Page 2, 8068 hit(s)

Hits

101. (35. oldal)
[...] végeztével pedig meleg szeretettől áthatott szavakkal üdvözölte a megje­lenteket esperes urat [...] először vesz részt gyülésünkön jókivánó szavakkal szól hozzá úgyszintén az egy­házmegyei [...] tették magukévá hiszen az alelnök szavai melyeket a tisztelet és a [...] lélek őszinte értékelése diktált mindnyájunk szavai voltak Ugyancsak őszinte lelkesedéssel tette [...]
102. 1903. május 6. 7.
[...] Í 111 lap a tanítók szó után beiktatandó ta­nítónők Kecsk 482 [...] lap utolsó sorából a rendes szó ki­hagyandó Kecsk 483 111 lap [...] bekezdés utolsóelőtti sorában a vizsgálatra szó elé teendő a képesítő jelző [...] lap 2 dik bekezdésébe ezen szavak után a tanítók nemes példaadással [...]
103. (22. oldal)
[...] ujjá kell születnie addig minden szó meddő Mert ha bámulatos ötletességet [...] első cselekedeteiteket Végtére arról van szó nem csekély­ségről hogy nyugalmat békét [...] melyet az Istenhez nem gyakorolt szókkal akarunk küldeni olyan mint egy [...] erőre kaphasson Az utolsó néhány szó arra vonatkozik hogy mind
104. (50. oldal)
[...] közgyűlés bevonulván a harang hivő szavára a templomba ahol Fejes Gábor [...] egyhm i gondnok úrral Örömérzésü szavak­kal köszöntötte a megjelent hölgyeket vendégeket [...] erejű igehirdetését templomi szolgálattételét Elnök szavaira válaszoltak nt Esperes úr meleg [...] A tanítói munka iránti becsülés szavával szólt mélt Hodossy Ernő egyhm [...]
105. (56. oldal)
[...] és udvariasság szempontjából egyformán Első szavam nem lehet más mint a hála szava és aláza­tosságom megvallása a nagykegyelmü [...] ma­gamat sorsomat Istenre az énekszerző szavai szerint és én soha­sem csalatkoztam [...] nem szűnöm mert hallom báto­rító szavát a ti könyörgéseitek hálaadástokkal jussanak [...]
106. 1940. április 17.
[...] az osztályban már feldolgozott anyagról szóban és írásban bármikor kiválóan és [...] az osztályban már feldolgozott anyagról szóban és írásban számot tud adni [...] már feldol­gozott anyag lényeges részeiről szóban és írásban számot tud adni [...] a feldolgozott anyag lénye­ges részeiből szóban vagy írásban nem tud vagy [...]
107. 1907. júmius 19. 20. 21.
[...] De a tiszi elet könnyű szó sok esetben alig van több [...] köznapi udvariasságnak Arról van a szó hogy abban a munkában vegyen [...] Bethleneknek és Rákócziaknak egy halhatatlan szóban kimutatva az irányt Isten úgymond [...] nekünk jusson eszünkbe a Megváltó szava Ezt nézitek e ti Bizony [...]
108. 1911. október 21.
[...] 22 A tárgyalásnál az első szó az indítványozót illeti kinek valamint [...] előtt joga van még egyszer szót emelni 23 A közgyűlés többi [...] kívánókat följegyeztetésük sorrendjében felhívja 26 Szót kérhet bármikor az ki a [...] megtámadásra válaszolni vagy b félremagyarázott szavai értelmének helyreigazítása végett nyilatkozni vagy [...]
109. 1887. október 19. • 1888. május 26.
[...] 22 A tárgyalásnál az első szó az indítványozót illeti kinek valamint [...] előtt joga van még egyszer szót emelni 23 A közgyűlés többi [...] kívánókat feljegveztetésök sorrendjében felhívja 26 Szót kérhet bármikor az ki a [...] megtámadásra válaszolni vagy b félremagyarázott szavai értelmének helyreigazítása végett nyilatkozni vagy [...]
110. (30. oldal)
[...] p a Olvastatott a tanári szók junius 28 diki ülése jeg [...] 6 pontja melyben a tanári szók ajánlja hogy a rajztanári tanszók [...] Midőn az igazgatótanács a tanári szók ezen javaslatát is pártolólag terjeszti [...] ik pontja melyben a tanári szók Kovács Sándor ének zene és [...]
111. 1917. április • Oldalszámok • 6
6 vallási béke érdekében fölemeljem szavamat De ha szent kötelesség volt [...] válságos napokban S a meggondolatlan szó amely a mai pillanatban megzavarhatja a felekezeti egyetértést a meggondolatlan szó amely bizonyára akaratlanul mert nem [...] elejtetnék is valahol egy meggondolatlan szó ezáltal magunkat erről az álláspont­ról [...]
