Teológia - Hittudományi Folyóirat 13. (1979)
1979 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A sugalmazás teológiája
közreműködő titkárként a nyelvet és tollát kölcsönözte. Sok régi kép és hasonlat tanúsítjo ezt a felfogást: az emberi szerző — fülénél a Lélek galambjával ... Mi sajnos, nem tudjuk többé a dolgokat ilyen egyszerűen fogadni. Egy fájdalmas folyamat — 200 évre visszatekintő —, amely a keresztény igehirdetés egész hitelreméltóságát hovatovább kérdésessé tette, megfosztott attól az egyszerű hittől, hogy a bibliai szerzőket Isten titkárainak tekinthessük. A Szentírás teljes terjedelmében és minden dimenziójában emberi szó, tanúság a hitről, bizonyos korok, meghatározott helyek és emberek tanúsága hitünk világáról . . . Ezért hamis a formula: a Biblia Isten szava. Sőt az is, hogy a Bibliában Isten szava megtalálható (azt tartalmazza), ha ti. úgy értik, hogy el lehet különíteni benne az igazi isteni és pusztán emberi szavakat. Helyesen azt kell mondanunk: a Biblia nem Isten szava, hanem azzá lesz annak, aki Isten szavaként fogadja hittel a meghirdetését." S bár a protestáns szerző is „veszélyesnek vallja a formulát (a bultmanni hatás felismerhető rajta), további elemzései sem adnak lényegeset hozzá tárgyi szinten az Isten szava realitásához, belső erejéhez. — Márpedig a kérdés éppen ez: azon túl, hogy természetesen kell befogadó alany, vagyis hit is ahhoz, hogy a Biblia Isten szavaként érvényesüljön a konkrét emberben, van-e olyan tárgyi többlet, dologi valóság a fenomenológiailag egészen emberi szóban és írásban, ami azt a tisztán emberi produktumtól megkülönbözteti; vagy ezt a többletet csak a hit adja hozzá?! Nos, az egyszerű válasz éppen témánkkal van adva: ez a tárgyi többlet, dologi valóság — az inspiráció, tehát a biblikus szöveg isteni sugalma- zottsága. Ez a speciális karizma — a Szentírás isteni oldala. A 2. Vatikánum tömör összefoglalásában (DV 24.): „A Szentírás Isten igéjét tartalmazza, és valóban az Isten szava, mert sugalmazott.” — Magával a dogmatikus ténnyel nem foglalkozunk. Sokkal érdekesebbnek ígérkezik az inspiráció természetét kutatni a lehetséges módon. Először magát a Bibliát kérdezzük meg, és nem apriori fogalmakkal közelítünk a titokszerű valósághoz, mert már Guardini''* nem mai keletű óvása szerint „csak a kinyilatkoztató Isten szavából tudhatjuk meg, mi a kinyilatkoztatás.” A Biblia és skolasztika tanítása Az INSPIRÁCIÓ-kifejezés a görög „theopneusztosz" szó-összetételre megy vissza, így találjuk Szent Pálnál a 2Tim 3,16-ban: „Istentől sugalmazott írás”, a Vulgáta jó fordítása szerint „scriptura divinitus inspirata". Eredendően hellenista körből származó kifejezés ez, és más hasonló szavakkal együtt valamilyen isteni megszállottságot jelent: eksztázist, en- thuziazmust. A félreértések elkerülése végett ezért a keresztény irodalom eiég sokáig mellőzte a szót, és igazában csak a XVII. századtól lett a szentírók és Szentírás sajátos karizmájának terminusa. Szent Pál egyetlen egyszer használja a görög kifejezést, de a sugalmazottságot nem a személyekről, hanem az ószövetségi szentkönyvekről állítja. Hogy pontosabban mit jelent ez az isteni befolyás a Szentírás létrejöttében, vagyis a szó biblikus értelmét — az Ószövetségből, ill. egy újszövetségi párhuzamból kell megállapítani. Az Ószövetség gyakran jelzi, hogy különleges segítségben részesülnek Isten Lelke által azok, akikre nehéz feladat hárul. így pl. a bírók (Bír 6,34; 11,29; 13,24), az első királyok (Saul: 1Sám 10,6, Dávid: ISám 16,13), de főképpen a próféták, akik Isten nevében beszélnek, Isten szavát mondják ki, „mintegy az ő szája" (Jer 15,19),telítődnek az Úr Leikével (Oz 9,7; Mik 3,8; Ez 2,2 stb.). A Léleknek teljes birtoklása a Messiás privilégiuma és ismertetőjele lesz (Iz 11,2; 42,1; 61,1), de a próféták is Jahve sugalmazása alatt állnak (főképp Jeremiás.és Ezekiel). Mindezt kifejezetten csak a szóbeli hirdetésről állítja a Szentírás, de Isten akarata egyformán az isteni szó emberi szóba-testesülése és írásba-öltöztetése, tehát mindkettő mögött ugyanaz a sugalmazó isteni Lélek van. A biblikus szóhasználatban az „Isten szava” és az „inspirált szó” gyakorlatilag egyet jelentenek. Ezért mondhatta ki Szent Pál: „Ismered a Szentírást; ez megtanít arra, hogy a Krisztus Jézusba vetett hit által eljuss az üdvösségre. (Mert) minden Istentől sugalmazott írás jól használható a tanításra, intésre, feddésre, az igaz életre való nevelésre” (2Tim 3,16). És ugyanaz, bár más kifejezéssel a 2 Péter-levélben (120—21): „Értsétek meg, hogy az írásnak eqyetlen jövendölése sem származik egyéni értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig a Szentlélektő! sugalmazva (a görög eredetiben „feromenoi” = hajtva, sarkallva) beszéltek — Isten megbízottaiként — a szent emberek.” A prófétai (szóbeli) és írásbeli inspirációnak ez az összekapcsolódása okozta, hogy a patrisztikus és későbbi skolasztikus tan-fejlődés a sugalmazás kérdéseiről ilyen együttlátásban alakult. Szent Tamás is a Summa 2-II. részében a prófécia címszó alatt tárgyalja a mai inspiráció-tan legfontosabb elemeit. Intellektualizmusának megfelelően az értelmi mozzanatok vannak érdeklődésének homlokterében, míg az akarati és egyéb képességekre való isteni ráhatás és általában a szent szerző egyéniségének szerepe jórészt háttérben marad226
