Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Windisch, Hubert - Tőzsér Endre (ford.): Embertől emberig - A lelkipásztori beszélgetés
hiteles, ha a beszélgetés a Krisztus-igazságot „szentségi módon" jeleníti meg. A meghirdetésnek élő eseménnyé, a lelkipásztori beszélgetésnek e meghirdetés „szentségévé" kell válnia. Eleve feltételezhetjük, hogy az emberi szabadság megvalósításának legmagasabb rendű aktusa a Jézus Krisztusban való hit, mely a Krisztus-követés által érlelődő-bontakozó szeretetben ölt testet. A Jézus Krisztusban való hitben a szó és a szeretet egysége felülmúlhatatlan módon hatékonnyá válik. Természetesen ez az aktus még mindig az emberi szabadságnak adott adomány marad Isten Lelkének részéről, s így a hit elvállalásában megvalósuló emberi szó-szeretet-igazság az Istenre magára való végső ráutaltságot teszi nyilvánvalóvá. Másképp megfogalmazva: a lelkipásztori beszélgetésben történő találkozás Jézus Krisztus szó-szeretet-egy- ségével csak pneumatologikusan értelmezhető, és csak a Szentlélek erejében gyakorolható. Ezért a lelkipásztori beszélgetést találóan „Lelki interakciódnak nevezhetnénk. Arra a kérdésre kell mindenekelőtt választ adnunk, hogy vajon mi indít ma oly sok embert, hogy egy segítő beszélgetés személyes erőterébe lépjen. Egyrészt igazságának szabad gyakorlása, valamint szabadságának igaz útja iránti ínséges sóvárgása, másrészt pedig az a félelem, hogy az ember elidegenedik önmagától és elhibázza önmagát. A segítő beszélgetés személyes erőterében az ember tájékozódására, életben való eligazodására a szó és a szó hordozta kapcsolat által, vagyis a szeretet által érkezik segítség. E belátásból kiindulva a mai ember segítő beszélgetés iránti igénye még érthetőbbé válik. Hiszen éppen a szó és a szeretet tűnnek ma egymáshoz való viszonyukban, de önmagukban is annyira fenyegetettnek, hiszen a szó korunkbeli devalválódása a kommunikatív szeretet elvesztését eredményezi, a szeretet hiánya pedig szótlansághoz, némasághoz vezet. Ezért a segítő beszélgetésben a mai ember azt keresi, ami a leginkább hiányzik neki: a szeretet szavát. Az ember keres, vágyik, vágyakozik... Egy ilyen jellegű segítő beszélgetésben az egész ember van jelen, a maga szociális-individuális megragadhatóságában. Nem valami mást, hanem kimondottan önmagát juttatja szóhoz. Ez a beszélgetés sajátságosán, egyszerre és egyenlő arányban foglalja magában az emberi lehetőségek korlátoltságát és a szabadság akarását, az igazság elhomályosulását és a tisztán látásra való törekvést, az élet sokféle, végességünk és bűneink általi megkötöttségét s a gyógyulás meg az üdvösség utáni sóvárgást. A ki-mondás által életünk fájó ellentmondásainak egész sora lesz nyilvánvalóvá ezáltal a segítő beszélgetésben. Ezek az ellentmondások a szeretet megtapasztalásánakhiányát ismertetik fel velünk, melyet azáltal igyekszik az ember megszüntetni, hogy a szót keresi. Az élet alakítása lényegében a szó által történik. Akár elfogadjuk, akár letagadjuk, mégis beszédünk által tagozódunk be a világba és az emberiségbe. Aki beszél, az mintegy testbe, önmaga testébe öltözteti a szót. A szónak ebben az értelemben mindig is testi dimenziója van. így tekintve, minden beszédaktus és minden szó a szeretet sikerült vagy elhibázott módja — történjék ez mégoly csenevész formában is, hogy csak a kölcsönös egymásrautaltság tudata szolgál alapjául. Szabad tehát feltételeznünk, hogy a felebaráti szeretethez való visszatérést korunk nyelvértelmezésének és nyelvhasználatának megújításával kell kezdenünk, hiszen mára a nyelv puszta eszközzé laposodott. E visszás helyzeten csak az segíthet, ha újra megfontolás tárgyává tesszük a szó és a szeretet elszakíthatatlan kapcsolatát. Az emberileg megélt szeretet ugyanis szóval kezdődik és szóba torkollik. A segítő beszélgetést illetően ez az új megfontolás — jóllehet pusztán pszichológiai alapon és gyakran csak metodikai szempontok figyelembe vételével — már 121
