A Komáromi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1907. február, 1907. április

— 25 — mennyei boldogság örömébe ; a másikat, kire már e földön oly sokat bizott, elvezérelte tőlünk, hogy áldásos tevékenységét a számára magasabb munkakörben kijelölt helyeken, hazánk és anyaszentegyházunk javára, annál osztatlanabbul kifejthesse. Távozásukkal a kettős veszteség fájdalmának leverő érzése hatotta át egyházmegyénket. De olyan az emberi társadalom, mint az élőfa, a törzséről letört, testétől elvált ágak sebhelyeit megint beforrja s helyökbe uj sarjakat nevel. A megüresedett tiszti állások immár alkotmányos uton be vannak töltve. Az egyik helyre engemet, szerény szolgáját hivott el az Ur. Pályatársaimnak, egyházmegyénk közönségének nagy mérvben megnyilatkozott bizalma e helyre állított s mert a nép, a közbizalom szava Isten szava, azért mondom : az Ur hivott el. Legyen meg az Ö akarata, alázatosan engedelmeskedem. A megtisztelő állást elfogadtam, eskümet le is tettem már s most következik, hogy kezeimet a munkára vessem, a diszes, de terhes esperesi hivatalt, amennyire tőlem telik, hiven és jól betöltsem. Ezt várja tőlem a közbizalom, erre buzdit a közgyűlés közönsége nevében hozzám intézett üdvözlés, erre kötelez hivatali esküm. Nem titkolhatom el, Mélyen tisztelt Közgyűlés, hogy gondolva az elhivatással járó sokoldalú és nehéz feladatokra, másfelöl jól ismerve erőim gyengeségét, tehetségeim fogyatékosságát, szorongó érzések hullámain hánykódik lelkem. Bizonyos félelemmel állok a kiinduló ponton s noha érzem, hogy a közbizalom, mely kötelez, erőt is ad; noha hallom az isteni kegyelem biztató szavát: „Ne félj, mert veled vagyok én, az én erőm erőtlenség által végeztetik el", — mindazonáltal egyelőre nem merek örülni és hálát adni az elhivatásért, hanem csak a megkoronázott zsoltáriró szavait rebegem : „Te azért Uram, ne tartsd meg én tőlem a Te irgalmasságidat, a Te jóvoltod és igazmondásod mindenha őrizzenek meg engemet !" Nem vagyok ugyan kezdő az egyházi közigazgatás munkakörében, negyed századot meghaladó lelkészi pályámon s hosszú idő óta viselt egyéb bizalmi állásaimban szereztem némi gyakorlatot az egyházmegyei ügykezelésben; mégis ha elgondolom, hogy ezután munkavezetőnek, első munkásnak kell lennem a reám bizott széles mezőn, melyben ama drága kincs, a mennyeknek országa van elrejtve; ha elgondolom, hogy a kormányzat mennyi éberséget,