A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus

Tartalomjegyzék

9 bizottság elnöksége az egyházmegye elnöksége. A bízottság az elnökséggel együtt öt tagból áll. Póttag nincs. Tehát az egyház­megyei határozat kijavítandó olyformán, hogy a választott pót­tag nem póttag lesz, hanem a harmadik rendes tag. Az egyházmegyei tanügyibizottság tagjait illetőleg sem az Egyházi Törvény, sem semmi szabályzat nem tud női tagokról. Az E. T. V : 52. § szerint a tagokat az egyházmegyei közgyű­lés egyharmadrészben a tanítók közül választja. Nőtagokról szó sincs, sőt a tanítói tagokat illetőleg ki van mondva határozottan, hogy a tanítók és nem tanítónők közül választandók. Ha női tagokról lehetne szó, a törvény kimondaná legalább a tanítói tagoknál. A. népiskolai Pragmatika (308. §) ugyanazt mondja, amit az E. T. V : 52 §, A konventi felügyeleti szabályzat nem szól semmit a tagokról. Az egyházmegyei népiskolai felügyeleti szabályzat (1935. évi egyházmegyei jkv. 49. oldal) ezt mondja: a tagok Vs részben a lelkészek, 7.8 részben a tanítók, Vs rész­ben a világiak közül választandók. Azt hiszem, ezek alapján nem lehet szó női tagokról és igy a 31/1942. számú egyház­megyei közgyűlési határozat helyesbítendő. A jelenleg érvényes konventi missziói szabályrendelet 27. §-a értelmében az egyházközségi missziói bizottság tagjaiul nők is választhatók. De nem mondja a szabályzat ezt az egy­házmegyei missziói bizottság tagjait illetőleg (31. §) sőt az egy tanítói tagot illetőleg is csak tanítót és nem tanítónőt is említ. Ha tehát az egyházmegyei missziói bizottságban is lehetnének női tagok, kimondaná azt a szabályzat, ugy, mint kimondja az egyházközségi missziói bizottságot illetőleg. A 66/ 942. sz. egy­házmegyei közgyűlési jegyzőkönyvi határozatba tehát tévedés csúszott be, mely helyesbítendő. Veszprémi lelkipásztortestvérünk az általa szerkesztett és felelős kiadóként vállalt Jeruzsálemhegyi Harangszó, dátummal meg nem jelölt, de ugylátszik reformációi alkalomra kiadott, 1942. őszén megjelent egyik számában szórói-szóra ezt írja: „Egyházmegyei gyűlés jóváhagyta költségvetésünkben a pres­bitérium által hétszer tárgyalt reprezentációs tétel beállítását. Mennyi érdemes munkát végezhetett volna, s kellett volna végezni presbitériumunknak, ha esperesünk meg nem tagadja annak két éven át jóváhagyását" Lelki­pásztor testvérünk emez ítélkezése helyesbítésre szorul

Next

/
Thumbnails
Contents