Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Lacan, Marc-François: A hit antropológiai struktúrája
A hit antropológiai struktúrája MARC-FRANQOIS LACAN felé, akikkel találkozunk, hogy kommunikáljunk velük az igazság keresésében; megnyílás a Másik felé, aki indítva minket az igazság keresésére, vonz minket, hogy mindnyájan egyesüljünk az ő élete igazságában. 6.2. A várakozás Befejezésképpen hallgassunk meg még egy mondatot a levélből, all. fejezet első mondatát, amely bár jól ismert, gyakran mégis rosszul van lefordítva. Bizonyára azért olyan nehéz a megértése, mert két olyan szót tartalmaz, amelyek ntkán fordulnak elő az Újszövetségben, értelmezésük pedig aszerint változik, hogy a fordításhoz milyen szavakat választunk. Én a következőt javaslom, és meg is indoklom választásomat. Nekem úgy tűnik, hogy olyan igazságot fejez ki, amelynek fénye megvilágosítja keresésetek útját, azt az utat, amelyet fel kell vállalnunk a hit aktusával. Hallgassuk: „A hit szilárd várakozás arra, amit remélünk, annak jelzése, ami láthatatlanul valósul meg.” (Zsid 11,1) Ez a mondat egy hosszú fejezetet nyit meg, amelyben felsorakoznak azok a nagy tanúk, akik a századok folyamán várták Krisztus eljövetelét: az igazság keresésében zarándokló emberiség szimbolikus karavánja. Ez a rövid mondat — azzal a két elemmel, melyeket összekapcsol — a megélt hitet írja le. Istent nem említi meg, éppen azért, mert azt az utat írja le, amely a vele való találkozáshoz vezet, azt az egyetlen utat, amely elvezet ahhoz, akit nem tudunk megnevezni anélkül, hogy találkoztunk volna vele. A hit aktusa megnyitja szívünket az ő Szava előtt, az előtt a Szó előtt, aki egyedül képes kinyilatkoztatni őt, az előtt a Szó előtt, aki mostantól fogva jelenvalóvá teszi őt a hívő számára. All. fejezetnek ezt az első versét kiegészíti a hatodik, ahol már meg van nevezve Isten. A két vers kölcsönösen megvilágítja egymást, de az első a fontosabb. Próbáljuk jól megérteni. Helyezkedjünk a levél perspektívájába: olyasvalakinek az üzenetéről van szó, akit Isten szava megszólított. Ez a szó meghívás és ígéret, meghívás ennek az ígéretnek az elfogadására. Hinni azt jelenti, hogy figyelünk [étre attentif] arra, aki hív, és várakozunk [étre en attente] arra, amire meghív, várakozunk arra, amit megígér. Aki figyel arra, aki hív, az hiszi, hogy ő cselekszik, még akkor is, ha láthatatlan. Aki várakozik az ő ígéretére, az hiszi, hogy beteljesül a vágya, melyet az ígérettel felkeltett, és célba ér a keresés, amelyet ez a vágy hajt. De ez még nem minden. A figyelemnek és a várakozásnak e kettős magatartásával a hívő arról az igazságról tesz tanúságot, amely felé a hite megnyitotta. Téljünk vissza a hit első aspektusára: „szilárd várakozás arra, amit remélünk”. Ez azt jelenti, hogy a hit megszilárdítja az embert, aki megnyílik az Isten Szava által megígért ajándékra: ennek az ajándéknak a várása szilárddá teszi őt. A hit második aspektusa: „annak jelzése [azt is mondhatnánk, hogy mutatóujj afelé], ami láthatatlanul valósul meg”. Ez azt jelenti, hogy a hit az ajándékozó felé irányítja az embert, és ez az ajándékozó, bár láthatatlan, mégis jelenvaló. Ez „megtérést”, odafordu- lást jelent ezen aktív jelenlét felé, amely elkezdi megvalósítani, amit megígért. Figyelme által a hívő jelzi, hogy Isten ott van, mutatóujjként erre a keresendő jelenlétre mutat. Figyelme és várakozása által a hívő Isten tanúja. Értelmezésünk feltételezi, hogy tudatosan megválasztottuk, miként fordítjuk le az előbb említett két ritka szót, az egyik a hüposztaszisz, a másik az elenkhosz. Az elsőt „lé217
