Teológia - Hittudományi Folyóirat 4. (1970)
1970 / 3. szám - FIGYELŐ - Lőrincz Imre: Az új magyar misekönyv könyörgései
AZ ÜJ MAGYAR MISEKÖNYV KÖNYÖRGÉSEI Az 1970. év elején megjelent az Űj magyar misekönyv az Actio Catholica Liturgikus Munkaközösségének és az Országos Liturgikus Tanács Bizottságának fordításában és összeállításában. A szerzők a fordítás fogalmát olyan tágan értelmezték, hogy az már inkább átdolgozás, amely csak nagy vonalaiban követi az eredetit? Nem gondolnám, hogy bármelyik is megengedhető volna ilyen fontos szövegeknél. íme, néhány példa. Kiragadottak, de tipikusak. Számukat tetszőlegesen lehetne növelni. A Szent Keresztről szóló votiv-mise áldozás utáni könyörgésének egy részlete: „Töltsd be lelkünket a Szent Kereszt méltóságának örömével, és erejének segítségével kelj mindig védelmünkre.” A latinban ezt olvassuk: „quos sanctae Crucis laetari facis honore, eius quo- que perpetuis defende subsidiis”. Az eredeti tehát ezt kéri: akiket megörvendeztetsz (most és nem a jövőben!) Szent Kereszted tiszteletével, azokat részesítsd annak állandó oltalmában is. Az áldozócsütörtöki könyörgés így szál: „Mindenható Istenünk: hisszük, hogy ma Egyszülötted, a mi Megváltónk a mennybe ment. Add, hogy lelkűnkben mindig éljen a vágyakozás a mennyeiek után”. Az eredetiben nem egyszerű vágyakozástál van szó, hanem arról, hogy magunk is lélekben a mennyben éljünk: ipsi quoque mente in caelestibus habitemus. A húsvétkeddi orációból: „Add meg szolgáidnak, hogy életükben megtartsák, amit hittel vállaltak szentségeid vételekor”. Latinul: „Concede famulis tuis, ut sacramentum viven- do teneant, quod fide perceperunt”. Az eredeti tehát nem szól szentségek vételéről, hanem azt mondja: Add meg szolgáidnak azt, hogy életükben megtartsák azt a sacramentu- mot, amelyet hittel vállaltak. Szándékosan hagytam lefordítatlanul a sacramentum szót, mert az a mysteriummal együtt ennek a fordításnak mostohagyermeke, s ezért bővebben kell róluk szólnom. Az a tény, hogy a mai egyházi szóhasználatban a sacramentum elsődleges jelentése a szentség. De nem ez volt a helyzet a teológiai terminológia kikristályosodása előtti korokban, és főleg nem ez a kizárólagos jelentés a liturgikus szövegekben. Itt nagyon sokszor egyenlő értékű a mysterium szóval. Ennek jelentésbeli árnyalatait pedig a bibliai és a biblikus-teológiai lexikonok hosszú oldalakon keresztül tárgyalják. Nem lehet tehát egyszerűen titok szóval visszaadni, sem pedig szentséget vagy eucharisztikus vonatkozásban szent- áldozást mondani helyettük. Lesz eset, amikor szent titok (a jó öreg Páriz Pápai szavával: szentséges-titok), hittitok, tanítás, igazság, isteni végzés, vagy más efféle közelíti meg legjobban, de az is előfordulhat, hogy meg kell hagyni lefordítatlanul. Minden esetben gondos mérlegelés után (még azt is figyelembe véve, hogy milyen korból ered az éppen fordítandó szöveg) kell kiválasztani a pontos jelentést. Ezeknek előrebocsátása után az idézett szöveget valahogy így lehetne visszaadni: hogy életükben megtartsák (megvalósítsák) azt a szent tanítást, amelyet hittel vállaltak. Még néhány példa ebből a témakörből: Vízkereszt utáni 1. vasárnap ez áll az áldozás utáni könyörgésben: „Mindenható Istenünk: megerősítettél minket szentségeiddel”. Latinul: „quos tuis reficis sacramentis”. Már csak azért sem jó a szentségeiddel kifejezés, mert a szentmisében csak egy szentséggel: az Eucharistiával táplál bennnüket az Isten. Itt talán a „szent adományaiddal” lenne jó. S tegyük még hozzá azt is, hogy a latinban jelen idő van, nem múlt. Vízkereszt uttáni 2. vasárnap ugyancsak az áldozás utáni könyörgésben: „Urunk, tápláltál minket a szentáldozásban”. Az eredetiben:, „di- vinis vegetati sacramentis”. Ha csak a jelentést nézzük, itt nem lehet kifogásolni a szentáldozás szót. De ha latinnal összehasonlítjuk, annak ünnepélyességével szemben prózaian lapos a fogalmazás. Márpedig a liturgia ünnep; az ott elhangzó magyar szavaknak is ünnepélyesen kell csengeniük. Nem adhatunk Istennek kevesebbet magyarul, mint latinul. Még néhány eset, ezúttal már a mysterium szóval. A fordításban mindenütt ugyanaz a laposság, szürkeség, mint az előbb: „Urunk, legyen ez a szentáldozás segítségünkre - Auxi- lientur nobis, Domine, sumpta mysteria”. (Szent István vértanú ünnepén az áldozás utáni könyörgés.) „Add, hogy elnyerjük az örök üdvösséget, amelynek boldog ígéretét a szentáldozásban most magunkhoz vettük - per haec mysteria” (Vízker. u. 5. vasárnap, áldozás utáni könyörgés). „Urunk, részesítettél minket ebben a nagy szentségben - quos tantis, Domine, largiris úti mysteriis” (Vízker. u. 3. vasárnap, áldozás után könyörgés). A latin szöveg többet rejt magában, mint ami a szentáldozás szóba belefér. Hiszen ezek és a hasonló helyek az egész szentmise által reprezentált teljes mysteriumra utalnak. Ebben minden hivő részesül, aki résztvesz a szentmisén, nemcsak azok, akik szentáldozáshoz járulnak. (Vagy a pap csak az áldozó kevesek nevében mondja az áldozás utáni könyör- gést?) S ha már ez a téma, hadd jegyezzem meg: a szentáldozást nem vesszük magunkhoz, amint azt a fordítás több helyütt is mondja (pl. az 1. nagybőjti hét keddjének áldozás utáni könyörgésében). Szentáldozáshoz járulhatunk, benne részesülhetünk, áldozást végezhetünk, stb., 191