112. 1900. szeptember • Oldalszámok • 8
[...] ev ref egyház bölcs vezéré­nek szavai melyekkel jelen közgyűlésünket megnyitotta mély [...] nála De éppen azért valahányszor szavát halljuk vagy olvassuk mindig erősödik [...] teljes korban olyan vezért akinek szavát milliók nemcsak meghallják hanem meg [...] igazságoknál fogva amelyek az ő szavában minden szélsőségek és túlzásoktól menten [...]
113. 1906. szeptember 21.
[...] fölcserélendő 6 7 sor biztosit szó után beszúrandó ezenkívül Kecskemét tb [...] helyett tíz ugyanezen sorban küldöttje szó után teendő kik­nek fele a [...] átruházzák 19 8 sor A szótól kezdve a többi része tö­röltetik 20 2 sor választja szó után beszúratik t ki­jelölt egyének [...]
114. 1884. június • Oldalszámok • 107
[...] figyelmeztetni s ismételt esetben a szót tőle megvonni 15 A szónokot [...] nevét felíró jegyző vezeti hallható szóval határozatot mondani köteles 18 Ha [...] A szavazás igen s nem szóval történik melyet két jegyző s [...] Az elnök által kimondott határozatot szó szerint jegy­zőkönyvbe vezetni a jegyző [...]
115. 1939. február • Oldalszámok • 15
15 inti szó tévedésből került bele a jegyzőkönyvbe [...] az említett határozatban fog­lalt meginti szót figyelmezteti szóval helyesbítse Egyházkerületi közgyűlés dr Matolcsy [...] Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok emelkedett szavakban megemlékezett Thaly Kálmán kiváló történetíró [...]
116. 1942. október • Oldalszámok • 119
[...] hallotta visszacsendülni azokban az elismerő szavakban amelyeket az elnöki székből egy­házkerületi [...] közügyekben és a magyar közéletben szóval tollal és tettekkel végzett szolgálatai [...] ragaszkodását amelynek éppen az itt szóban lévő törvény megalkotásakor s éppen [...] kimondása mellett ő maga is szót emelt nem tehet mást mint [...]
117. (36. oldal)
[...] kartársakat c Elnök megnyitójában lelkes szavakkal emlékezett meg vitéz nagybányai Horthy [...] Sziics László esperes úr közvetlen szavakkal köszöni meg a jókivánatokat melyeket [...] nézve A szives látást kifejező szavakat elnök az egye­sület nevében megköszöni [...] ny tanító egyesületi tag meleg sza­vakkal üdvözli Soós Gyula Rábainé Johannovich [...]
118.
[...] az első sorban a szavazólapokat szó után zárójelben a következő betoldás [...] Ugyanezen ban kihagyandó e két szó fe­kete irónnal A 10 ban [...] a 2 második sorában kül­döttséget szó helyett bizottságot szó írandó Az 5 ban az [...]
119. 1904. március 19.
[...] apostoli intést rám alkalmazni egyetlen szónak nem szükség mondanom melyiknek ellenkezőre [...] miben A mikéntre két ismert szóval felelek szolgálni mint primus inter [...] az elvál­lalt kötelességek teljesítéséről van szó A másik kérdésre miben kész [...] kitűzé­séről új eszközök megvalósításáról van szó Lehet e ilyenekre csak gondolni [...]
120. 1942. október • Oldalszámok • 158
[...] 4 sorában zárjelben levő hittanítás szó val­lástanítás szavakkal helyettesítendő 5 sorában pedig a parochus lelkész szavak lelkipásztor szóval helyette­sítendők 21 A dunántúli ref [...]
121. 1939. április 19-20.
[...] az osztályban már feldolgo­zott anyagról szóban és írásban bármikor kiválóan és [...] az osz­tályban már feldolgozott anyagról szóban és írásban számot tud adni [...] már feldolgo­zott anyag lényeges részeiről szóban és írásban számot tud adni [...] a feldolgozott anyag lénye­ges részeiből szóban vagy írásban nem tud vagy [...]
122. 1880. április • Oldalszámok • 56
[...] javalunk a 11 ban ezen szó után egészen a fensöbb egyházi [...] 38 t cz 34 ának szavaival helyettesíteni véleményezzük a 29 hoz [...] a 31 nak az ajánlott szó után s az egyház ker [...] nál a második bekezdés ezen szava után szaktanárok ajánljuk betétetni vagy [...]
123.
[...] első bekezdéséből csak a theologiai szó ha­gyandó meg a többi törlendő [...] pontjából törlendő ez a két szó átmenetileg rendelkező Ugyanazon c alpontja [...] A 271 AJ pontjából ezen szavak illetve a jelen törvényben foglalt [...] D pontban anciennitási helyett szolgálati szó teendő Az E pontban egyházkerületi [...]
124.
