2129 hit(s)

Hits

1. (6. oldal)
[...] egymásmellé mily távolban álljanak a szavak egymástól szóval ügyelnék mindenre hogy az irás [...] madarat fogtam ezen mondathoz három szót használtam A szó tehát része a beszédnek azaz [...] neveztetnek Hányfélekép osztatnak föl a szók a változó szók mind egyfélekép változnak hogy hívjuk azon szókat melyek viz szerint változnak s [...]
2. (4. oldal)
[...] vétsünk különbség nélkül elvetvén annak szavait Következtethetni most már mi a [...] a gondviselésnek csak pusztában kiállónak szava lön De ezen kívül mondhatja [...] valamely nyelv minél több rokonértclmü szavai vannak és bizonyára ha a szó helyes és illő az irályon [...] továbbá kivált írásban a dajka szavak mint csúcsúi bambó zsizsi bolyó [...]
3. (8. oldal)
[...] és ábr t 20 órában Szóig ideje 13 év 4 Bárány [...] VIII ban fii 10 órában Szóig ideje 2 év 5 Czúnya [...] VIL ben ném 17 órában Szóig ideje 22 év 6 Csoltkó [...] kivételével mindegyik osztályban 18 érában Szóig ideje 12 év 7 Faluba
4. (7. oldal)
[...] görögből németből tótból etc sok szók ögye ledtek a deákból pedig [...] Szóalkotási eljárása noha a deák szókból formálást sem mellőzi jobbadán az [...] jobbadán ana­lógiákra Ha igaz magyar szó u m félékeny miért nem [...] a d e á k szókból formálhatnak a dolgokhoz illendő szókat csakhogy abban legelsőben nézzenek a [...]
5. (14. oldal)
[...] terjesztgeté maga és mások uj szavait s noha megfélemedve névtelen levelezőinek [...] kártékony játékát Idejében mikor a szók gyökerének eredetének és természetének vizsgálása [...] nem ösmerve képzés helyett a szó bekeblezéshez az ős szónemzés azon [...] vagy több praedicativ részből fo­galom szóból gyúrja egybe szóegységeit minők pl [...] labancz v laíancz régibb keletű szók
6. Tartalomjegyzék (21. oldal)
[...] tehát világos hogy a rokon szavak szövegszerű gyakorlása érez­teti a szavak stiláris értékét tekintetbe véteti a [...] bár melyes szöveg tartalmának saját szavainkkal való elmondásával le­írásával Ámde sokan [...] szövegnek végre c a szöveg szavait elméjében más szavakkal kell fölcserélnie Mindez pedig egyszerre [...]
7. (6. oldal)
[...] a nyelv sebessége által összehúzott szók melyek t i legiukábblál jasTszőká [...] számíttathatik az összevont s rontott szókhoz úgyanis sza os már előfordúl [...] abban számosak között mint székely szó előjön a gar szó is mely rokon értelmüe a [...] másik tájékot ajánlani egyedüli példányul szavai és szójárásával vagy a várost
8. Tartalomjegyzék (107. oldal)
[...] rendezettebb egykor gondolatjárása Eszme és szó t i együtt születik és [...] nem is egyéb mint belső szó és a szó csak külső érzékitett eszme minélfogva a szók szabályosságára fordí­tott figyelem közös a [...] Azon átlátszó romlatlan leikecskékről van szó kiknek szava gondolatja az angyalok társalgását sejtető [...]
9. (23. oldal)
[...] szerencséjét ha annak nevezhetni nem szavai mennyiségének mint inkább ezek termékenységének [...] foganva szülemlik meg egy egy szava Vagy csak nagyon néha fél [...] Nem a fogalomra keres hát szót hanem a szóba fogalmat Sükerültebbnek érzett uj szavát azután hol csak rést talál [...]
10. (37. oldal)
[...] néha alig akad meg magyar szó 2 Egészen természe­tes A nép [...] mellett mondott viszonyok közt ősi szavainak egy részét felejti megőrzött szavainak testét pedig az elfajult hangváltozási [...] idegent ajkához kétségtelen hogy kölcsönzött sza­vainak sokaságához magyar vidékeink népe csakis [...] hogy nem egy ily kósza szavunkra nyomjuk ma a szláv eredet [...]
