Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - FÓRUM - Schellenberger, Bernardin - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Hogyan rombolja szét magát az egyház? Őszinte szó a lelkipásztorkodás mai kríziséről
FÓRUM A rendkívül elgondolkodtató írás a „Christ in der Gegenwart" 1991.11. számában jelent meg. Szívesen közölnénk Olvasóink — papok és világiak — hozzászólásait (szerk.) * Bernardin Schellenberger HOGYAN ROMBOLJA SZÉT MAGÁT AZ EGYHÁZ? Őszinte szó a lelkipásztorkodás mai kríziséről „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába!" (Lk 10,2) — Amikor ezt a mondatot olvassuk, s közben a mai papok és lelki- pásztorok létszámára gondolunk, mind egyetértünk: „A munkás kevés". Egyre égetőbb a paphiány, egyre inkább az lesz az általános szabály, hogy egy papnak két-három plébániát kell ellátnia. így aztán ezeket a rendelkezésre álló „munkásokat" mind jobban megterhelik, egyik terminusról a másikra, egyik istentiszteletről a másikra kell rohanniok De érdekes, mégsem azzal a lelkesítő tudattal élnek, hogy rengeteg az aratnivaló, s ók tele marokkal gyűjthetik be munkájuk gyümölcsét. Sokukban — rejtve vagy nyíltan — kétely, csalódás, frusztráció és elkeseredés jelentkezik annak láttán, hogy egyházközségük nem nő, hanem inkább összemegy. „Bármit teszek is, hogy a misémet, amennyire csak lehet, élettel töltsem meg; tény, hogy a templombajárók száma évek óta feltartóztathatatlanul csökken", — hallottam egyszer egy paptól. Egy másik már egyáltalán nem is számolja meg tavasszal és ősszel az erre kijelölt két vasárnapon az istentiszteleten résztvevőket, hanem rutinszerűen minden alkalommal tízzel kevesebbet jelent a püspökségen, s ha ez így megy tovább lineárisan — mondja keserűen —, s benne lesz elég kitartás, nem lesz szükség utódra. Olyan ósdi játék rendezői talán a papok, ami egyre kevesebb embert érdekel, legfeljebb még néhány ünnepen: karácsonykor, húsvétkor meg az esküvőkön? Soha többé nem lesz teltház-élményük, hanem egyre inkább ritkuló sorok előtt állnak, úgy, hogy extrapolációval ki tudják számolni, hogy mikor csukhatják be a templomukat? Tragédia ez, a sors vagy a történelem iróniája, büntetése? Mert amikor a lakosság 90—100%-a járt lelkiismeretesen templomba, századokon át, nem az Isten igéjét hirdettük nekik, hanem egy szűkre szabott morálist; világmegvetést sulykoltunk beléjük, érthetetlen latinsággal előadott rítusokat mutattunk be nekik; most pedig, amikor újra föltártuk hitünk tiszta forrásvizét, s azt oszthatnánk ki nekik, most üres padok előtt prédikálhatunk. A munkások fogynak, a csűrök kiüresednek. Hogyan tovább? A lelkipásztor a lelkek gondozója Egy 1900 lakosú faluban szolgálok: 1350 katolikus, 400 protestáns, 150 mohamedán (török munkáscsaládok). Egy ilyen „kis" egyházközség lelkipásztorának lenni manapság hallatlan luxus. Valójában a plébánia 1975 óta nincs betöltve — egy körülbelül ugyanekkora szomszédos egyházközség plébánosa kapta meg második plébániájaként, s én csak „véletlenül" vagyok itt. Ez az 1900 ember a valóságban könnyen adna munkát legalább 160
