A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. május

- 32 -c Erről az a szerény nézetem, hogy akkor jó, ha minél kevesebb szó esik róla. Mert az arról szóló szavakban vagy keserűség nyi­latkozik meg, a való vagy képzelt sérelmek miatt, vagy pedig a szavak a valóságban meglevő ellentétek burkolására valók. Válsá­gos sorsban levő nemzetünknek is, a hazai felekezeteknek is az az érdeke, hogy minél kevesebbet kelljen beszélni a felekezetközi viszonyról. Annyit kijelenthetünk, hogy mi, alaptermészetünkből és történelmileg alakult helyzetünkből kifolyólag — hiszen szinte mindenütt békességesen együtt élnek híveink a polgári közössé­gekben más vallású magyar testvéreinkkel — sohasem lehetünk, de nem is akarunk lenni agresszívek, de az esetleges támadást keményen, az őseinktől örökölt szívóssággal álljuk és verjük vissza. Adja a békesság örök királya, Krisztus, hogy erre ne legyen alka­lom és szükség! Nagytiszteletű és Méltóságos Egyházmegyei Közgyűlés! Néhány irányvonalat húztam meg azon a sikon, melyen szolgálatomnak mozogni kell. E vonalak körül a teendőknek kisebb­nagyobb pontjai csoportosan helyezkednek el. Megdöbbenek arra a gondolatra, hogy milyen gyarló és fogyatékos, mennyire elég­telen az én erőm a feladatok tömegének a végezésére. De hallom Isten biztató szavát: elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. És érzem, hiszem, hogy hiva­tott munkatársak, szolgatársak lesznek velem és segíteni fognak. Én pedig szívemet ajánlom fel égő áldozatul Istennek, ezzel refor­mátus egyházamnak, magyar hazámnak s ezekben a szívemhez legközelebb álló pápai református egyházmegyének. Ezzel a fogadalommal foglalom el az esperesi tisztet. Esperes székfoglaló beszédének elhangzása után egyházmegyei gondnok a megjelent üdvözlő küldött­ségek fogadásának idejére a közgyűlést felfüggesztette. Szeretetük és nagyrabecsülésük kifejezésével új esperest köszöntötték alábbi sorrendben a következők: A dunántúli ref. egyházkerület és püspök úr ne­vében Győry Elemér győri lelkipásztor, egyházkerü­leti lelkészi főjegyző; a veszprémi ev. egyházmegye és a pápai ev. egyházközség küldöttsége élén Takács Elek homokbödögei lelkész-esperes; a mezőföldi ref. egy­házmegye és a dunántúli esperesi kar nevében Bakó Lajos balatonfőkajári lelkipásztor és esperes; Vesz-

Next

/
Thumbnails
Contents