11. (7. oldal)
[...] ezek a mellett hogy romlott szók az egész országhoz képest igenis [...] nem tanácsos azt minden kölcsönzött szavaitól meg­tisztítani azonban az eszméket határozottan [...] hogy Ámbár rút külföldiskedés idegen szavakkal pompát űzni vagy azokban szép [...] fejezi ki Ilyetén mélyen beültetett szó helyett nyelvünk tárából másat teremteni [...]
12. Tartalomjegyzék (28. oldal)
[...] a kijelölt tétel minden egyes szava fölött külön elmélkedtetjük a tanulót melyik szó alatt mit kell érteni melyik [...] stb stb Végre a kell szó is bonczolandó mint mely szó törvényt kötelességet fejez ki és [...] elbeszélésekből stb Miután a tétel szavait ily módon analysáltattuk s kibővíttettük [...]
13. (13. oldal)
[...] kell kivált versben az egytagú szók halmozását is nem feledve azonban [...] magyar nyelv hosszú s rövid szókban oly mértékben bővelkedik mikép a [...] az indulatnak áradása vagyon hosszú szókat czélszerüen használ a költő mint [...] leginkább két egyforma hangzónak egyik szó végén s a másiknak elején [...]
14. Tartalomjegyzék (50. oldal)
[...] A figyelmet többé kevesbbé felhívó szókat vagy szóalako­kat tűntetnek fel pl [...] a szerencsének hízelegni km Isten szavát nem alku megvetni Gyöngyösi 1 st Alkalmazásból kiavult szó s am alkalmas illő jogos [...] rászedett az ármányos ksz Bakcsó Szava árulja el a bakcsót km [...]
15. (12. oldal)
[...] mint egymás mellé rakott latin szókból Láttatok e már kömiveseket midőn [...] összeillenek Ehhez hasonlag szükséges a szókat úgy idomítani hogy azok egymáshoz [...] készítünk Mit kel tennünk a szókkal midőn mondatot készítünk ßjbß i [...] gyermek hány gyermekről van itt szó egyről mivel tehát az alany [...]
16. (15. oldal)
15 megjegyezhetjük hogy minden szavunk magánhangzóra végződött pár példa s [...] tövek de a mássalhangzóra végződő szavak megnyúlt hangzói is utu űt [...] úgyis beszélnünk kell az új szavakról e kornak megértése megköveteli hogy [...] gyűjtögessük az avult és régi szavakat a jövevényszavakat míg a tájszavak [...]
17. (30. oldal)
[...] Lakik Ovoda utcza 5 sz Szóig éveinek száma 21 6 Fetti [...] Csiky Sándor utcza 2 sz Szóig éveinek száma 2 7 Gagyi [...] Lakik Ovoda utcza 2 sz Szóig éveinek száma 2 8 Groszbauer [...] Lakik Széchenyi utcza 38 sz Szóig évei­nek száma 12 9 Gyöngyösy
18. (43. oldal)
[...] Lakik Ovoda utcza 2 sz Szóig éveinek száma 3 6 Gboszbauer [...] Lakik Széehenyi utcza 38 sz Szóig éveinek száma 13 7 Jablonszky [...] Lakik Dobó utcza 9 sz Szóig éveinek száma 16 8 Klincsek [...] Lakik Széehenyi utcza 30 sz Szóig évei­nek száma 22 9 K
19. (5. oldal)
[...] ß volna Néhol ugyancsak alacsony szókra is szükség vagyon melyek bár [...] Többiben az aljas szokást a szók elharapásában vagy helytelen megtoldásában is [...] kikerült Van módja a magyarnak szavait és szórendét többfélekép változtatni még [...] legyen is az rósz képzésű szót szőjön be mire legfölebb is az [...]
20. Tartalomjegyzék (6. oldal)
[...] ja mely ypinuv és ozyuz szókban maradt fen Megvolt a is [...] 932 kynth 10 ő A szók kiírásában nincs semmi következetesség az összetett szókat hol összeírja hol nem gyakran [...] csoportosulnak és gyakran az előző szó mássalhang­zóját a következő szó hangzójával egy szótagba ejtjük miből [...]