[...] tárgyakhoz szólni bármikor joga van Szót kér­hetnek bármikor azok is a [...] sze­mélyes kérdésben felszólni vagy félreértett szavaikat helyreigazítani kívánják с a kik [...] esetén az elnök szónoktól a szót megvonja Tanácskozás közben hangos társalgással [...] feljegyzettek mind nyilatkoztak vagy a szótól elálltak az elnökök egyike a [...]
125. 1905. novemnber 7-10.
[...] pontjából rövid búcsúztatóval 1 1 szavak kihagyandók t Radácsi Györgynek ugyanott [...] való szövegezés és a szentelés szó kihagyása végett tétessenek vissza a [...] 26 első sorában a felszentelés szó után beszövegezendő mely az egyhárkerületi [...] 33 2 pontjába a felszentelő szó után beteendő pap esperes vagy [...]
126. 1924. november 15.
[...] ha az egyház szolgálatáról van szó semmi nagy mun­kát nem sokainak [...] beszéd után püspök úr kér szót és indítványozza hogy főgondnok úrunk [...] előrelátásra intő beszé­dét melynek minden szava egyházi érdekeinket szem előtt tartva [...] magáévá teszi azokat az üdvözlő szavakat is melyekkel egyházi közéletünk két [...]
127. (29. oldal)
[...] A kath atyafiak azonban minden szó nélkül eladták a belsőségnek használható [...] ellen az egyháznak még eddig szava nem volt S ha idejekorán szót nem emel jogát veszti Szóval itt segitö kézre van szükség [...]
128. 1908. szeptember • Oldalszámok • 1_7
[...] a lelkészeket körlevélben egyeseket buzdítottam szóval is a diakonissza intézetbe növendékek [...] nem ültetjük Bár ne lenne szavam elhangzó szó a pusztában hanem vennék figyelembe [...] a felelettel hanem buzdító felvilágosító szóval igye­kezzenek oda hatni hogy legyen [...]
129. (4. oldal)
[...] György egyházm gondnok mindenkit meg­ható szavakkal vesz érzékeny bucsut az egyházmegyei [...] Károly esperes tolmácsolja a megható szavakra a gyűlés köszö­netét de kijelenti [...] fűz még néhány igen meleg szót kérve a közgyűlés nevében agg [...] ahova a gondviselés állította Mely szavakra Szabó György kijelenti hogy ha [...]
130. (32. oldal)
[...] akkor jó ha minél kevesebb szó esik róla Mert az arról szóló szavakban vagy keserűség nyi­latkozik meg a [...] sérelmek miatt vagy pedig a szavak a valóságban meglevő ellentétek burkolására [...] végezésére De hallom Isten biztató szavát elég neked az én kegyelmem [...]
131. 1896. október 17.
[...] lapon a 11 ból ezen szavak mint iskolai vagyon kihagyandó A [...] a 18 nál a Minthogy szótól kezdve új szakasznak vétessék Y [...] ik lap 25 szakaszához ezen szavak után az iskolaszék meghallgatásával ez [...] a pontjához vagy ezek helyett szavak után ez teendő vagy a [...]
132. (74. oldal)
74 követhetünk el gondolattal szóval cselekedettel Ezeket az igazsá­gokat a [...] bontja Mikből áll a mondat Szókból A szók Szótagokból A szótagok hangokból Ezután [...] ur meg­nyitja a gyűlést Meleg szavakkal üdvözli a tagokat s nagytiszteletü [...]
133. 1917. április • Oldalszámok • m01_6
[...] a dicsőség mindezekért A második szó a törhetetlen ragaszkodásnak és a [...] el nem fogyó szeretetnek a szava mely hatalmas erővel tör elő [...] a sziv kifejezhetetlen gazdagságát nem szó ez de leírhatatlan emóció S ha ezt szavakba akarnók önteni akkor megfosztanánk értékétől [...]
134. 1905. novemnber 7-10.
[...] Bartók György indítványozza a keresz­tyén szó törlését b Az 1 első [...] végéről az előadó a Felsöborsod szót mint sajtóhibát töröltetni kéri e [...] sorából az JJ cl közönséges szavak az elő­adó indítványa szerint törlendők [...] ból a lelkész beérkezése után szavak törlendők I Erőss Lajos indítványa [...]
135. (107. oldal)
[...] bármikor is joga van Úgyszintén szót kérhetnek bármikor azok is a [...] személyes kérdésben felszólalni vagy félreértett szavaikat helyre­igazítani kívánják c akik törvényre [...] esetén az elnök szónoktól a szót megvonja Tanácskozás közben hangos társalgással [...] feljegyzettek mind nyilatkoztak vagy a szótól elálltak az elnök akár a [...]
136.
[...] a 7 utolsó mondatában pontját szó helyett paragra­fusait kellene írni a [...] mondatában a hátulról számított ötödik szó elé betoldandó ez megjelenik a [...] 69 második mondatában a délvidéki szavak he­lyett az alsóbaranya bácsi szavak írandók végül félre­értések kikerülése céljából [...]
