Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Várszegi Asztrik: Biblia és imádság
a Szentlélek, testével, szívével együtt, lelkét önmagává Szentiélekké alakítva át isten képmására, Jézus Krisztusban. Ha csupán azzal a gondolattal közelítünk a zsoltárok felé, hogy bizonyos vallási tapasztalatokat kölcsönözzünk belőlük — lehetőleg mai mértékkel mérve — semmi esélye sincs annak, hogy megmutatkozzék a zsoltár igazi élete és ereje. A zsoltárokban szakadatlan dialógus alakul ki a Szentlélek és a lélek között. Ez a párbeszéd bevésődik az imádkozó szívébe. Nyilvánvaló lesz bensőnkben, milyen nagy volt a bűn s mennyivel nagyobb Isten szeretető Jézus Krisztusban, Isten Lelke minden zsoltárban azt mutatja és tanúsítja, hogy Isten kiárasztotta Öt szívünkbe (Rám 5,5), hogy valóban Isten gyermekei vagyunk (Rám 8,16) és hogy Isten maga a szeretet (Un 4,8). Az elmélkedés Korunknak az a törekvése, hogy a forrásokhoz akar visszatérni, sajátos módon vetette fel a nyugati lelki hagyományban használatos meditáció, elmélkedés fogalom kérdésességét. A Szentírással való kapcsolat kulcsszava a korai hagyományban a görög melétán, ill. meléta szavak, melyeket latinra a meditáció szóval fordítottak. Eredeti jelentésében nem racionális tevékenységről van szó, mint amilyen irányban a fejlődés során tolódott, hanem Isten Igéjének és emberi szívnek találkozásáról, konfrontációjáról. Elsődleges jelentése tehát egy szónak folyamatos ismételgetését, szívünkbe forgatását, ízlelgetését jelenti. Cassianus „voluta- tio cordis"-nak, a szív dajkálásának nevezi; a hajó ringásához hasonlítható. Szívünk Isten Igéjét forgatja magában, hogy lassacskán egészen magáévá tegye. Ennek az elmélkedési formának megvan mind a keleti egyház, mind a nyugati egyházunk lelkiségében a hagyománya. A klasszikus lel ki könyvekben felnőttek talán első pillanatra gyanúval nézik az itt leírtakat, mégis szeretném felhívni a figyelmet ennek az útnak komoly esélyeire. Miben áll az effajta meditáció lényege? Talán a biológia szótárából kölcsönzött asszimiláció fogalmával sikerül közelebb hozni. Minden élőlény asszimilál, felszívja a lebontott tápanyagot, hogy az csodálatos módon életté váljon. Isten Igéjével kapcsolatban is arról van szó, hogy az Igét csendesen, bensőségesen szeressük, újra és újra befogadjuk, „kérődzünk” rajta, ahogy a középkorban is mondták. „Hasonlóképpen, amint egy értékes tárgyat kezünkben ide-oda forgatunk, vagy ahogy egy ismerős vidéken járva nap mint nap új dolgokat veszünk észre, Szabadság uralkodik itt, mely lehetővé teszi, hogy a szónál, igénél hosszabban elidőzzünk. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy a gregorián dallam, amely bizonyos szavakon elidőzik és azt melizmával díszíti; szabadság, amely talán arra ösztönöz minket, hogy bizonyos mondatrészeket újra felvegyünk és összekössünk olyan módon, mint azt zenéjében J. S. Bach".5 Isten élő és elevenítő Igéje átjárja egész voltunkat és így puszta létünkkel is ennek az Isten-közösségnek békéjét és nyugalmát tudjuk sugározni. így elmélkedésünk nem külső máz, kenet, hanem krisztusi alapmagatartás lesz. Mégegy idézet álljon itt, hogy megvilágítsa ennek az útnak sajátosságát. Rudolf Koch német szobrász és grafikus írja: „Fiatal koromban több könyv olvasásával úgy voltam, hogy idővel az olvasás már nem volt elég; annyira hatalmába kerített, hogy mélyebben bele kellett hatolnom, hosszabban elidőznöm azon, mint az az olvasás közben lehetséges volt. Elkezdtem leírni ezt, a Szentírás volt. És még ez a módszer sem látszott elég tartósnak, a szavak még nagyobb súlyt kívántak. Ekkor elkezdtem ércbe vésni, fába faragni, nagy faliszőnyegbe szőni, freskót készíteni, bronzba önteni és még mindig nem volt elég, mert ezek a szavak mindig jobban birtokukba veszik az embert, azt, akit egyszer megragadtak. Igen. Teljesen átalakulnak annak hatására; az élet megtalálja értelmét, a halál elveszíti félelmességét.”6 Talán ezek a képek megvilágítják ennek a módszernek gazdagságát és ígéretét mai hit- és igazságéhségünkben. Teljesül Loyolai Szent Ignác szava is: „Nem a sokat tudás teszi a lelket jóllakottá és megelégedetté, hanem a dolgoknak belülről való érzése és ízlelése.”7 Útkeresés, visszatérés a forráshoz — ahhoz segítenek bennünket, nehogy a „Szentírás olvasása után üresen és éhesen távozzunk, hanem hogy minden olyan szóból, amely az Isten ajkáról származik, élni tudjunk... "8 Jegyzetek: 1. Thomas Keating, A szemlélődő imádság a keresztény hagyományban, Mérleg, 1978/4. 338. —• 2. Dei Verbum konst. 21—35. — 3. Heinz Schürmann, A Szentírás mint lelkiolvasmány és ezek módjai, Szolgálat, 1974/23. 14. — 4. Apophtegmata 1,241—252. — 5. Fidelis Ruppert, Meditatio-Ruminatio, Erbe und Auftrag, 1977/2. felhasználás. — 6. Fidelis Rup246
