Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: A Szentírás szociológiai megközelítése, fundamentalista olvasata és értelmei
„Amíg azonban a reformáció számára a literális értelem még összetett volt, hiszen egyszerre jelentette a történeti és a képi-figuratív értelmet, addig az elmúlt két évszázad alatt a sensus literális végeredményben azonossá vált a sensus originális szál, a szerző eredeti szándékával, a történeti értelemmel. Elmondhatjuk, hogy amíg a középkorban a túlságos spiritualizálás szorította vissza a literális értelmet, addig az újkorban (történetkritikai módszer) viszont a literális értelemből veszett ki szinte teljesen a spirituális dimenzió/'2 Hányféle értelme van a Bibliának? A dokumentum állásfoglalása szerint: általában egy, a szó szerinti értelem. De e szó szerinti értelem különbözik attól, amit a fundamentalisták „betű szerinti értelem"-nek tartanak. Hallatlanul érdekes vállalkozás nyomon követni, hogy a Bizottság miként próbál egyensúlyt teremteni a szó szerinti, a lelki és a teljesebb értelem (sensus plenior) között. Egyfelől világosan állást foglal a bibliai szövegek szó szerinti jelentése mellett, vagyis amellett, amit a Lélek által sugalmazott emberi szerzők közvetlenül kifejeztek. E szó szerinti értelem pontos megállapítása az egzegéták legfontosabb feladata. E feladat teljesítése nyilván nem történhet meg a történetkritikai módszer igénybevétele nélkül. Nem mondhatunk le sem a történeti körülmények tisztázásáról, sem a forma-, illetve szerkesztéstörténet eredményeiről. Ugyanakkor korántsem kizárólagosan a bibliai szerző szándékának a felderítéséről van szó, hanem inkább a szöveg által kifejezett gondolat irányának figyelemmel kíséréséről. („Egyébként a hatvanas években népszerű, protestáns eredetű új hermeneutika képviselői: H. G. Gadamer, G. Ebeling, J. M. Robinson stb., majd Paul Ricoeur hangsúlyozták, hogy nem a 'szerzői szándék', hanem a 'szöveg szándéka' határozza meg a szöveg jelentését.")3 Meg kell említenünk: a szó szerinti értelem jelentése a Bizottság dokumentumában tágabb körű mint akár a Dei Verbum előtt. Mégpedig abban a vonatkozásban, hogy higgadt mértéktartással, a képzeletre hagyatkozó szubjektivizmus mellőzésével egészségesen ötvöződik egymással a történetkritikai módszer erénye és a szinkron megközelítés hatása. Az utóbbit sejteti az okmánynak az a megállapítása, miszerint a szó szerinti értelem nyitott a további fejlődésre, amelyet elsősorban az tesz lehetővé, hogy a bibliai szövegeket új környezetben újraolvassuk. Ezzel kapcsolatban tanulságos Northrop Frye véleménye: „A Bibliában a jelentés... nem centrifugálisan kifelé, hanem centripetálisan befelé mutat. Frye átveszi Dante-től a 'poliszemikus' (többértelmű) jelentés fogalmát, azonban ez a többértelmű jelentés önmagában nem mond ellent a literális ... jelentés kizárólagosságának. Frye szerint a többértelmű jelentés abból a nyilvánvaló tapasztalatból adódik, hogy a szövegekből mindig 'valami új'-at tudunk kihozni, a szövegek mindig tartogatnak számunkra valami meghökkentő, meglepő nóvumot. Nem arról van szó, hogy merő figyelmetlenségből egyes mozzanatokat nem vettünk volna korábban észre, hanem arról, hogy a Biblia minden új élethelyzetünkben újat mond nekünk. A Biblia szövege, szövete ezért folyamatosan 'növekszik', változik, szinte alkalmazkodik, idomul az olvasóhoz, hogy annak a pillanatnyi szükségét kielégítse, de egyúttal további kutatásra is sarkallja, amiképpen Augustinus rámutatott: a Szentírás a könnyebben érthető helyek által éhséget csillapít, a homályos szövegekkel pedig csömörtől szabadít."4 E „növekvő" megértés aprioriját maga a Biblia kínálja fel. Illusztrációjára hadd szolgáljanak a következő sorok: „az Isten Országa jelképes kifejezés többszörös referenciával rendelkezik. Magába sűríti a parabola metaforikus cselekményszerkezetének nyitott értelmezési lehetőségeit, azaz a belőle kifejlő kérügmatikus hagyomány történetét és jövőjét, de éppígy a fogalmi magyarázat potenciális szövetségét a képes beszéddel...; továbbá az idő eszkatologikus látomását, s a radikális időélmény távlatában megvalósuló, a szöveg teréből kilépő, ám ugyancsak szöveggé, 149
