Teológia - Hittudományi Folyóirat 5. (1971)
1971 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Az igehirdetés nyelve
tétöl, a használó társadalmi helyzetétől, a beszélő vagy hallgató élményeitől függően. Ezek az asszociációk növelhetik, kiolthatják vagy éppen leronthatják a szavak, és így a továbbadásra szánt igazság értékét. Érdemes lenne kinyomozni, hogy egy mai fiatal mit társít ilyen szavakhoz, mint: oltalom, dicsőséges, siralomvölgy, sátán, lator, zálog, legméltóságosabb, jámbor, ájtatosság, alázatosság, buzgóság, stb. A példák szaporítása helyett megpróbáljuk feltérképezni kegyelem szavunk asszociációs mezőjét. A kegyelem melléknévi alakja kegyelmes. .Irgalmas szívű’ jelentésiben vallásos színezetű. A kegyelmes úr szókapcsolatban viszont régi korok rekvizitumaként pejoratív hangulatú. Rögtön egy példa arra, hogy az állandóbb szókapcsolatokban szereplő szavak hangulati töltésüket más szövegkönyezetbe is magukkal viszik. A ke- gyelmes-tői nem messze jár a kegyes szavunk. Jelentése és hangulata a .buzgón vallásosától a kissé gúnyos, érzelgősen, kenetteljesen vallásos, paposán oktató’ árnyalatig terjed. A kegy és különböző összetételei (kegytárgy, kegyszer, kegykép, kegyvesztett, stb.) még tovább színezik a kegyelem jelentését és hangulatát [8]. Az egyéni élményekből fakadó képzettársításokat pedig szinte már lehetetlen nyomon követni. Egy megkérdezett például a kegyelem szóhoz az amnesztiá-1 társította. A szavak jelentése és hangulata az idők folyamán változáson mehet át. Ez a változás, amely lehet amelioratív és pejoratív, érezhető az egyházi közösségek nyelvében is. Ennek a jelentés- és hangulatbeli változásnak a tudatosítása feltétlenül az igehirdető javát szolgálja. A vallásos nyelvnek van néhány olyan szava, amely behatolva a hétköznapi érintkezés nyelvébe „szekularizálódott”, és pejoratív jelentésbeli és hangulati árnyalattal állandósult. A prédikáció, prédikál szavakból származó kiprédikál, erkölcsi prédikáció, prédikál („nekem aztán ne prédikálj”) szavak az eredetitől eltérő jelentésben és hangulatban használatosak a mindennapi életben. Az ószláv eredetű malaszt mai vallásos nyelvünkben már csak a „malaszttal teljes” és „öntsd lelkűnkbe szent malasztodat” szövegkörnyezetben él. Mire hosszú története után eljutott hozzánk, addigra csak „írott malaszt” lett belőle. Az istentiszteleti szóhasználatból kivált tömjénez, még inkább valakit tömjénez, valakinek tömjénezik variánsök nem vetnek jó fényt arra, aki ilyen úton-módon akar előnyökhöz jutni. A kenet, szent kenet szóból fejlődött kenetes, kenetteljes jelzőket a tömjénezni igéhez hasonlóan szintén kissé ironikus hangnemben szokták használni. A drágalátos a „Jézus drágalátos vére” szöveg-összefüggében komoly hangulatú szó volt. Mi viszont inkább tréfásan vagy fenyegetve mondjuk: „Az én drágalátos barátom”; „No, te drágalátos, most meglakolsz!” [9]. Hasonló változáson ment át jámbor szavunk is. A régiségben ,jó ember, istenfélő’ volt a jelentése. Ma inkább az .élhetetlen, gyámoltalan, együgyű’ szavak szinonimájaként él a köznyelvben. A sorozatot fejezzük be egy egészen friss példával. A hegyi beszéd még ma is legtöbb ember tudatában Jézusnak a nyolc boldogságról mondott szavait jelenti. Jelentésibeli és hangulati rosz- szabbodás következett be azonban ilyen akusztikai környezetben, mint az argó jellegű „anyám ismét hegyi beszédet” tartott. Az itt használt hegyi beszéd a régebbi erkölcsi prédikációnak jelentésben egyenértékű újabb változata. Minden vallásos nyelvnek szembeszökő sajátossága az archaizmusok, vagyis a régies szavak megőrzésére való hajlam. Régies alakú szavak ma már inkább csak áthagyományozott imádságokban, litániákban élnek. Pl. a Hiszekegyben: fogantaték, születék, meghaló, eltemetteték. Ezek az archaikus alakú szavak kevésbé jellemzőek az igehirdetés nyelvére, és többnyire régi vallásos szövegekből vett idézetekként fordulnak elő. Az archaizmusoknak külön csoportját alkotják az „olyan szavak és szókapcsolaok, amelyek az általuk jelölt fogalommal együtt kikoptak a használatból” [to]. Erre a sorsra jutott a könyörgésekben szereplő szolga-szolgáló alakpár is. A szolga és a szolgáló (.háztartási alkalmazottként dolgozó leány’) között fennálló jelentéskülönbséget a mai ember alig érzékeli. Célszerűbb lenne egyszerűen testvér-1 mondani. Nemcsak kötött szövegekben, de még az igehirdetésben is előfordul, több168
