A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. augusztus

IV. számú Füg lék. Esperesi székfoglaló. Nagyságos Egyházmegyei Gondnok Úr! Nagytiszteletü és Tekintetes Egyházmegyei Közgyűlés! Mélyen tisztelt Küldöttségek! Mindannyian, Szeretett Testvérek az Urban! Elhangzott az eskü az én ajkamról, a köszöntés az önökéről. Most nekem viszonozni illik mindkettőt, választ kell adnom kötelesség és udvariasság szempontjából egyformán. Első szavam nem lehet más, mint a hála szava és alázatosságom megvallása a nagykegyelmü jóságos Istennel szemben, aki engem gyarló szolgáját soha el nem hagyott, mindig velem és mellettem volt, bátorított és segített. Ifjúságom küzdelmes pályáján, férfikorom munkamezején, a csapások és gyász napjaiban, a megpróbáltatások és kísértések idején mindig ott éreztem mellettem és hallottam biztatását: Ne félj, csak higyj! És nem féltem, mert hittem. Hittem, hogyha az Istennek szüksége van rám, ha fel akar használni valamire, ha el akar választani eszközéül, akkor minden emberi törekvés ellenére érvényt szerez a maga akaratának, épen ezért nyugodtan biztam magamat, sorsomat Istenre az énekszerző szavai szerint és én sohasem csalatkoztam meg, mert mindig feltétlenül alárendeltem magamat az Isten akaratának. És ha valami ;nem úgy történt velem és körülem, mint emberi gyarló gondolkodással előbbre szerettem volna, csakhamar megnyugodtam abban a meggyőződésben, hogy Isten nem akarta. Ezért vagyok most is a legmélységesebb hálával és legnagyobb alázattal eltelve az én Istenem iránt, amikor egy új szolgálatra hivott el, amikor nagyobb és fontosabb feladatokat bízott rám. És én tudom és én vallom, hogy ezt az újabb megbízást is az ő segélyével és lelkének erejével tölthetem be, amelyért imádkozni soha meg nem szűnöm, mert hallom bátorító szavát; a ti könyörgéseitek hálaadástokkal jussanak fel én elibém! És én mindig hálát adok Istennek az én életem veze-