21. (14. oldal)
[...] részben a jó származtatásu új szókban is áll kivált ha a szó festő mint például Jósikánál ajkul [...] völgyszoros Kellemes újság keletkezik a szóknak szokatlanabb összetételéből is mi a [...] miért volt hogy többen új szók által sem tudták megadni munkájoknak [...] többen ugyan új gondolatokkal új szókra talentumaik által vezéreltetnek mint a [...]
22. (28. oldal)
[...] is a konyák rováték uj szó képzése által a neologismus csínyén [...] sáltunk annyiból hogy a régi szavakat uj divatba hoztuk a hosszabb szavakat azon időknek szüleményeit melyek a [...] közszokás cselekszi a különböző vidékeknek szavaiból az alkal matossaknak látszottakat közönségessé tettük s két szóból egyet csináltunk Mintha gyémántra akadtam [...]
23. Tartalomjegyzék (41. oldal)
[...] Legsűrűbb tréfái alakjukra nézve a szó játékosak s különösen A hely [...] tedd is ökröt szarván embert szaván fognak hízelkedő nyelv nyalva ejti a sebet több szava mint sava vagy megszokom vagy [...] száj sok falat színes szíves szó szót húz hamar tanács hamar bánás
24. (97. oldal)
[...] hallott hangokat utánozni képes egyes szókat is ejteni Vé­gül ezen úton ugyanazon szónak ugyanazon tárgy szemléleténél gyak rabbi eléfordultával egyes szókat érteni is vagy inkább a kiejtett szónál a jelentett tárgyra eszmélni Az [...] előbb is kezdi már a szó hangjának komolyságát vagy nyájasságát is [...]
25. (19. oldal)
[...] mindenkor szabad volt az írónak szót szépíteni lágyítani a hol helye [...] 10 sőt hogy le­gyen a szó rósz derivátiójú ha jó derivátiójú [...] n é p vagy táj szóknak irodalmiakká avatását az idegeneknek lefordítását [...] közt mit a fekv fali szóról megjegyez Csináltam e szót a Lolotthoz irt epigrammban novemb [...]
26. (26. oldal)
[...] új ideával szükségképen járó uj szó nem kell sőt a grammatikai [...] az uj nyelv alakjaival és szavaival tele jelenék meg úgy hogy [...] magyarságot a tótból németből faragott szók miatt a balatonmellékiek viszont Erdély [...] s ostromolni nem csak mert szavainak egy részét a mint sokan [...]
27. Tartalomjegyzék (160. oldal)
[...] simaságnak a szilárdat a finomnak szóval a valót a látszatnak áldozza [...] S e társadalmi járvány kinövései szó­ban tettben egyaránt uralkodnak időnkön Mi [...] bemutatni I A nyelv a szó beszéd oly köznapi megszokott az [...] szükségünk Mert a mi a szó beszéd hatásában magát biztosan fölismerteti [...]
28. (40. oldal)
[...] Épen mint ma sok törvény­telen szó forog ajkunkon melyek idővel jobbaknak [...] a jók­kal elegyest számos korcs szavaink melyek értelem és tapintat nélkül [...] árnyalat megjelölésére fordít­ják a fölélesztett szókat mint hős előbb ifjú Münch [...] ritka jelenség a nyelvben egyes szók fogalmi ér­tékének időfolytával elhomályosodása kihalása [...]
29. (27. oldal)
[...] legméltóságosabb kincsének megmentéséről van itt szó melyet a nagyvárosi nemzetközise g [...] az általános részben bőven volt szó II Az élmény mozgósítása Vezér [...] formálnak Az elvekről később lesz szó Sok tekintetben ez a II [...] Már az I alatt volt szó a hallásfejlesztő gyakori toknál a [...]
30. (15. oldal)
[...] ha csendben folytatta is ujdon szavainak tenyésztését mint ezt kiadatlan hagyott [...] L Dugonics nyilatkozatát Bfv költött szavairól Etelka II 145 Magy Muzeum 1788 178 s Barczafalvi szava am oratio dietio 9 A [...] s vannak fel e napig szavaiból alap bel kül város bő­rönd [...]