137. (melleklet_110. oldal)
[...] 11 5 bekezdéséhez A négy szó helyett hat az egy szó helyett három tétessék C A négy szó helyett öt az Egy szó helyett három tétessék S i [...]
138. (m_3. oldal)
[...] országgyűlésben is amelynek Hock János szavai szerint bizony nemcsak az a [...] célja is a nemzet nevelése szóvá tették ezt a bajt ezt [...] betegséget Jó igen jó hogy szóvá tették hogy nem hunytak rá [...] politikusaink véleményét óvó intő mérséklő szavát Üdítő eleve­nítő légáramként hatottak azok [...]
139. Tartalomjegyzék (m_9. oldal)
[...] a tanítók közül választja Nőtagokról szó sincs sőt a tanítói tagokat [...] választandók Ha női tagokról lehetne szó a törvény kimondaná legalább a [...] hiszem ezek alapján nem lehet szó női tagokról és igy a [...] őszén megjelent egyik számában szórói szóra ezt írja Egyházmegyei gyűlés jóváhagyta [...]
140. 1906. szeptember 21.
[...] missioi bizottság ajkára ama keserű sza­vakat hogy ott a miss bizottság [...] mely az apostol ajkára e szavakat adta jaj nékem ha az [...] pesti egyházmegye missioi bizottsága keserű szavakkal panasz­kodik hogy a kerülettől semmi [...] Mély sajnálkozással olvassuk ezeket a szavakat s bár az illető helyen [...]
141. 1920. szeptember • Püspöki jelentés (10. oldal)
[...] mintha nem értenék miről van szó vannak azonban fájdalom olyan gyülekezetek [...] amint egyházról lelkészi fizetésről esik szó aminek nem látják kézzel fogható [...] ha egyek lesznek híveikkel a szó szoros értelmében az Ur Jézus [...] az igazi hitéletnek ragyogó példányképei szóval legyenek
142. (64. oldal)
[...] egyháza anyagi ügyeinek felvirágóztatása érdekében szóval tettel buzdította a híveket nagy áldozatok meghozatalára Szava nem volt pusztában kiáltó szó példája nem maradt meddő kísérlet [...] öltözvén az irás ezen lesújtó szavait Jertek el tekintsétek meg és [...]
143. (melleklet_12. oldal)
[...] őket a köszönet az elismerés szava Amikor elismerem ezen összejövetelek konferenciák [...] lelkészi kör egyházmegye egyh kerület szóval ekképen az egész egyetemes egyház [...] az anya megértette volna a szavát Avagy ha nem akarunk némák [...] kérek mindenkit ne értse félre szavaimat legkevésbbé az egyébként sokra értékelt [...]
144.
[...] mert a nép a köz­bizalom szava Isten szava azért mondom az Ur hivott [...] hallom az isteni kegyelem biztató szavát Ne félj mert veled vagyok [...] hanem csak a megkoronázott zsoltáriró szavait rebegem Te azért Uram ne [...]
145. (15. oldal)
[...] idézett és a zsoltárokból vett szavaival élve ne felejtsük hogy többször [...] súlyos helyzetével kapcsolatban igen sok szó esett újabban főképen egyházi lapjaink [...] őméltósága is és igen ékes szavakkal és meggyőző érveléssel keltek a [...] ragyogó kará­csonyunk és Püspök urunk szavaival élve vele együtt vallva
146. (22. oldal)
[...] Néha az erő­sebb védekező tiltakozó szó kiáltása tör elő de édes [...] sántáló refor­mátus egyház hogy védekező szavát sem szabad hallatnia Kijelentem hogy amennyire befolyásom szóm és tollam ereje elér a [...] de nem szabad feledni hogy szavának csak akkor van súlya ha [...]
147. (40. oldal)
[...] 1848 óta ugyanaz Ord 1835 Szóig mint r 1 1836 óta [...] 1848 óta ugyanaz Ord 1837 Szóig mint r 1 1841 óta [...] Jósef Szászi Jósef Ord 1858 Szóig mint r 1 1861 óta [...] István Szabó Jósef Ord 1839 Szóig mint r 1 1844 óta [...]
148. 1928. november 10.
[...] elégségesnek minősíti a működésüket Sok szó fér a tanítók működöésének minősítéséhez [...] fontosságát Itt kétféle iskoláról van szó Szó van azoknak az egyházaknak iskoláiról [...] tanítói fizetéséből óránként jut És szó van a felekezeti iskolát fenntartó [...]
149.
[...] közgyűlésünk ily irányban emelné fel szavát Losoncról levén szó önkénytelenül is sérelmünkre még min­dig [...] gyűlés is felemeli ily irányban szavát A gimnázium telekkönyvileg az Egyház [...] gy is emelje fel erőteljesebb szavát 4 Az egyházlátogatés befejezésekor kapta [...]
