A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. március

Kivonat a dunántuli ev. ref. egyházkerület folyó évi junius hó 17 -21 napjain Vesz­„ prémben tartott közgyűlése jegyzökönyvéből. 25. A nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatási minister ur 203/78 sz. a. kell leirata, 1831. és 1842-iki rendeletekre hivatkozva, a sz. István napnak, mely reánk, a leirat szavai szerint, magyarokra, az egyházi ünnepen felül még kiválóan nemzeti ün­nep is, jelen egyházkerület lelkészei állal, halósági kívánatra, megtartását elrendeli; ezzel kapcsolatban felolvastatott főtisztelendő püspök ur nagylapinlatu, protestáns szellemtől át­hatolt, s kövelésre méltó állhatalosságot kitüntető, alább szó szerint beigtalott, ()-szőnyből 1878. ápril 28-iki felirata; nem különben ugyan e tárgyban a tiszáninneni ref. egyház­kerület tiltakozást magában foglaló, nagyméltóságú ni. kir. vallás- és közoktatásügyi mi­nister úrhoz adott felirata, melyet az ugyanottani főt. püspök ur, átirat kapcsában, kül­dött meg, nem különben az 539/78. számú ugyanezen miiiisleriumi leírat, mely a 203'78. sz. rendeletet hatályon kivül helyezve, egyúttal kifejezést ad a minister ur azon szándoká­nak, hogy a 203/78 sz rendelettel elérni akart czélt törvényhozásiing is elintézteti, s végre Molnár Béla egyházkerületi központi ügyvéd, s mezőföldi ref. egyházmegyei világi képviselőnek a 203. és 539. számú leiratokra vonatkozó határozati javaslata, mely elfo­gadtatván, a közgyűlés határozatikig kimondja, hogy: A nagyméltóságú magy. kir. vallás- és közoktatási minister ur 203/78. számú leirata fájdalmasan érintette az egyházkerület közérzelmét; örvendetes megnyugtatására szolgál azonban az, hogy törvény, gyakorlat, méltányosság s felebaráti szereteten alapuló jogainkat, főtisztelendő püspök urunk, állása kívánalmainak megfelelöleg, védelmezte, s folyó évi ápril 28-ról kelt 1509. szánni elnöki feliratát, minden kifejezés és szavaiban, az egyházkerület magáévá teszi, s ez érzülete kifejezését az utókor számára is megörökíteni kívánja az állal, hogy azt, alább, egész terjedelmében a gyűlési jegyzőkönyvbe igtatja. Főtisztelendő püspök ur felirata következményeként szereplő 239 78. szánni val­lás- és közoktatásügyi ministeri leiratot, a mennyiben kifejezést ad annak, hogy az ev. protestáns egyházkerületek jogai törvényen alapulnak, s auloiiomicus jogaink megsértés vagy korlátozását — a leirat szavai szerint — fennálló törvényeink lehelellenné teszik, az egyházkerület tudomásul veszi. Tekintve azonban azt, hogy a nagyméltóságú magyar királyi vallás- és köz­oktatási minister ur 203 78. és 539 78. számú leirata, különösen ez utóbbi zár pontja, azon inlentioknak ad kifejezést, hogy fenálló jogaink és önkormányzatunk, akár uiinisleri rendelet, akár pedig törvényhozás utján, korlátolhatok, az egyházkerület, habár ez úttal passiv álláspontot elfoglalva, a magyar ágostai s ev. reformált egyházkerületek vallási s önkormányzati jogai elbírálásánál a békekötések s az 1790—91-iki törvények 2ti-ik cik­két veszi irányadóul, s minden viszonyok közt, a szerződések s lentebb idézett törvénycikk állal szerzett s biztosított jogaihoz szigorúan ragaszkodván, azokat mindenki által fenn levő s liszleletben tartandónak jelenti ki. Egyúttal pedig, ezen elfoglalt, állásponlhozi ragaszkodás s pártolás végett, jelen határozatát, a többi egyházkerületekkel, átirat kapcsában, jegyzőkönyvi kivonatilag közöltetni rendeli, melynek eszközlésére a jegyzői hivatal utasítalik.

Next

/
Thumbnails
Contents