A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

- 29 — Erre mutat a hivek közönyös nemtörődömsége, melynek, hogy mi az oka, csak egy mélyreható vizsgálat állapithatná meg, mely­nek káros voltát már magok a hivek is mélyen érzik. Az egyház­látogató küldöttségnek volt alkalma róla meggyőződni, midőn nem egy hivő ajkáról hallotta négyszemközti beszélgetéskor: „Uram, szemlátomást elpusztulunk! Nincs, aki lelket verjen belénk" . . .! stb. Erre mutat a templom, papi épületek és iskola elhagyatott, egyáltalán nem gondozott volta. Midőn az egyházlátogató küldött­ség a templomba bement, ott a lehető legnagyobb piszkot és ren­detlenséget találta. A templom tetőzete rongyos, a folytonos beázá­sok miatt a mennyezet vakolata hulladozik. A lelkész gazdasági épületei bármely pillanatban összedűlhetnek. Az iskoláról pedig a járási főszolgabíró egy az esperessez irott levélben azt mondja, „hogy olyan talán Magyarországon sincs több". Az egyház érdekeit is elhanyagolják. így Kislengyelben a tag­osztálykor 4 hold birtokot nyert az egyház a kath. atyafiakkal közösen, hogy azt egymás között, egyenlő arányban oszszák meg. A kath. atyafiak azonban minden szó nélkül eladták a belsőségnek használható jobbrészt, a másik részt, mely csupán egy használha­tatlan árok, ott hagyták. Ez ellen az egyháznak még eddig szava nem volt. S ha idejekorán szót nem emel, jogát veszti. Szóval, itt segitö kézre van szükség mielébb, ha azt nem akar­juk, hogy maholnap csupán egynehány elnémult harang hirdesse, hogy itt hajdan nevezetes egyházunk volt. Mint örvendetesek kiemelendök: Bán Miklősné egy keresztelö­készletet adományozott; Isten dicsőségére özv. Baján Gergelyné, Könye Rozália, Ábrahám Juliánná, özv. Varga Jőzsefné 2—2, Biró Lajos 1 kor.-t adott; perselypénz gyűlt 25 kor. 63 f. Az iskolába vétetett egy méter mérték 12 kor. értékben. — Az itt felsorolt elszo­morító esetek tárgyát képezik egyházmegyei közgyűlésünknek. 12. Kerkanémetfalu kis egyházunk hivei — az Alsószent­erzsébetiek kivételével — dicséretet érdemelnek nem lanyhuló áldozat­készségükért. Templomuk ugyan ma már mondhatni közveszélyes, s ennek szakértői megvizsgálását javaslatba hozom, hogy a netán bekövetkezhető mennyezet leszakadása a hívekre nézve közveszé­lyessé ne váljék.

Next

/
Thumbnails
Contents