150. 1905. novemnber 7-10.
[...] lát­szatát keltik továbbá ha a szóban levő jegyzökönyvek és törvényjavaslatok nyomdai [...] tényleg megfelel végül ha a szóban levő jegyzőkönyvek és törvényjavaslatok nyomdai [...] úrnak az ellen hogy a szóban levő jegyzőkönyvek és törvényjavaslatok nyomdai [...] úr készséggel haj­landó lesz a szóban levő alakiságoktól a múltra nézve [...]
151. 1934. november 17.
[...] sorrendjében hívja fel szólásra 25 Szót kérhet bármikor az aki a [...] megtámadtatására válaszolni óhajt b félremagyarázott szavainak értelmét helyreigazítani kívánja c a [...] ezt teszi az elnökség a szót figyelmeztetés után megvonni köteles 28 [...] elnökség javaslatára a közgyűlés a szót a rendreutasított­tól elvonhatja A közgyűlés [...]
152. (82. oldal)
[...] pontonként vitatása eseté­ben minden pontjához szó kérés mellett a b somogyi [...] 17 Indítványozás esetében az első szó mindég indítványozót illeti valamint a [...] illeti a végszó 18 Mindenkor szót kérhet a az indítványozó esetleg [...] azok kik személyes kérdésben vagy szavaik félremagyarázása miatt szóllani d kik [...]
153. (64. oldal)
[...] Ezen végzés felek előtt élő szóval kihirdettetett 3 Az elnöki széken [...] Ítélet elleni fellebbezését nyomban élő szóval be nem jelentette hivatalból visszautasította [...] biióság ítélete elleni fellebbezesét élő szóval be sem jelenthette mert az Ítélet élő szóval nem hirdet­tetett ki előtte hanem [...]
154. 1937. május 3-4.
[...] illetőleg egyházkerületi konventi népiskolai felügyelő szavak elé az esetleg szó beiktatását a 297 ból e szavak törlését az egyházkerülethez tartozó espereseknek a 301 ból e szavak törlését s ezért pecsétdíj fejében [...]
155. (24. oldal)
[...] óta Molnár János Ord 1842 Szóig mint r 1 1845 óta [...] András Sedivi Jósef Ord 1846 Szóig mint r 1 1854 óta [...] Mis­­kolczy Szíjgyártó Jósef Ord 1838 Szóig mint r 1 1845 óta [...] á m Mihály Ord 1831 Szóig mint r 1 1832 óta [...]
156. 1876. szeptember • Oldalszámok • 47
[...] urak ne ragasz­kodjanak a vezérkönyv szavaihoz hanem az abban talált s [...] és ezeket egy és kéttagú szavakba összerakni és a szavakat fölbontani biztosan tudja A második tanév föladata a szavak fölbontásán és összerakásán túl a [...]
157. 1941. november 20.
[...] alábbi beszéddel válaszolt Csak néhány szót tudok mondani Érthető ez a [...] érdemelt jóságot s anniak kedves szavakban drága tárgyakban és sugárzó gondolatokban [...] olyan igénnyel fellépni hogy mindezekről szó se essék mert most amikor [...] kibeszél­hetetleniil nagy dolgok forognak kockán Szó ise essék épen a mi [...]
158. (432. oldal)
[...] 214 Szomajom 91 Szombathely 110 Szóm hátság 262 Szomód 123 Szomoláuy 103 Szomolya 148 Szóm or 121 Szoinorócz 111 Szomotor [...] 294 Szotyor 353 Szóváros 294 Szóvá 122 199 Szóval a 332 Szód 49 Szödemeter 362 Szögliget 179 [...]
159. 1941. május 6-8.
[...] ma egy­egy osztályra 1500 2000 szó jut ezekhez jönnek még a nyelvtani anyag feldolgozásánál használt szavak névelők stb Ennyi szót jól begyakorolni nem lehet helyesebb volna ha osztályonként 500 600 szóból álló szókincsre építenék a tankönyvírók [...]
160. (melleklet_24. oldal)
[...] távoztak el az öldöklő halál szavára és intésére azok akik szivünknek [...] szeretet nem engedi hogy minden szó nélkül a kegyeletes megemlékezésnek minden [...] tartózkodó volt a barátságot a szó szoros értelmében vette s akit [...] a magas kormány képviselője ezen szavakkal bocsátotta el Nagy kár hogy [...]
161. (17. oldal)
[...] akarok beszámolni legyen az első szavam a hála szava Hála annak aki megengedte azt [...] mint nem pedagógus azért teszem szóvá mert ezep az úton tudjuk [...] a szomorú jelenségről van ugyanis szó hogy soha a bún az [...]
162. (20. oldal)
[...] óta Godány István Ord 1826 Szóig mint r 1 1831 óta [...] óta Hetessy Dániel Ord 1843 Szóig mint r 1 1848 óta [...] Lajos Morvái Lajos Ord 1848 Szóig mint r 1 1852 óta [...] óta Belevári Fe­rencz Ord 1825 Szóig mint r 1 1830 óta [...]
