Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - KÖRKÉP - Sulyok Elemér: Jézus szavai és tettei
I Freiburg, 1976.; G. Theissen, Urchristliche Wundergeschichte. Gütersloh, 1974.; R. Schnackenburg; Sinnerfahrung in Jesus Christus. In: A. Paus, (szerk.) Suche nach Sinn—Suche nach Gott. Styria, 1978. 95—138. 1.). Nem csupán filantróp tehát az Úr Jézus, nem álmodozó, aki csodákkal akarja megváltani a világot, hanem tanúja a mindent átfogó eseménynek: köztetek van az Isten országa. Tanúja annak, aminek biztos felismerésére emberi elme és emberi szív nem képes. Az arc (proszopon) szemtől-szembe állást, jelenlétet is kifejez az Újszövetségben (éppen az idézett levélben többször). — Ha arcának emberi jellemzésére képtelenek vagyunk is, személyiségével, jelenlétével tanúja annak, amiben sokszor kételkedhetnénk: hogy Isten mérhetetlenül szeret, hogy üdvünket és megújulásunkat kívánja. Nem csupán egyik mértékadó személyisége és őrszeme, prófétája válságba jutott civilizációnknak, amelyet az erkölcsi és fizikai összeomlás fenyeget, hanem a nagy örömhír tanúja. Isten ismeretének és örök üdvözítő szándékának fénye ragyog ránk Jézus arcáról. És mindazokhoz szól, akik ,,a sötétségben és a halál árnyékában ülnek", — keresztényeknek és nemkeresztényeknek. — Tanúsága arra indít bennünket, hogy magunk is tanúi legyünk. A „tanúságtevő beszéd" (a performatív beszédformák egyike a mai nyelvbölcseletben), de főként az ezt kísérő magatartás az alapja keresztény létünknek, az egyháznak — de a teológia tudományának is. Mire alapozhatnánk egyébként a teológia tárgyának realitását, ha nem ennek az istenemberi arcnak, jelenlétnek biztató tekintetére, hűséges tanúságtételére? — Életünkben nyilván fontosabb ennél a lelkűiét és magatartás, a hallgatag, csendes bizonyságtétéi. Egyetlen nagyon egyszerű példával fejezzük be, — olyannal, amilyent bármelyikünk felidézhet a saját élettapasztalatából. — Pignedoli bíboros beszélte el a Salzburgi Főiskolai Hetek egyikén: Shireira, a fiatal japán, tizenkét éves sem volt, amikor a háborúban elvesztette apját, — özvegy és négy gyermek, szétbombázott otthon maradt utána. A fiú kis kunyhót kezd építeni. Felfedez egy raktárt, ahol minden kelléket, szerszámot és építőanyagot megtalál. Éjszaka lopózik oda és megrakodik. Váratlanul belép egy idegen, — a fiú földre ejti zsákmányát. Az csak ennyit mond: „Lopni nem szép dolog." Mikor Shireira menekülni akar, amaz tartóztatja: „Ha már mindezt felhasználtad, gyere újra. Ingyen adom, amire szükséged van." — A fiú álmatlanul tölti az éjszakát. Vívódik a kérdéssel: „Ki lehet ennek az embernek az istene?" (Akár Konstantin a Milvius-i híd előtt!) „Bizonyára nagyobb, mint az én isteneim. Azé az Istené akarok lenni, aki ezé az ismeretlené." — Ma P. Don Bosco-János Shireira a Nemkeresztények Titkárságának tagja. Gyermekesen egyszerű történet, de legalább érthető. Csak tegyük hozzá a krisztusi klauzulát: „Menj és te is cselekedjél hasonlóképpen! Sulyok Elemér JÉZUS SZAVAI ÉS TETTEI Pár éve történt. Érettségi előtt álló diákok kerestek fel a szobámban. Miután helyet foglaltak, beszélgetni kezdtünk. Hogy miről is társalogtunk, azt már rég elfelejtettem, de a késő tavaszi este a maga jelképpé sűrűsödött erejével emlékezetesen él bennem. Előttem tizennyolc éves fiatalemberek a díványon, mögöttem könyvek a polcon. Előttem ifjú életek, s bennük tisztázásra szoruló, megfogalmazásra váró tapasztalások. Mögöttem könyvek, már megemésztett, javarészt feldolgozott tapasztalatokkal. S én kettejük között félúton, mintegy az élet és a könyvek metszéspontjában ülök. Már-már megfeledkezve a diákokról eltűnődtem a hétköznapi jelenet üzenetén: igen, itt a helyed az élet és a könyvek metszéspontjában. Nem teheted meg, hogy felkelsz a székről, s lemondva a könyvekről a gyerekek közé telepedsz, mert maholnap nem lesz mondanivalód számukra. Persze azt sem kísérelheted meg, hogy a diákokat szem elől tévesztve a könyvespolc felé hátrálsz, és ott könyvmolyként tengeted életed. Vállalni az életet és a könyveket, s közülük is elsősorban a minden igaz és szép iránt testvérként elfogadó Bibliát! — sugallta a megvilágosító erejű találkozás. Csakhogy nekünk, embereknek metszéspontban élni, felelősséggel elfogadni mindennapi életünket és Isten útmutató szavát, korántsem egyszerű. Mert leginkább az a veszély leselkedik ránk, hogy teendőink felmorzsolják életünket, és nem hagynak sem időt, sem helyet Isten igéje számára. Kivételesen a fordítottja is megtörténhet velünk, ami régebben durva 229
