Teológia - Hittudományi Folyóirat 27. (1993)
1993 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Fischer, Georg - Horváth Ilona (ford.): A Biblia - Isten jele minden idők számára
ke? Eltekintve attól, hogy Istent magát soha nem lehet emberi nyelven adekvát módon megérteni vagy leírni, és hogy sok ilyesféle helynél a szövegösszefüggés segítségével egy kevésbé „botrányos" értelmezéshez juthatunk, úgy tűnik, hogy előbbre visz az a gondolat, hogy a Biblia szövegeiben egy Jézus irányába haladó kinyilatkoztatás, és ezzel az istenismeret egyre teljesebb, mélyebb és tisztább útja bontakozik ki. Habár Jézus életében és tanításában olykor túllépett a régin (pl. a megtorlással kapcsolatban Mt 5,38-42 mintegy győzelem a Kiv 21,23-25 felett), mégis, ez a régi megmarad, mint lépcsőfok jé: zus felé, és mint az Isten akaratának felismeréséért folytatott küzdelem tanúbizonysága.3 A bibliai kinyilatkoztatás összessége tehát vitát, sőt kritikát is kiválthat. A fent említett nehézségek némelyike a bibliai szövegek egy másik sajátosságával függ össze, amely szintén felelős annak maradandó érvényéért: a szimbolika. Sok, Bibliában alkalmazott kifejezés nem(csak) szószerint értendő, hanem átvitt értelemben másra is vonatkozik. Amikor a Kiv 1-15. fejezeteiben az izraelitákról és egyiptomiakról van szó, akkor ezzel a két egymással szembenálló néppel két csoportot nevez meg: azokat, akik hinni kezdenek Jahvéban, és azokat, akik szembeszegülnek vele (hasonlóan mint a zsoltárokban a „gonoszok" vagy az „ellenségek"). A szimbolikus nyelv nemzetközivé és egyetemessé teszi a Bibliát: ahogyan egy ének dallamát, hangjait mindenütt megértik, úgy a Biblia képi nyelvét is. Azokat a képeket, amelyekben Istenről mint orvosról vagy mint anyáról van szó (íz 66,13), Jézus példabeszédeit a vetőmagról, a kincsről stb., minden kultúrában, öregek és fiatalok, szegények és gazdagok, az idők folyamán mindig megértik. Ha Isten szava a múlt egészen meghatározott korszituációiban jött is létre, mégis maradandó érvénye van. Ez Isten hűségében gyökerezik, amely minden időben ugyanaz. A Biblia szimbolikus nyelve döntően hozzájárul ahhoz, hogy az isteni szó mindenütt és mindig nem csupán fennmarad, hanem érthető is. „TI MÁR TISZTÁK VAGYTOK AZ IGE ÁLTAL". A keletkezés és sajátosságok után a Bibliával való kapcsolat felé fordulunk. A János-evangéliumból vett idézet (Jn 15,3) megtisztító erőt tulajdonít az isteni szónak. Hogyan értendő az, hogy a Szentírással való kapcsolat tisztít? Amikor valaki a Bibliát a kezébe veszi, ezzel azt a magatartást fejezi ki, hogy kész a szövegre, mások véleményére figyelni, hagyja, hogy az szóljon hozzá. Az olvasásban benne rejlik az isteni szó iránti nagyrabecsülés és tisztelet. A saját tevékenység és hajsza szünetel, a hallgatás és a csend lehetővé teszi, hogy Isten az Ő szava által találkozhasson velünk. Az ilyen találkozás Istennel az alapja minden tisztulásnak. Ahogyan Isten Lelke kísérte a Biblia kialakulását, úgy kíséri az olvasást is azoknál, akik hittel, imádságban6 meg akarnak nyílni ez előtt a szó előtt. Egy olyan mondat, mint „boldogok, akik sírnak" (Mt 5,4), ebben az Istennel való kapcsolatban kibontakoztatja azt az erőt, amely még a fájdalomban és szenvedésben is őt keresi, ezáltal megszabadít a jóléti, az „egyre jobban élni", a felszínes boldogság ideológiájától, és így megtisztít. A bonyolult keletkezési folyamat és a nagy időbeli távolság néha fáradságossá teszi az írás olvasását. Gyakran több lépésre van szükség: egy első átolvasás a tájékozódáshoz, egy második olvasás alaposabb átgondoláshoz, és egy harmadik, a szövegben kifejezésre jutó szeretet lassú érzékelésére, ízlelgetésére. Aki a szöveg által így megszólíttatott, az nem maradhat néma. Felhívást kapott arra, hogy dicsőítéssel, hálaadással, cselekvéssel válaszoljon. Az, hogy valaki belebocsátkozzon egy bibliai szövegnek ilyen fáradságos befogadásába, fegyelmezettséget és szeretetet igényel (hálatelt válaszként). Ebben is tisztulunk. Megnehezítik a bibliaolvasást az egymással ellentétes magatartási fomák, amit ez az olvasótól elvár. Mégis, némelyik felszólítást, például „Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki!" (Mk 9,46) — hála Istennek! — még a fundamentalista magyarázók sem értik szószerint. Tehát a bibliaolvasáshoz egyszerre szükséges, hogy a szó szerinti megértésen fáradozva szabadon ültessük át és alkalmazzuk egyéni helyzetünkre, de azt is, hogy ne re- lativizáljuk valamennyi kijelentést, például „aki nem veszi vállára keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom" (Lk 14,27), túlzásnak tekintve, és visszautasítva, mint ami 78