31. Tartalomjegyzék (19. oldal)
[...] a kellő szemléltetés a ritkább szavaknak ismételt alkalmazása továbbá az Utasítások által előirt módon történő szó és tárgy­magyarázatok a szó jelentésének később jelentési árnyalatainak tüzetes [...] dr olvasókönyveiben már alkal­mazta a szavak jelentéseit és synonim csoportokat is [...] ezen ismeretlen vagy ritkábban előforduló szavakat kifeje­zéseket és synonim csoportokat egy [...]
32. (8. oldal)
[...] mintha figyelnének reám hogy a szavak a magyar beszéd mi­képpen fakad [...] Minden új eddig nem hallott szóra reám néznek kérdőleg s én [...] munka Van aki a latin szó mellé németül is kiírja hogy [...] jogo­sító buzgalma A meséket verseket szóról szóra meg­tanulják még ha leckéül fel [...]
33. Tartalomjegyzék (29. oldal)
[...] két második stb végre valamennyi szavát bővítse ki a tanuló a [...] az ily dolgozás a válogatott szavak ékes kifejezések az odavágó csattanós [...] eleve egyszerű sovány alig nehány szavú tételecske Látható az is mily [...] i az egymásra sorakozó mondatok szavainak rendje s az egész mon­datszerkezet [...]
34. (59. oldal)
[...] főnöke Lakik Óvoda utcza 2 Szóig éveinek száma 1 5 Groszbauer [...] Lakik Széchenyi ntcza 38 sz Szóig éveinek száma 11 6 GyöngyösY [...] Lakik Ovoda utcza ő sz Szóig éveinek száma 10 7 Kniesner [...] La­kik Árpád utcza 10 sz Szóig éveinek száma 3 8 Dr [...]
35. (36. oldal)
36 3 Helytelen takarékosság a szavak használatában az értelmesség rovására 4 Iskolaszerűség tankönyvszerűség doktriner szóhasználat szó csinálás 5 Egyes mondatrészeit fejben [...] ugrálás csa pongás gondolattalansvg henye szók frázisok túlzások nagymondások a bevezetésben [...] ismeretes szabályzóktól való eltérések­hez milyen szókkal kifejezhetetlen invenciókhoz folyamodik a költő [...]
36. Tartalomjegyzék (58. oldal)
[...] zenész szobrász festesz építész egy szóval művész 4 nép lehetett de [...] viaskodás há­borúskodás fogalmakra alig akad szó annál több a tudás gondol­kodás [...] De ne fűzzük odább a szót Elég ennyi értekezésünk céljára mely [...] Man hat ihn begraben e szavakkal rekeszti be Nun schnarcht er [...]
37. (11. oldal)
[...] helytelenül szerkesztett mondat írásban vagy szóban pedig mennyi csúszik ki a [...] s ha kellett a feddő szavakban sem amelyek bölcs tanácsokban áradtak [...] szívéből tanítványainak fogékony leikébe A szó gyökere nála mindig a szívben [...] a megfeddett gyermek mert a szavainak hatásaképpen kibuggyant könnyeken keresztül meg [...]
38. Tartalomjegyzék (162. oldal)
Mert a szó és gondolat egyezősége egyik alapföltéte [...] törvényszegés elszigetelve léptetvén föl a szót megszünteti ennek az értelem s [...] korszakában panasz­kodnak vala Elvesztettük a szók valódi értelmét Hogy megütközést ne [...] együtthatásra volna hivatva a megbizhatlan szavak zavarában ato­mokra hűli szét S a szók és fogalmak a nyelv teste [...]
39. Tartalomjegyzék (36. oldal)
[...] hogy a falusi gyerek a sza­vakat a származás és összetétel szerint [...] egész tanításnak egyik mozzanata Minden szó amit a tanító kiejt és [...] hogy tanításunk ne legyen pusztán szavak tanítása tárgy és képzetek nélkül [...] kincseiket is Gyüjtessük össze a szavakat érzéki alapon tárgy jelen­tés és [...]
