Teológia - Hittudományi Folyóirat 3. (1969)
1969 / 4. szám - FIGYELŐ - Radó Polikárp: Az új holland katekizmus
győződve róla, hogy ízig-vérig jó szándékú és igaz hitű alkotás. Hogy viszont az új köntös hatásáról nyilatkozzam: én bevallom, elragadónak találom. Radó Polikárp Szemelvény az új Holland Katekizmusból A szó az ember legnagyobb teljesítménye. A szó nyitja meg előttünk az életet. Képes megváltoztatni életünket. A szó alkotja az emberek közti legszorosabb kapcsolatot. A szeretetet szóban fejezzük ki. A szó nagy ajándék, nagyobb, mint hinnénk - félelmetesebb és szebb. Az egyetlen erő, mely képes felrobbantani az atombombát - mint ahogy végtére az is állította elő — az emberi szó. Másrészt viszont csakis az emberi szó teheti ártalmatlanná. Mindannyian tudjuk, hogy egyetlen szó elég hatalmas ahhoz, hogy meleggé és boldoggá tegye az ember életét. Krisztus is a szó útján teljesítette küldetését. Öt magát is úgy nevezték, hogy az „Ige”. Az emberi nyelv mélyén nagy misztérium rejlik. A beszélgetés: jó vagy rossz szó Minden beszédünk háttere, életünknek alapakkordja a beszélgetés. Létünk egyik alapeleme, hogy barátságosan együtt üldögélünk és semmiségekről csevegünk. Így ismerjük meg egymást minden álszentség és gyanakvás nélkül. Aki mindig magához ragadja a beszélgetés fonalát és nem enged mást szóhoz jutni, az valami igen értékeset tesz tönkre. Vannak asz- szonyok, akik beszédükkel halálra fárasztják családjukat. Viszont: ha hagyjuk, hogy valaki kibeszélje magát, ha figyelmünkkel bátorítjuk, — boldoggá tehetjük. Üdvös dolog azonban a beszélgetést a puszta csevegésnél néha komolyabb mederbe terelni. Így együttesen próbálhatunk meg valamilyen igazság mélyére hatolni. Kimondani valami olyasmit, amit eddig még nem mondottunk ki. Van, hogy ilyenkor az ember igazán nagy dolgokról képes őszintén beszélni, például Istenről is. Helytelen is mindig csupán felületesen csevegni, mindig csak csépelni a szót. Pedig sokan ezt teszik. Nyelvünk nem erre való. Helyes, ha beszélünk és azért, hogy embereket bátorítsunk, hogy nyilvánosan megdicsérjük, hogy igazságosan megintsük őket (vö. Mt 18, 15). Néha az is helyénvaló, hogy szavakkal ostorozzunk valakit, ha így a megrázkódtatás ráébresztheti helyzete súlyosságára (vö. Mt 23). Helytelen viszont valakit szóval megsérteni vagy merő önzésből hízelegni neki. A hallgatás — ha makacsul nem veszünk tudomást más szavairól vagy létéről - éles fegyverré válik. Súlyos bűn lehet (vagy beteges tünet), ha az ember keresztülnéz valakin, akivel egy fedél alatt lakik vagy egy közösségben él. Különösen súlyos dolog más hibájának ki- beszélése. Ezzel tönkreteszünk valamit, amire valamennyien vágyunk és ami joggal meg is illet bennünket - a mások irántunk érzett megbecsülését, a saját jó hírünket. Azt nyomban megérezzük, ha rólunk kezdenek pletykálni. Ilyenkor a környezetünkben élők mintegy megmerevednek, tekintetük megtelik gyanúval. Ha a szavunkkal föltárt bűn igaz (megszólás), akkor az okozott kár gyakorlatilag helyrehozhatatlan. Ha meg nem (rágalom), akkor tettünk még igazságtalanabb. Mert hogyan is védekezzék az ember ilyesmi ellen? — Az ellenkezője viszont, azaz más jótulajdonságának hangoztatása, igazi áldás. Ettől gazdagabb lesz az is, akit megdicsérünk, és az is, aki hallgatja. A jó szónak mindig teremtő ereje van. Őszinteség A szónak nagy diadala, hogy képes felfedni az igazat. Az igazság kimondása naggyá teszi az embert. Mindenki csodálja azt, akinek a szavára építeni lehet. Nem a „fenegyereket", aki „jól megmondja”, hanem azt, akinek szava megbízható. Az igazság kimondásával bebizonyítjuk megbízhatóságunkat és sohasem csökkentjük az egymásba vetett bizalmat. Az igazmondás mindig a becsületes gondolkodásmód kísérője. A becsületes gondolkodású embernek nincsenek előítéletei, nem önzőén önáltató, nem ostobán fanatikus, nem hangoztat divatos közhelyeket, nem vakon konzervatív. Gondolkodása a valósághoz igazodik. Feddhetetlen. Ilyennek lenni, ilyenné válni: véget nem érő feladat. Még a Krisztusba vetett, alapjában becsületes hitet is olykor egészen eltorzíthatja egyik-másik imént felsorolt rossz hajlam, tulajdonság. Az őszinteséghez az is hozzátartozik, hogy elismerjük gyakori tévedéseinket és azt is, hogy milyen sok minden jóra nem vagyunk képesek. Az őszinteség hozzájárul ahhoz is, hogy egyenértékűnek érezzük magunkat másokkal. Megóv a farizeizmustól, mely becstelenség, mivel a kiválóság tettetése önteltségre vezet. Ez pedig súlyos akadálya annak, hogy Isten segítségét elnyerhessük. — Az is végzetessé válhat, ha hagyjuk megrögződni bizonyos véleményeinket. Lehet az is, hogy igazunk van, s mégsem vagyunk talpig becsületesek. Némi humor olykor jót tesz az igazságnak - és senkinek sem árt. Az emberek föloldódnak tőle és észreveszik így a valóságos arányokat. A hazugság A hazugság mindig az igazságnak ellentéte, valóságos eltorzítása. A hazug ember megbízhatatlan. A hazugság tönkreteszi az emberek közti bizalmat. A kérdést még bonyolítja, hogy a kölcsönös bizalomban az egymás titoktartásába 259
