a szólás képességét, hiányos lenne. Az ember beszélő lény. Századunk humán tudományai lehetővé tették, hogy jobban megértsük e kijelentés igazságát. A pszichoanalízisnek e téren elsődleges szerepe volt, mivel feltárta, miként mutatkozik meg a tudat alatti a nyelv használatán keresztül. Honnan jön a nyelv? Hová megy? Egyszerű kérdések. Amikor az ember világra jön, nem jut azonnal szóhoz; először kiáltással tudja kifejezni szükségleteit. A szó másoktól érkezik hozzá, és másokhoz megy, amikor az ember — nyelvének köszönhetően — kapcsolatokat alakít ki, s így ki tud lépni egyediségének korlátái közül. Hogy ez megvalósuljon, döntéseket kell hoznia, s e döntésektől függ növekedése: nemcsak a felnőtt korba való belépésről van szó, hanem a személyes érettség eléréséről. E kibontakozás története döntő jelentőségű. E történet nagyon sokféle, attól függően, hogy a kibontakozás milyen környezetben megy végbe. Ez olyan történet, amelynek folyamán felépül az egyén tudatos énje, kapcsolatban a tudat alattival, amelyet ugyan nem lehet pontosan definiálni, de a beszélő lények létezéséhez hasonlóan meg lehet állapítani. Ebben a történetben a szó alapvető szerepet játszik, mind tudatos, mind tudat alatti szinten. Szerepet játszik meglétével, de hiányával is. E meglétet vagy távollétet mindenkinek az életkörnyezete szabja meg. Különösképpen azok az emberek fontosak, akik ebben a környezetben nevelői szerepet játszanak. Korunkban, a folyamatos oktatás és képzés korában, nem egyedül a fiatalok azok, akiknek meghallgatandó nevelőik vannak. A „nevelés” szót eredeti értelmében kell vennünk: e-ducare, vagyis kivezetni, kihozni minden növekedésben lévő egyénből azt, ami képessé teszi valódi emberi kapcsolatok kialakítására azokkal, akik környezetében élnek, és akikkel érintkezik. A nevelésben a módszerek változhatnak, de a nevelésnek mindenképpen arra kell irányulnia, hogy az embereket valóságos párbeszédbe vezesse be. Mit jelent ez a valóságos párbeszéd kifejezés? 2.2. Az igazság nem más, mint a valóság [réel] Az igazság tömören azt a forrást jelzi, amelyből a valódi emben kapcsolatok származnak. Valóságos párbeszédről akkor van szó, amikor három összetevő együtt van: egy igaz szó, egy igaz meghallgatás és az igazság, amely mindkettőt kiváltja. Fogalmazzuk meg kissé pontosabban. Az igazság nem más, mint a valóság, amennyiben az ember keresi. Szándékosan mondok embert, és nem szellemet, mert a szellem az egész általa irányított létezővel együtt igyekszik megismerni az igazságot és szeretne örülni neki. Az igazság maga a valóság. Nem azt mondom, hogy az igazság a lét. Azt sem mondom, hogy az igazság a létezők összessége [totalite]. Azért, mert ha összességről beszélünk, az azt jelenti, hogy olyan létezőkről beszélünk, amelyeket valóságosnak mondunk, 208