40. Tartalomjegyzék (173. oldal)
[...] meg az üres hamis nagyhangzású szókat S aztán az élet a [...] a szólásra a nélkül hogy szava­ink meglatolására kellő nyugalmat engednének És [...] mindenkor nem csak tetteiben de szavaiban is azaz mindenben lelkiismeretesnek úgy [...] azon erkölcsi magaslatra jut­tatni hol szavai mindenkor hangos bizonyságot tesznek arról [...] színű tetteti magát mi ha szó­
41. (16. oldal)
[...] adtak időnkint az uj keletű szók ismertetésének a grammatikai jegyzeteknek penna [...] most a halomra gyűlő rósz szók által még folyvást fenáll vala [...] taglalgatásában a valódi szóelemzésre kölcsönzött szavaink leg­nagyobb részének kimutatása által pedig [...] még akkor magokbann nem érthető szókat de me­lyek újítóink kezén csakhamar [...]
42. (49. oldal)
[...] Kazinczy a talaly alkotójának uj szavairól följegyzi megmosolygának jobbjaink hanem azok [...] tévelygés mely az alapfogalmat képviselő szóból az életet ki­ölve sőt annak [...] igen esetleges jegyét veszik a szóhoz alapúi Az e fajták sorából [...] ból mely maga a szilárd szó alkotója Sze­mere szerint tartóst jelent [...]
43. Tartalomjegyzék (58. oldal)
[...] őre Lakik a rácz parókhián Szóig éveinek száma 54 4 9 [...] Kórház utcza 3 sz a Szóig év sz 21 3 Groszbauer [...] Szalóki út 6 sz a Szóig év sz 9 4 Hegedűs [...] Mecset utcza 15 sz a Szó lg év sz 9 6 [...]
44. (17. oldal)
[...] a szellemet s nem hallja szavát egy második Klytemnestra ő nem [...] hogy agya megbomlott Erősitgeti hogy szóról szóra ismételni tudná a szellem szavait Most már szentül hiszi hogy [...] neki a jövő titkát Hivó szavára elő is 2 A
45. (3. oldal)
[...] mindannyiunkat Azóta egy világ hallgat szavadra Álddstosztó kezed intésére letérde­pel az [...] tett velünk Most újra magyar szót zúgnak Erdély fenyvesei és a [...] virrasztója lettél Acélmadaraksivitásában a Te szavad jelenti a harangzúgást ágyútorkok bömbölésében [...] tovább is szent harangod jövöteremiő szavát imádkozd le ránk amit annyian [...]
46. (12. oldal)
[...] irodalom által oly bőségesen nyújtott szók kifejezések eszmények a szelle­met öntudatlanul [...] hogy valami szép complex jelentésű szót használunk nincs más szó mely egyedül fejezhetné ki De ez a szó által nyújtott fogalomnak legalább fontos [...] tekinthetjük mint a mely egy szóban foglalja össze valamely ember nevelésére [...]
47. (12. oldal)
[...] sokat fejez ki az ő szava szerint annál lyraibb a dal minél kevesebb szó által értjük és érezzük a [...] az érzelemben de még a sza­vakban sem mert Szemere szerint az [...] ismétel Érdemes Szemerének a következő szavait figyelembe venni Mind életünk hite [...]
48. (13. oldal)
[...] növendék nem mondja e ezen szót atyától alanynak mely az előbbi [...] ily nak nek el kimenő szót az ige Dat ba kívánja [...] atyám házátjavítják Megjegyzem hogy ezen szó mellé atyám hiányjelt tennék Ezt [...] midőn ily hiányjelet láttok valamely szó mellett tegyétek az utána álló szóhoz ezt a kérdést kinek a [...]
49. Tartalomjegyzék (176. oldal)
[...] a segéd igék ragozása Idegen szavak tulaj­donnevek jelények Yitaírási rész A szó és mondat vonzaton alapúló egyszerűsítések [...] kihagyása és helyette­sítése az összetett szavak a szavak összevonása Folytonos írás­beli gyakorlás 14 [...]
50. Tartalomjegyzék (5. oldal)
[...] inkább barátságos társalgás formájában keresetlen szavakban adta elő tapasztalatait s fűzte [...] az érettségi vizsgálatok alkalmával a szó legnemesebb értelmében vett humanizmus irányította [...] tanulókkal szemben kimeríthetetlen volt Bátorító szavai nyomában eloszlott minden félénkség Az [...] alkalmával a következő komikusán ható szavakkal könnyített lelkiismeretén Most az egyszer [...]