163. 1914. március • Oldalszámok • 10
[...] Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés A legelső szó mely ebben az ünnepélyes órában [...] a díszes állásba A második szó keresetlen egyszerű tolmácsolása meghatott lelkem [...] Legnagyobb sajnálatomra nem vagyok a szónak annyira mestere hogy e szép [...] feladatáúl fogom tekinteni A harmadik szó hálatelt szívemnek forró köszönete mindazok [...]
164. (5. oldal)
[...] Eddig elmaradt minden év tizedben szóvá tettük most is ott vagyunk [...] sok­féle Az egész törvényjavaslatban semmi szó nincs róla Magunk közöt mindig szóvá tesszük ilyen alkalommal ügyet sem [...] árpa széna fa stb Semmi szó arról hogy ezeket a gyülekezetek [...]
165. 1923. május • Oldalszámok • 7
[...] odakiáltani az egész hazának Hamlet szavait melyeket anyjához intéz a meggyilkolt [...] Ha illettek valaha ezek a szavak nemcsak a Shakespeare képzelte királyi [...] Tisza Istvánnak emlékemben éledő utolsó szava Ennek így kellett lennie S [...] Tisza Istvánnak szelleme vágna tiltóan szavamba mint Hamletébe a meggyilkolt királyé [...]
166.
[...] élhet 19 Személyes kérdésben avagy szavainak félre magyarázása esetén felszólalni az [...] figyel­meztetni s ismétlés esetében a szót tőle megvonni 20 Ha a [...] sorban rendre utasíthatja utóbb a szót tőle megvonhatja 21 Ha a [...] 23 A szavazás 10 tag szó vagy írásbeli kívánatára mindig el­rendelendő [...]
167. (4. oldal)
[...] elmozdittatni Ezzel kapcsolatban Esperes ur szóval jelentette hogy a legközelebb megejtett [...] egyházunkat és vallásunkat undok becstelenitő sza­vakkal illette részint a megejtett vizsgálatból [...] canon visitátio előtt mondott saját szavaiból de a panaszos folyamodvány mellé [...] János tanítónak az Elnökség által szó­val tudtára adatott az inkei gyülekezet [...]
168. 1936. november 19.
[...] éppen azt célozza hogy a szóvá lett ige megszűnjék csak szónak lenni és megint Ige legyen [...] találva arra hogy itt nem szóról hanem életről van szó csodá­latos egyértelműséggel áll a vállalkozása [...]
169. II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780) (329. oldal)
[...] Tudja e továbbá hogy azon szókat többet szólnék ha szólhatnék de [...] midőn bold szűzről emlé­kezett ezen szó helyett tiszta tisztátalan szaladott a [...] kezével lett megütésével és ezen szóknak vagyis mondom tisztán utánna mondá­sával [...] 4 Ezen Deutralis punctumban megírt szókat igenis jól tudja hogy mondotta [...]
170. 1882. június • Oldalszámok • 8
[...] kétmillió magyar ember emeli föl szavát akkor ha a magyar ev [...] s kétmillió magyar embernek fölemelt szavát figyelmen kívül hagyni agyon hallgatni [...] esetben ha ez a fölemelt szó az igazságnak a gondolatérzés és lelkiismeret szabadságának is szava ha az a mit követel [...]
171. 1948 • 1948. november • Püspöki jelentés (223. oldal)
[...] köszöntötte az amerikai vendégeket keresetlen szavakkal többek között ezeket mondotta Mi [...] presbiteri konferenciákat és a férfi szö vetségek megszervezését és munkába állítását [...] el az evan gelizáció mellett szó nélkül mert két esperes is [...] az anyaszentegyház missziójának betöltéséről van szó Itt említem meg hogy az [...]
172. I. rész. Alsó Dunamelléki vagy felsőbaranyai egyházkerület (1518-1715) (74. oldal)
[...] miképen adtok hitelt a török szavának és igéreti­­nek Tőlem szabadon mehettek [...] bég fenye­gető és dühtől harsogó szavaira a kegyes férfin csak ennyit [...] is megtörténjék csak egy pártoló szóba került volna ám de a [...] Irtot is szívesen megadnának E szavak a bég füleihez a vajda [...]
173. 1917. szeptember 22.
[...] a hála és elismerés lelkes szava fakad a nemzethez A szív igaz sugallatának közvetlenségét érezzük minden szavából Szívem sugallatát követem mondja ifjú [...] kiérdemelték a haza elismerését E szavakban mintha túl­áradna a királyi szív [...] kegyetlen próbáját állta meg A szavak mögött szinte kita­pinthatjuk mindazt a [...]
