Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Várszegi Asztrik: Biblia és imádság
utolsó könyvével, hanem Ábrahámtól Krisztusig, azóta pedig a szívünkbe árasztott Szentiélekben a hivő nemzedékeken át napjainkig, most is folytatódik. Isten a világot Igéjében — mely kezdetben volt — teremtette. Minden, ami létezik, át van itatva vele, mintegy bensőleg, rendezőelvként ez az éltető Ige hordoz mindent. A teremtésre azonban a bűn is rányomta bélyegét: ami azelőtt Isten bölcsességét és minden- hatóságát sugározta, azt fátyol és sötétség borítja. Isten Igéje által siet az ember segítségére. Először Noéval, majd Ábrahámmal lép szövetségre, ahogy barát a barátjával. Mózes után a próféták folytatják az Ür Igéjének hirdetését, mégpedig úgy, hogy minden eseményt igazi fényében mutatnak be: s ez a fény az Isten világossága. Az Ige teremtő és cselekvő szó. „Amint az eső és hó lehull az égből és nem tér ide vissza, hanem megöntözi a földet és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek. Éppen úgy lesz szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat és eléri, amiért küldtem." (Iz 55,10—11) Isten Igéje, melyet hirdetünk, saját szavunkká lett. Mindenestül beléptünk az üdvösségtervbe: bennünk mutatkozik meg — sajnos csekély mértékben — az új élet. „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából ered” (Mt 4,4). Isten Igéje számtalan módon érkezhet el hozzánk. A liturgikus szöveg, melyet a templomban az eukarisztia ünneplésekor hallunk, előkészíthet bennünket a kenyér és a bor befogadására: a kenyeret és a bort az Ige ereje változtatja Krisztus testévé és vérévé. A Szentírást testvéri közösségben is meghallhatom. Testvéremtől, lelkiatyámtól is elérkezhet hozzám, amint Jézus is magyarázta az írásokat a két tanítványnak az emmauszi úton. Végül mindnyájunknak megszólalhat az Ige, midőn Bibliánkkal visszahúzódunk szobánk csendjébe, hogy egyedül maradjunk Jézus Igéjével az olvasásban és az elmélkedésben. Keresztény életünket átfogja az Ige kerete, de imádsággá csak úgy lesz, ha át is járja. Az Isten Igéjével való találkozásunk lehetőségei közül most hármat elemzőnk röviden: a lelkiolvasmányt, a zsoltárimádságot és az elmélkedést. A Szentírás mint lelkiolvasmány A keresztények belső imája mindig szorosan kapcsolódik Isten Igéjéhez. Az egyházban soha nem volt olyan istentisztelet, melyből hiányzott volna Isten Igéje és ne lett volna kapcsolata az imádsággal. És ami a keresztények magángyakorlatában és a korai szerzetességben is megtalálható-, a „lectio divina" —, mindig a szentírásolvasás és az imádság egysége volt. Tudták, hogy a hivő Krisztussal — a szentségek látható jelein túl — elsősorban a Szentírás szavában találkozhat. A hagyomány bizonyos sorrendet alakított ki a lelkiolvasmány gyakorlatában, melyet azonban sohasem tekintettek abszolút érvényűnek. Ezek a fokozatok: olvasás, elmélkedés, párbeszéd és szemlélődés. A négy fok egysége egészet jelöl, csupán a hangsúly különbözik. Amikor erre nevelünk, vagy ezt szeretnénk megtanítani, akkor igazában egy aiapmagatartást kell kiemelnünk és azt a módot tudatosítanunk, ahogy Isten szava hatékonnyá lesz bennünk. Mózesként oldott saruval léphetünk csak az Isten Igéjéhez, megkísérelve önmagunkban csendet teremteni, amelyben aztán Isten megszólíthat. A felénk elhangzó Isteni Szó teremtő erejű, benne lehetővé válik az újjászületés, ahogy Szent Péter tanítja levelében: „Nem pusztulásra ítélt, hanem elpusztíthatatlan magból születtek újjá az Isten örök és élő Szava által" (1Pt 1,23). Ennek a születésnek helye a szív. Itt válik termékennyé az Ige. A keresztségben kapott kegyelem akkor válik valósággá, amikor Isten Igéje első ízben tényleg is megszólítja szívünket. Ennek a belső megtapasztalásnak a leírására az egyházatyák és a korai szerzetesség bőséges szókincset nyújtanak: Isten Igéje megérinti, megsebzi, átszúrja, keresztüidöfi, felhasítja, megnyitja szívünket. Isten Igéje felrázza tompultságából szívünket. „Ébredj, ki alszol!...” Az ember központjában, létének magjában: azaz szívében új fény támad. „Az Isten ugyanis, aki azt mondta, a sötétségből támadjon világosság, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán felragyogjon nekünk" (;2!<or 4,6). Ha valaki megsejti, felfogja ennek reális esélyét, annak igazában véve már nem is olyan fontos, hogy a lectio divina hagyományos fokozatait kövesse. Schürmann professzor úr ilyen témájú írásának összefoglalását idézem: ,,A Szentírás lelki olvasása egyszerű folyamat. Akkor jön létre, ha valaki a Szentírásban hivő és engedelmes lélekkel Isten szavát keresi és csakis ezt, és ha ezután megkísérel a maga módján felelni Isten szavára. Közelebbi módját mindenkori lelkiállapotunk határozza meg: ennek megfelelően lesz egyszerű hivő olvasás, elmélkedő, imádkozó vagy szemlélődő olvasás. Aki a Szentírásban szerető szívvel akar találkozni a szerető Istennel, az sok elmélet nélkül is megtalálja a módját, hogyan kell olvasnia”.3 244
