A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

— 15 — gével, Isten segítségéhez fohászkodva és bízva a jobb jövőben, melyet az Ö kegyelme, irántunk való szeretete és bölcsessége el fog hozni részünkre, ha arra mi is komoly, kitartó munkával! törekedünk. A zsinat elnökének imént idézett és a zsoltárokból vett szavaival élve, ne felejtsük, hogy többször építettünk már hajlékot a lerombolt helyébe, és miránk is ez a kötelesség vár; mi vagyunk a verejtékes magvetők, de el fog jönni az aratás ideje is, amelyet hisszük, hogy még mi is meg fogunk érni. Épen a súlyos gazdasági válsággal és benne református egyházunk súlyos helyzetével kapcsolatban igen sok szó esett újabban, főképen egyházi lapjaink hasábjain, a kis gyülekezetek problémájáról. Felvetődött a gondolat, hogy takarékossági szempontból adjuk fel kis gyülekezeteink önállóságát, amelyek további fenntartását luxusnak mondották és vonjunk össze azokból többet egy gyülekezetbe, esetleg alakítsunk azok részére u. n. körlelkészségeket, amelyek egy-egy központból több gyülekezetet gondoznának. Az így felszabaduló államsegélyből, illetőleg kongruából e gondolat kétségkívül jóhiszemű felvetője az egyetemes missziói alapot óhajtaná gyarapítani, amelybe ily cimen befolyó összeg gyülekezeti munkák céljaira fordíttatnék. Ez a gondolat abból indul ki, hogy pazarlás kis 150—200, sőt 3—400 lelkes gyülekezeteket fenntartani külön lelkészekkel, amidőn a nagy egyházközségek nincsenek kellőképen ellátva lelkipásztorokkal és az azokhoz tartozó hivek nincsenek megfelelő gondozásban részesítve; ebből következik tehát, hogy a kis gyülekezetek megszüntetésével felszabaduló erőket a nagy egyházak erősítésére kellene fordítani. Erre az egyébként rendkívül tiszteletreméltó helyeken pártolásra talált felvetett gondolatra megfeleltek többen egyházi közéletünk hivatott vezetői közül, így többek között Püspök urunk őméltósága is és igen ékes szavakkal és meggyőző érveléssel! keltek a kis gyülekezetek védelmére és törtek lándzsát azok fenntartása mellett. Méltóztassék megengedni, hogy én a magam részéről a lehető legnagyobb határozottsággal ez utóbbi álláspont mellett szegezhessem le magamat, Puky Endrével, egyházi életünk e kitűnőségével együtt vallva, hogy »a törpe egyházak a református hitéletnek, a református öntudatnak és világnézetnek mindmegannyi láncocskái; gyertyák az egyház nagy karácsonyfáján, ha fényük egyenként kihuny, nincs több ragyogó karácsonyunk!« és Püspök urunk szavaival élve vele együtt vallva