174. 1862. május • Oldalszámok • 4
[...] pápai nt esperes úr élő szóval jelentette hogy a kis pirithi [...] Nagy Péter komáromi esperes úr szóval jelenti mikép ajókai egyház ügyének [...] jelentés tudomásul véetik Egyébiránt a szóval jelentelt bűnbánat és az elkövetett [...] eljárás s ennek eredményéről sem szóval sem Írásban jelentós nem tétetvén [...]
175. (11. oldal)
[...] Főző László még nem ord Szóig mint r 1 1861 Jul [...] Jósef Biczó Ferencz Ord 1846 Szóig mint r 1 1850 óta [...] óta Szentgyörgyi Jósef ord 1840 Szóig mint r 1 1844 óta [...] Sándor Horvát Pál Ord 1858 Szóig mint r 1 1859 óta [...]
176. (25. oldal)
[...] Dániel Czike Dániel Ord 1852 Szóig mint r 1 1845 óta [...] Szánt hó Pál Ord 1828 Szóig mint r 1 1828 óta [...] János Fejes Ambrus Ord 1839 Szóig mint r 1 1852 óta [...] Sándor Tóth Ferencz Ord 1844 Szóig mint r 1 1850 óta [...]
177. (28. oldal)
[...] óta Veresmarthy Jósef Ord 1839 Szóig mint r 1 1847 óta [...] óta Szabó Lajos Ord 1834 Szóig mint r 1 1834 óta [...] Dániel Virágh La­jos Ord 1848 Szóig mint r 1 1852 óta [...] János Illés Dániel Ord 1843 Szóig mint r 1 1847 óta [...]
178. (22. oldal)
[...] óta Szilády László Ord 1834 Szóig mint r 1 1837 óta [...] Pál Széless Lajos Ord 1839 Szóig mint r 1 1850 óta [...] Miskolczy Szigyártó István Ord 1825 Szóig mint r 1 1829 óta [...] óta Tatai Mi­hály Ord 1840 Szóig mint r 1 1844 óta [...]
179. (35. oldal)
[...] és Kalós Károly Ord 1829 Szóig mint r 1 1832 óta [...] óta Kaszás Benő Ord 1837 Szóig mint r 1 1846 óta [...] és Cserna István Ord 1851 Szóig mint r 1 1853 óta [...] Gábor Sörös István Ord 1846 Szóig mint r 1 1850 óta [...]
180. (21. oldal)
[...] óta Kálmán János Ord 1835 Szóig mint r 1 1840 óta [...] Károly Dobos János Ord 1829 Szóig mint r 1 1831 óta [...] óta Márton István Ord 1827 Szóig mint r 1 1830 óta [...] leik Kiss Pál Ord 1851 Szóig mint r 1 1854 óta [...]
181. (14_2. oldal)
[...] napnak mely reánk a leirat szavai szerint magyarokra az egyházi ünnepen [...] kövelésre méltó állhatalosságot kitüntető alább szó szerint beigtalott szőnyből 1878 ápril [...] elnöki feliratát minden kifejezés és szavaiban az egyházkerület magáévá teszi s [...] megsértés vagy korlátozását a leirat szavai szerint fennálló törvényeink lehelellenné teszik [...]
182. (47. oldal)
[...] Peremartoni Nagy Zsigmond Ord 1833 Szóig mint r 1 1835 óta [...] h ó Gá­bor Ord 1846 Szóig mint r 1 1853 óta [...] óta Urházy Lajos Ord 1838 Szóig mint r 1 1839 óta [...] Gábor Ke­menczky János Ord 1860 Szóig mint r 1 1861 óta [...]
183. (39. oldal)
[...] Gábor Laki Mihály Ord 1846 Szóig mint r 1 1849 óta [...] István Szászi István Ord 1828 Szóig mint r 1 1831 óta [...] István Parragh János Ord 1845 Szóig mint r 1 1848 óta [...] F ábián Mihály Ord 1859 Szóig mint r 1 1861 óta [...]
184. (27. oldal)
[...] óta Csillery Imre Ord 1835 Szóig mint r 1 1843 óta [...] óta Szánthó János Ord 1820 Szóig mint r 1 1822 óta [...] Pál Szászi István Ord 1860 Szóig mint r 1 1861 óta [...] Jósef Fejszés Ferencz Ord 1860 Szóig mint r 1 1861 óta [...]
185. (38. oldal)
[...] Ká­roly Poór Sándor Ord 1839 Szóig mint r I 1846 Szolgált [...] g h Zsigmond Ord 1858 Szóig mint r 1 1859 óta [...] leik Pap Sámuel Ord 1830 Szóig mint r 1 1835 óta [...] 1848 óta ugyanaz Ord 1843 Szóig mint r 1 1848 óta [...]