51. Tartalomjegyzék (53. oldal)
[...] magyar Daloljatok daloljatok hangzott a szó de a dal mi kínos lehetett És ő hangoztatta szavát a hit és remény szavait a mikor csak fájdalom lehetett [...] a fájdalom rokon érzését de szavaiból mosoly derű szól a szenvedőhöz [...] halállal vívódó nemzet testhez a szó varázs hangjain fordúl a költő [...]
52. Tartalomjegyzék (13. oldal)
[...] Csupán időtöltő mulat­ságból 100 magyar szót állított össze a verekedés fogalmára [...] az egyes nagy írók hány szót használtak így azt mondják hogy [...] 5642 Miltonnál 8000 Shaksperenél 15000 szó fordul elő A magyar Írókra [...] a nyelvbeli szabatossággal kifejezéseiben a szavak rendjében szinte kacérkodva halmozta a [...]
53. (7. oldal)
[...] kezd a csend s Clairvaux szava csendül a környező s majd [...] Csakhamar királyok lelkiismerete elé dobban szava megragyog hírneve a pápai tiarán [...] kunyhók mindenkitől feledett lakójánál Nemcsak szavak csen dííése e kis bevezető [...] E testileg megtört ember tüzes szava sorakoztatott százezreket Sión leányának Jeruzsálemnek [...]
54. Tartalomjegyzék (17. oldal)
[...] s tiltó kérdő s fokozó szók súlytalanok névelők névutók kötőszók visszahozó [...] ha előtte erős súlyú egytagú szó áll mért nem tanultál meg [...] súly alatt ejtetnek mintha egy szóvá olvadtak volna tehát erős ember [...] üldöztem az u n henye szókat pl képzeljünk magunknak e darab [...]
55. Tartalomjegyzék (44. oldal)
[...] Végre bővelkednek még bizonyos typikus szókkal és szó lásformákkal melyek kisebb nagyobb számú [...] az anyja Kiválóan termékeny typikus szók az emberi testrészek továbbá ész [...] mintegy állandó mondat keretet képező szavai Ilyenek a sokból ritka nélkül [...] lenne még számos oly egyes szókra is vetnünk egy futó pillantást [...]
56. Tartalomjegyzék (164. oldal)
[...] mes­terek abban hogy körmönfont ékes szavaikkal semmit se mondjanak Hiába csapjuk [...] a tartalmatlan de szép bátor szavak nem csak az egyeseknek hanem [...] el tudják kápráztatni Az élő szó pedig még áttetszőbb tehát megbiz [...] megvonulhat S azért az élő szóban a kebelnek ezen titok­zatos rezonanciájában [...]
57. Tartalomjegyzék (9. oldal)
[...] s a másik sor első szava közt nincs egy szemernyi üresség [...] sor végén de ez a szóban forgó eset nem tartozik azok [...] választja el a következő ütem szavaitól a hol hézag még a [...] hangoztatása a soroknak melyet alkalmasabb szó hiányában versmondásnak vagy verselve mondásnak [...]
58. Tartalomjegyzék (19. oldal)
[...] hangát­tétel ilyen megehnyettuen enyhítvén 7227 szóban is nyelewuel nyelővel nyelvvel 1426 a nyelv szó eredetibb alakja erdelmy érde­mei 2030 [...] c hosszú mássalhangzóiról is néhány szót Mint általában codexeink legnagyobb részében [...] helyesebben hosszú mássalhangzókat a következő szókban kisértem megfejteni Reppel repül röpül [...]
59. Tartalomjegyzék (43. oldal)
[...] gondolatok eme momentumait a nyelvben szavak fejeznek ki a mi a [...] megvan a hangsúlya mint a szónak és épen úgy töve és [...] főnév volt e az első szó vagy ige Elhagyott elmélet már [...] kapcsokká lettek melyek által a szók mondattá fogóz­hattak össze Ez egyszerűen [...]
60. (30. oldal)
[...] azt is hogy utóbb készült szavainknak azon nagy árjá­hoz képest melyet [...] években egymást űzve termett Ujdon szavak tára Szófüzér Gyalulat Se gédszótár [...] állunk Ujdon képzett vagy buvárlott sza­vainkat ismét újabbak szorítják ki helyökből [...] akar ugyancsak iparkodjék Mindennap uj szókkal s alakokkal 1 Muzár III [...]
