A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. május, 1927. július

— 22 felekezetközi béke megbontása végzetes következményekkel járhatna. De nyomatékosan kell hangoztatnunk, hogy e figyelmeztető, intő beszédekre nekünk szükségünk nincs. Ugyan hol van az egyetlen jelenség a mi egyházunk, felekezetünk kerítésein belül, mely a felekezetközi óhajtott béke zavarását mutatná! Igaz, hogy az örökös megalázás, az örökös mellőzés, az örökös anyagi megrövidítés, az örökös jogtalan megterhelés jajszót fakaszt nem egyszer ; de ez csak a mi szivünkbe nyilallik bele; — sajnos tapasztalat — attól senki emberfia feje meg nem fájdul. Néha az erősebb védekező, tiltakozó szó kiáltása tör elő; de — édes Istenem 1 — hát már annyira semmik vagyunk, annyira semmi ez a színmagyar, izzó hazaszeretettől átitatott, semerre nem sántáló református egyház, hogy védekező szavát sem szabad hallatnia?! Kijelentem, hogy amennyire befolyásom, szóm és tollam ereje elér, a béke munkása leszek; s bár református egyházamnak a kicsinyekben és nagyokban, mindenütt és mindenkor hű őrállója leszek : az egyenlőség és viszonosság nagy elveit tiszteletben tartom. íme, Nagytiszteletü és Nagyságos Egyházmegyei Közgyűlés 1 ezekben jelölöm meg esperesi tisztem közelebbi körét. Amint méltóztattak hallani, valami nagy ivelésü kijelentéseim nincsenek. A példabeszéd azt mondja: „a kovács a szénen tartja a szemét". Azokra a munkákra nézek én is, melyeknek elvégzése reám vár. Az anyaszentegyház összefoglaló nagy céljait megjelölni, kitűzni nem az esperes tiszte, hanem azoké, akik főpásztorokká állíttattak az anyaszentegyházban. Ezekre nézve az esperes tiszte az, hogy e nagyvonalú célok elérése érdekében közreműködjék; hallassa véleményét; sőt e célok kitűzésében irányító befolyása is lehet; de nem szabad feledni, hogy szavának csak akkor van súlya, ha mögötte egy teljesen rendezett, egy mintaegyházmegye van. A magyar református anyaszentegyház közelebbi életnyilvánulása a folyó év őszén újból összeülő országos zsinat lesz, a jelenlegi törvény hibáit javító-, hiányait pótló feladattal. Tárgya — mint tudni méltóztatnak — nagyrészt elő van készítve. Mit és mennyi jót hoz, ma még nem tudhatjuk. Legyünk a legjobb reménységgel. Annyit mindenesetre elvárunk, hogy a gyülekezeti fegyelmezési jogot úgy szabályozza és úgy ülteti bele a gyülekezeti életbe, hogy az az egyház iránti hűségnek, vallásosságnak, áldozatkészségnek, tiszta erkölcsnek védbástyája s ezek ápolásának hathatós eszköze legyen.