186. 1850. október • Oldalszámok • 2
[...] az időnkénti felavatási ünnepély alkalmával szóról szóra szinte bevezettessék melly­Lől az egyházmegyék [...] az énekeskönyvben van mindazáltal némelly szavakban jelen körülmények közt két értelmű­en [...] használt hivatali esketésbe következő esküforma szóról szóra felveendő Én szentül fogadok vagy [...]
187. 1845. január • Oldalszámok • 3
[...] iránt kötött szerződés pontjai mellyek szóról szóra e jegyzőkönyvbe igtattatni rendeltettek és [...] iránti kérdések kiegyenlítése vagy más szóval az elkülönítes ekkép vite­tik véghez [...] választja a tanitásrendet ő határozza szóval mind anyagi mind szellemi rendezése [...] 11 Táblabíró Mórocza Dániel úr szóval jelentvén a felső őrsi ref [...]
188. 1864. szeptember • Oldalszámok • 10
[...] megbízva megbízott főt főjegyző úr szóval jelentette hogy a kérdéses alapítványi [...] János komáromi egyházmegyei esperes úr szóval előadta hogy lek Madarassy Mór [...] drégel palánki és tatai pedig szó­val terjeszlék elé ez indítványra kelt [...] az Írásban foglalt mind a szóval nyilvánított egyházmegyei vélemények az eddig [...]
189. (7. oldal)
[...] közgyű­lésben megjelenvén esperesnek szívélyes köszöntő szavai után tett felhívására az egyházi [...] legmelegebben üdvözöltet­ve felhívatott a társelnöki szók elfog­lalására Egyházmegyei gondnok megköszönve az [...] szinte letették s esperes üdvözlő szavai után magukat az egyházmegye szolgálatára [...]
190. (12. oldal)
[...] tanárok és igy ez a szó a tanítókra szó után és a bármely czimen szavak előtt beszúrandó
191. (64. oldal)
[...] ünnepély sorrendjét hogy abban programmról szó sincs csak az elhang­zott tisztességtevő és üdvözlő szavakra válaszadás Ezekhez az üdvözlő szavakhoz fűztem én néhány eszmét és [...]
192. (17. oldal)
[...] tartatnak fenn 481 ban ezen szó helyett legyenek teendő tartoznak lenni [...] vizsgálatot letenni 519 ban ezen szavak után tanítónő és kis­dedóvó teendő [...] intézetekben stb 526 ban ezen szó után egyházmegyei köz­beszúrandó illetve kerületivégérvényesen [...]
193. 1885. június • Jegyzőkönyv (216. oldal)
[...] a kérdést az elnök röviden szóval vagy irásba foglalva teszi fel [...] indokolás kizárásá­val igen s nem szóval történik melyet két jegyző s [...] Az elnök által kimondott határozatot szó szerint jegyzőkönyvbe vezetni a jegyző [...]
194. (25. oldal)
III Presbiteri konferencia Elnök megnyitó szavai Dr Szigetiíy Gy Sándor elnök a konferenciát a követ­kező szavakkal nyitja meg Szívesen köszöntöm a [...] IV Pius pápa ezekre a szavakra fakadt Ha ilyen szolgáim lennének [...]
195. 1926. szeptember • Oldalszámok • 1_1
[...] IIKorIs 4 Az apostolnak e szavaival adtam hálát a mennyei Atyának [...] érzett mélységes hála mellett első szavam a köszönet szava mindazok iránt kik megboldogult feleségem [...]
196. (31. oldal)
[...] ur felgyógyu­lása felett egyúttal lelkes szavakban emlékezik meg es­peres urnák sikerekben [...] s a közgyűlés jóki­vánatait tolmácsoló szavaihoz indítványozza hogy a közgyűlés esperes [...] évét midőn a teljes elismerés szavaival adózik sikerekben gazdag áldásos lelkészi [...]
197. (72. oldal)
[...] betegedés alkalmait Alaljába igazak Diószegink szavai A ki a hitet és [...] végett sóval kívánom hogy értessenek szavaim Vágynák személlyek kiknek nem tsaknem [...] kijelentés és az okosság szent szavait Illyenek a gyökeres tudósok az [...]
198.
[...] ügyész Soós Károly esperes szíves szavakkal köszönti a bíróság alkotó tag­jait [...] kéri fel 1 Esperes meghatott szavakkal emlékezik meg arról a veszteségről [...] állva hallgatták az esperes kegyeletes szavait és elhatározták hogy az Örökkévalóságba [...]
199. (120. oldal)
[...] eltéréstől A mi az új szókat vagy is inkább az idegen [...] munkaikat így az ide­gen mester szók boszszú sora isméi ujjabb szó szaporito magyarázatot tett volna szük­ségessé [...]
200. 1903. december 8-11.
[...] be­kezdéséből a netán és egyéb szavak töröltessenek Az indítvány elfogadtatott a netán és egyéb szavak a szövegből töröltetnek 3 A [...] 1 Bernát Elemér kéri e szót tanító e mon­datba mint alanyt [...]