A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1932. július

— 4 — A tanítói karból: Kocsis Endre, Tarczy Zoltán és Zsemlye Gyula tanítóképviselők; Narancsik Emil, Ugró Ottilia stb. ta­nítók és az egyházmegye ügyei iránt érdeklődő több vendég. Mely alkalommal: 1- A 63. dicséret eléneklése után Lőke Károly esperes buzgó imában kérte a nagy Isten áldását a közgyűlés tanácsko­zására. Majd Szabó György egyházm. gondnok mindenkit meg­ható szavakkal vesz érzékeny bucsut az egyházmegyei közgyű­léstől, hálát adva Istennek hosszú életéért és azért, hogy meg­engedte neki, hogy egyházát oly hosszú időn át szolgálhatta. Köszönetet mond a presbitériumoknak, a lelkészeknek, kik őt az egyházmegye gondnokává megválasztották. Köszönetet mond az espereseknek, különösen a jelenlegi esperesnek, ki oly köny­nyüvé tette gondnoki munkáját. Az érzékeny búcsúzást magá­ban foglaló megnyitóban rámutat arra, hogy ő a reformáció renaisance-át látja a különböző egyesületek alakulásában és azok támogatásában, a missziói és más hasonló munkák fel­karolásában Országos jelentőségű az ORLE. Az országos nagy­gyűlések. Irodalom, Szeretetszövetség. Legfontosabb a gyer­meknevelés, Mindezeket a gyűlés tagjainak megértő támogatá­sába ajánlva, melegen üdvözli a közgyűlés minden egyes tagját s a gyűlést megnyitottnak nyilvánítja. Lőke Károly esperes tolmácsolja a megható szavakra a gyűlés köszö­netét, de kijelenti, hogy majd csak a jövő évi közgyűlésen akarunk búcsúzni és megtalálni a módját egyházmegyei gondnokunk személye és munkája iránt érzett tisztele­tünk és hálánk kifejezésének. Esperesünk beszédjéhez Barsi Sándor fűz még néhány igen meleg szót, kérve a közgyűlés nevében agg gondnokunkat, hogy maradjon a helyén, ahova a gondviselés állította. Mely szavakra Szabó György kijelenti, hogy, ha a jó Isten életének, ere­jének és egészségének kedvez, még a jövő évi gyűlésen megjelenik, ha semmiféle formában nem ünnepelik. 2. Jelen közgyűlésre az elnökség az összes alkotó tagokat kellő időben meghívta. A világi képviselők benyújtott megbízó­leveleik alapján igazoltattak. Távolmaradásukat kimentették: Deák József etei, Várady Lajos szőnyi lelkészek, az etei, lábat­lani, csépi, tárkányi, tatai és esztergomi gondnokok. Közgyűlés a bejelentett távolmaradásokat a felho­zott okok alapján igazolta. Elnökség a határozatképessé-

Next

/
Thumbnails
Contents