Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Mögém! (Mk 1,16-20)
Áthaladtában, lát, mond: névleges stilisztikai értékük csekély, tényleges értékük viszont jelentős. Kosztolányi Dezső szavai jutnak eszembe: „Ha egy férfi egy leánynak este a fasorban egyszerűen, minden szenvelgés és színpadiasság nélkül ezt mondja: ’szeretem’,... voltaképp semmi se történt. Megrezzent a levegő egy ember hangjától... De ez a leány már minden lehetőségét magába szívta, élete egy másodperc alatt átalakult, sok mindent lerombolt és fölépített, amit azelőtt nem mert volna, számára merőben más a világ, s lehetséges, hogy ez a szó nagyobb fölfordulást... okoz majd benne, mint egy tűzvész... Az ostobák prózai és költői szavakról beszélnek. Ezeknek a virág költői, de például a kefe prózai. Holott a kefe, ha költő veszi kezébe, s fölemeli a végtelenbe, szinte bimbókat hajt.” Áthaladtában, lát, mond — három prózai szó, de Jézus vonatkozásában mindent lerombolva és fölépítve az örökkévalóságba emelve. A három szóval felparcellázott valóságtól, mint a leányé a „szeretem”-től, lobbot vetett a négy tanítvány szíve és minden utána következőé. A három szó megválasztását a szakemberek ugyancsak nem tartják esetlegesnek, hanem „burkolt, lappangó krisztológiát” fedeznek fel benne. Erről Jeleníts István így ír: „A tanítványok meghívásáról szóló jelenetekben például az, hogy Jézus „mentében” szólítja meg a hálójukkal foglalkozókat, hogy egyetlen pillantással „kinézi magának” a Zebedeus-fiakat (de később a vámos asztal mellett ülő Lévit is), hogy egyetlen mondatot „mond” nekik; mind-mind megannyi burkolt utalás az Ószövetségre, ahol Jahvét láthatta Mózes, amint „elhaladt” előtte, Jahve szólt hatalmas, nyomban világot formáló szóval, és ő „látott” úgy, hogy a tekintete nemcsak regisztrálta, hanem szinte megformálta a valóságot. Ezek mögött az utalások mögött tehát Jézus-Jahve azonosítás húzódik meg.” — 3. Jézus az embert hétköznapi életében, kenyérkereső munkájában, az élet sűrűjében szólítja meg. Miként Jahve Mózest legeltetés, Gedeont cséplés közben, akként Jézus a két testvérpárt halászás, Lévit pénzszedés közben. így válik Jézus megszólító szava frissé, elevenné, újszerűvé. Egyébiránt is meglepetten észlelhetjük, legtöbb szava egy családi otthon légkörében, egy zsinagóga szűk terében, egy csapatnyi ember közösségében, egy csónaknyi tanítvány társaságában hangzik fel. Szinte észrevétlenül. Kimondatlanul is érzékeltetve, az igazán nagy dolgok csendben születnek s kezdenek bontakozni. A négy halász s a később „tizenkettő"-vé bővült kör nem kereste meghívásának feltűnő jeleit. Beérte a „földbe rejtett kincs” tudatával. És vajon mit tesz a mai tanítvány, ha meg akar bizonyosodni elhivatása felől? Bizony felszegi a fejét, és az eget kémleli, mint Jézus halála után a megzavarodott apostolok tették. De ma is érvényes, amit az utóbbiaknak mondott az angyal: menjetek, hiszen előttetek megy Galileába! Vagyis: nem az eget fürkészni, hanem elindulni a hétköznapokba, belefeledkezni a napi munkába. És nem várt módon, épp a hétköznapokban újra felfedezheti helyét az ember: „Mögém!” E meghívás egyben küldés is. A kettő elválaszthatatlanul összetartozik: az Ószövetségben éppúgy, mint az Újszövetségben. Egyfelől: „Rajta, utánam!”, másfelől: „emberhalászokká teszlek titeket”. Jézus, mint mindig, most is a konkrét helyzetből, az élet sűrűjéből veszi a képet, (gy válik szuverén szólítása és küldése szavakhoz kötődve is észben tarthatóvá és felidézhetővé. — 4. Jézus áthaladtában lát és mond. A megszólítottak meg „mögé" lépnek, utána mennek, követik őt. Bár e követés formailag hasonlított is a rabbik és növendékeik kapcsolatához, tartalmilag mégis más volt. Mert a rabbik tanítványai maguk választották ki, s keresték föl mesterüket. A mi jelenetünkben pedig éppen fordítva: a Mester keresi föl, és hívja meg tanítványait. „Nem ti választottatok engem, én választottalak titeket” (Jn 15,16). Továbbá, a rabbik esetében a tanítványság csak „tanulmányi idő” volt — azzal a céllal, hogy egyszer a tanítvány maga is mester, rabbi legyen. Jézus hívó szava azonban nem időleges, két-három évre szól, hanem egy életre, s a halálig tart. „De ti ne szólíttassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23,8). Azután a zsidó tanító és 214
