Földváry László: Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez (Budapest, 1898)
II. rész. Dunamelléki ev. ref. egyházkerület a baranyai püspökséggel való egyesülés után (1715-1780)
329 4. Tudja-e továbbá, hogy azon szókat: „többet szólnék, ha szólhatnék, de a nyelvein nem engedi“ — minémű alkalmatossággal és micsoda értelemmel ejtette ki prédikációjának végén ? 5. Tudja-e, hogy sem ez, sem a másik prédikátor, a ki azon halott fölött elsőben predikállott, semmiféle sasról legkisebb emlékezetet sem tettenek; azt pedig, hogy míg e gyarló testben élünk, teljességgel a mi ellenségeinknek — a kik a mi lelkeinket elrabolni igyekeznek — ellenek nem állhatunk, nem egyébről, hanem az ördögről, világról és testről mondotta az első prédikátor, legkisebb emlékezetet is a sasról azonban nem tevén. 6. Tudja-e továbbá, hogy Vásárhelyi uraimék közül némelyek nagyon apprehendálták azt, hogy Tts substitutus viceispán Gyurkovics aramtól elbucsúztattatott a halott, ő kegyelmektől pedig nem; vagy ha hallotta-e, hogy ez iránt eö kglmek közül valamelyik és nevezetesen kicsodák mindjárt a temetés után panaszolkodtanak avagy fenyegetődtenek ? A 13 s vegyesen kálvinista és pápista tanú vallomása a dolog érdemét illetőleg mindenben megegyez azzal, a mit a 7-dik tanú Tarr János sárkeresztúri nótárius felelt a föltett kérdésekre. Jelesen ad 1. Jól ismeri a tanú Thúry Ferenc abai prédikátor urat, a ki most a Ns vármegye fogságában vagyon, s jelen is volt prédikációján, melyet előbbi sárkeresztúri prédikátor felett tett. Ad 2. Bizonyosan tudja azt is, hogy említett Thúry Ferenc úrnak még deák korában is oly rebegő nyelve volt. mert még Debrecenben vele is volt deák a tanú, és hogy ezen nyelvének rebegése mihát a midőn bold, szűzről emlékezett, ezen szó helyett tiszta, tisztátalan szaladott a nyelvére, mely botlását szájának kezével lett megütésével és ezen szóknak: „vagyis mondom tisztán“ — utánna mondásával azonnal megjobbította. Ad 3. Hogy pedig a bold, szűz Máriát hét hetekig vérében fertőztettnek mondta volna, vagyis hogy valamely ellenségekről prédikációjában tanított volna, abban semmi valóság nincsen, nem is volt a textusnak semmi connexiója ahhoz, hogy ilyen ellenségekről lehetett volna annak magyarázatában emlékezni. Ad 4. Ezen Deutralis punctumban megírt szókat igenis jól tudja, hogy mondotta abai prédikátor úr; de annak mondása nem másként, hanem ilyen formán esett, hogy mikor prédikációjának végén valamely alkalmaztatást akart tenni, a nyelve azonban mind jobban akadozván, többek közt így szólította meg az özvegyet: „A te neved Susánna, mely zsidó nyelven liliom, leszakasztatott a te liliomod, mely fölött szomorú szívvel kesergesz; többet is szólnék, ha szólhatnék, de látván nagy szomorúságodat, nem kívánom azt öregbíteni, az nyelvem sem
