Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos: "Nemcsak szóval, hanem erővel..." (A cselekvő szeretettel egybeötvözött igehirdetés és hitoktatás néhány szempontja)
TEOLÓGIA l-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Brückner Ákos „NEMCSAK SZÓVAL, HANEM ERŐVEL...” (A cselekvő szeretettel egybeötvözött igehirdetés és hitoktatás néhány szempontja) 1. Örömmel próbálom megfogalmazni azt az élményt, amelyet sok-sok lelkipásztortársammal és világi munkatársunkkal együtt tapasztalunk meg napról napra. Pasztorá- ciós küszködéseink közben ugyanis egyre jobban ízlelgetjük azt az összefüggést, amiről Szent Pál már első levelében így vall: „Az Evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mély meggyőződéssel is” (1Tesz 1,5). A fenti értelemben vett igehirdetés, hitoktatás nem csupán szépen fogalmazott, jól összeállított vitathatatlan igazságtartalmakat közöl, hanem hatékony odaadáshoz, vonzó-sodró Krisztus-követéshez vezet el. Aki jól evangelizál, az hatékonyan szeret, nem csupán sikeresen szerepel. Akihez éltető igeként jut el az Evangélium szava, abban az valamiképp megtestesül, inkarnálódik a Szentlélek erejében és így karitatív erővé válik. Az ilyen igehirdetés „súlyos szavakkal” (H. Schürmann), az élet fedezetével történik. Annyira nem csupán előírt kötelességteljesítés, tízperces prédikáció elmondási kényszere, hogy igaz rá Jean Vanier lelkiségi mozgalmának mondata: „Csak akkor szólj, ha biztos vagy abban, hogy amit mondasz, értékesebb mint a csend”. Ilyen értelemben az „evangelizáció misztikájáról” is beszélhetünk (vö. Tomka Ferenc: Az evangelizáció, 18. o.). „Az evangelizáció eszköze nem az apológia, a filozófiai meggyőződés, hanem maga a Krisztussal egyesült élet, illetve maga Krisztus, aki tanúságot tesz egyházában az Atyáról” (i. m. 16. o.). Hol vagyunk már a próbaprédikációk első izgalmától, hogy sikerül-e hibátlanul elmondani egy fogalmazványt? Attól a szereplési láztól, amelyet akkor éltünk át, amikor először olvastuk a szentleckét az ambóról?! Nem mintha meg lehetne szokni a próféta szerepét! Ellenkezőleg, a prófétaság izgalma és láza éppen attól van, hogy szolgálatunk ne csak „intellektuális hitterjesztés” legyen, hanem evangelizáció. Evangelizáció, a szó bibliai értelmében, az ottani több mint negyvenszeri előfordulása jegyében. Evangelizáció, a szó ízes jelentésében: aki Urunk üzenetével megszólal, jó hírt hoz. Evangelizáció abban a szóhasználatban, amit a II. Vatikáni zsinat és több szinódus szerettetett meg velünk. Jobb ennek a szónak a csengése, mint az igehirdetés vagy pláne a prédikáció szaváé; jobb mint a hitoktatás, teológiai oktatás, misszionálás kifejezéséé. Nemcsak azért jó az evangelizáció gazdag tartalmú szava, mert az a keresztény igazságközvetítés különféle területeit egy szóba tömöríti, hanem, mert az igazságközvetítés módját, titkát is érinti. Megújítja idevágó fogalmainkat és érzéseinket (vö. VI. Pál: Evangelii nuntiandi II., IV., VII. fejezete). Legvégső fokon minden köteles hozzáértésünkön túl az evangelizálás elsősorban nem a mi művünk, hanem a Szentlélek ajándéka és titka. „Az evangelizálás jó módszerei fontosak - de soha, a legkiválóbb módszerek sem pótolhatják a Szentlélek csendes munkáját. Bármekkora legyen is a hithirdető tudása, mindez semmi, ha a Szentlélek nem kíséri... Napjainkban - úgy mondhatni -, újból a Szentlélek kivételes kortársai vagyunk. Újból föl akarják őt fedezni, úgy, ahogy a Szentírás elénk tárja. Boldogságot ad, ha valaki az ő irányításának engedi át magát” (EN 75).- 1. Az ősegyházban „az Istenről való tanúságtételnek három fő formáját ismerték: az élet tanúságtételét („jótetteitek láttán magasztalják az Istent”), az igehirdetést („hirdessétek az evangéliumot”), és a közösség tanúságtételét („arról ismerjenek meg titeket, hogy szeretitek egymást”). A tanúságtételnek a három formája az első századokban szoros egységet alkotott. Az igehirdetés nem szakadt el az élettől, ellenkezőleg, az igehirdető élete és a keresztény közösség tanúságtétele tette azt hitelessé és hatékonnyá.” (Tomka F.: Az evangelizáció, 11. o.). - Szent Pál joggal adhatott hálát azon Evangélium-hirdetés kegyelméért, amelyet nemcsak szóval 231
