Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1876

1876. szeptember - Oldalszámok - 47

47 6. Zákány: Biblia ismertetése. 7. Énektanításra: Ivánka kisebb énekiskolája. 8. Gazdászatra: Halasi Kisgazdaság tudománya. 9. Testgyakorlatra: Zimányi József könyve. Utasítás. Hogy a ker. tanügyi bizottság által elfogadott és irányadókul fölvett elvek az elemi iskolások képzésénél, az ezen elveknek nem mindenben megfelö tan­és vezérkönyveknek kezelésénél a tanítók által teljesen figyelemben tartathas­sanak, a tantervhez a következő utasítás ajánltatik: 1. A Beszéd és Értelemgyakorlatok kezelésénél a tanító urak ne ragasz­kodjanak a vezérkönyv szavaihoz, hanem az abban talált, s abból merített vezérfonal alapján vezessék el a növendékeket a nézleti dolgokról a végokok­nak, az Istennek mint teremtő, megtartó és gondviselő atyának ismertetésére. Igyekezzenek a beszéd-gyakorlatokat úgy vezetni, hogy minden egyéb egyes tantárgyak alapvonásai is belefoglaltassanak ebbe, s a növendékek már a má­sodik év végén a kérdésnek a feleletbe való szabatos befoglalásában jártasok legyenek. 2. A szenttörténetek az első és második évben a tanító elbeszélésé s az elbeszélleknek elsőben rövidebb később hosszabb feleleteket igénylő kérdések föltevése általi kikérdezésével taníttassanak. — E mellett az ó szövetségi Ígé­reteknél mindig rámutasson a tanitó ezen ígéretek teljes valóságára az ur Krisz­tusra. A harmadik osztálytól fogva már könyvnélkülöztetik a szent történet, de a kihagyás előtt a föladottat a tanitó a fentebbirt módon magyarázza meg. 3. Az egyháztörténelem, a hit- és erkölcstan, és az Agenda tanításnál szintén az előleges szabatos megmagyarázás elmulaszthatlan, és az Agenda ta­nításnál addig is, míg erre más kézikönyv készítetik, a más felekezetűek más tantételei ellenében a helv. hitv. felekezet lantételei igazoltassanak. 4. Az irvaolvasásnál az első tanév föladata, hogy a növendék minden kis könnyű és nehéz hangokat nyomtatványban és Írásban fölismerni, jól hangoztatni és leirni, — és ezeket egy és kéttagú szavakba összerakni, és a szavakat fölbontani biztosan tudja. A második tanév föladata a szavak fölbontásán és összerakásán túl a szabatos, gépies és az írásjegyek figyelembevételével való olvasás mindenféle hetükkel. A harmadik osztálytól fogva az értelmes olvasás, és az írásjegyek nyelvtani méltatásának tanítása és begyakorlása a föladat. 5. A nyelvtannál föladat az, hogy a növendék fokozatosan képeztessék arra, hogy a mit olvas — alaposan értse, utánfogalmazni tudja, a leggyakrabban előforduló okmányokat és leveleket elkészíteni képes legyen, — az alaki nyelv­tanból annyi ismerettel bírjon, hogy a helyesírás szabályait megérthesse.

Next

/
Thumbnails
Contents