Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1914

1914. március - Oldalszámok - 10

— 10 — sonlatos ahhoz a napsugárhoz, amely meleget, fényt, életet, derűt támaszt mindenütt, ahova odaragyog. A szeretet fogad téged ebben az új állásodban, a szeretetet vidd bele ebbe az új állásodba, velünk, hivatalnoktársaiddal, munkatársaiddal, az egész emberiséggel szemben, akkor Isten áldása lesz rajtad és püspöki munkásságodon! Mely üdvözlésre püspök úr a következő nagyszabású beszéddel válaszolt s foglalta el püspöki székét: Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! A legelső szó, mely ebben az ünnepélyes órában e szent helyen elszáll ajkaimról, a legmélyebb hála és magasztalás a mindenek felett szabadon uralkodó mennyei Atya iránt, kinek kimondhatatlan nagy jóságát láttam megnyilatkozni életem minden fontosabb mozzanatában s kinek kegyelme irányította most is úgy az emberi szíveket és elméket, hogy az én csekély, minden érdem nélkül való személyemet juttassák ebbe a díszes állásba. A második szó, keresetlen egyszerű tolmácsolása, meghatott lelkem őszinte hálájának, azért a magasztos eszmékben gazdag üdvözlő beszédért, amelyet nagyméltóságú főgondnokunk ihletett ajkáról most voltunk szerencsések lelki gyönyörűséggel hallhatni. Legnagyobb sajnálatomra, nem vagyok a szónak annyira mestere, hogy e szép beszédnek kimagasló pontjaira kiterjeszkedő válaszadásba bocsátkozni bátorkodhatnám. De hogy mily erősen vésődött a szívembe, lelkembe, arról bizonyságot az által iparkodom tenni, hogy az abban rajzolt jellemvonásokat munkámban, szerény tehetségem mértéke szerint láthatókká tenni, életigazságai megvalósítására törekedni, életem legszentebb feladatáúl fogom tekinteni. A harmadik szó, hálatelt szívemnek forró köszönete mindazok iránt, kiknek szerető ragaszkodása nyilatkozott meg abban az elhatározásban, hogy kerületünk, iskoláink ügyeinek gondozását és irányítását az én gyenge s erőtelen kezeimre bizzák. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés ! Nekem magamnak kell azt legjobban éreznem és tudnom, hogy az erőnek, a tehetségnek, az arravalóságnak az a mértéke, amelyet nekem juttatott a minden testi és lelki áldásokat jó tetszése szerint osztogató mennyei Atyának bölcsessége, közelről sem áll egyenes arányban annak a feladatnak magasztosságával, amelynek megoldása reám vár, nem áll arányban a nagy munkatér teendőinek fontosságával, amelyeknek lelkiismeretes buzgalommal és kitartó hűséggel való pontos végezése az egyházi s iskolai életnek nemcsak mostani folyamatára, hanem jövő alakulására is befolyást fog gyakorolni. S ha ennek tudása mellett mégis arra határoztam el magamat, hogy nem térek ki a megtisztelő bizalom elől, arra az élet jelenségeinek, nagy és kis emberek sorsának megfigyelése folytán keletkezett az a meggyőződés indított, hogy nem az emberé az ő életének