61. Tartalomjegyzék (166. oldal)
[...] mutathatnék még fel az oly szóknak és szólásoknak melyek mint a [...] magas ajkakról hangzik el valami szó ha mérvadó helyről jön a [...] abban hogy társalgásunk nyelvét idegen szók habarékával tarkítsuk így hallani s [...] t s nincs szűke a szónak egy egy b 1 a [...]
62. Tartalomjegyzék (38. oldal)
[...] szerkezetét és törvényeit ami más szóval any nyit jelent hogy a [...] a helyesírás amit teljesen elsajátítani szavaink elemeinek s nyelvünk szerkezetének ismerete [...] szoktatás a középiskolában pedig ezen szó ról szóra ismételt feladat mellett az elemi [...] nyelv tanulása végett növendékeivel a szavakat más és más szem­pontok szerint [...]
63. (43. oldal)
[...] hogy mennyire homá­lyos lehet a szónak értéke a még csak fejlődő [...] a hanyatló nemzet öntudatában A szók valóban noha a szokás folytonosságában [...] nyelv testéhez holttetemként tapadt kósza szókban leljük Ilyen pl a régen [...] Hanem hogy fonalunkhoz térjünk ép szóknak vehetni továbbá azo­kat is melyeket [...]
64. (12. oldal)
[...] a szaba tosabb s választékosabb szók és a tömöttebb szólamok szükségét [...] elbánni a nyelvünket elárasztó sesquipedál szókkal a két háromra málló fogalomje­gyekkel [...] árnyalatokkal A mérték itt a szónak fölös lomjaitól való megtisztogatására másutt a szo­kásból kiesett régi szók s a tájszók felkutatására a [...]
65. Tartalomjegyzék (91. oldal)
[...] méltán eltekinthetünk mert kortársról lé­vén szó azok még nem lehetnek teljesek [...] erősítsük ma­gunkat a következő szent szavakkal Én pedig azt mondom néktek [...] is legelső legyen a vidé­ken Szóba jöhetnek a gazdasági és a [...] a Koronát Nem kell vendéglő Szó­val a város pénzügyi helyzete rossz [...]
66. (9. oldal)
[...] és VII ben 10 órában Szóig ideje 17 év 19 Rissányi [...] Vl ban chem 17 órában Szóig ideje 1 év 20 Simonyi [...] VII ben magy 17 órában Szóig ideje 9 év 21 Tóth [...] és b ben 22 órában Szóig ideje 12 év 22 Dr [...]
67. Tartalomjegyzék (13. oldal)
[...] hogy téged intett óvott vágott szóval téged talált Emez eljárásában főfogása [...] ügyesen szükség megfigyelni s felfogni szavait Mert sokszor nem oda üt [...] szabad legyen válogatás nélkül a szó És csak­ugyan ha szól minden szó alkalmas a maga helyén neki [...] magával a nem épen udvarias szókra is el elsiklik szája No [...]
68. Tartalomjegyzék (17. oldal)
[...] és kísérlet leírásánál a maga szavaival élhet a tanúló és mindenkor [...] bátrabbak a magok gondolataira és szavaira hagyatkoznak már ott van mellettök [...] kalaúzoló tanár hogy gondo­lataik és szavaik értelmes elrendezésére és szószaporítástól ment [...] a tanár a beszélő tanúló szavába soha bele ne vágjon míg [...]
69. (25. oldal)
[...] és zárkózik be Az uj szók ellen mint fent is érintők [...] Kazinczy Magy Mu­zeum az idétlen szók a sok dalom delem vány [...] dr Szentgyörgyi 1809 Bar czafalvi szavával Mondolat nak c zimzett röpiratában [...] sőt Párizpápaiban is meglévő uj szó ellen Höbrentei a Kazinczyféle miméi [...]
70. Tartalomjegyzék (39. oldal)
[...] ömlenie sokszor ajkára tört a szó is mely kedélyállapo­tának okát fejezte ki együtt röppent el a sző az áriával ha a hangulat oly határozott volt bogy gondolatokba szavakba foglaltathatott más szóval szöveget énekelt Ilyen volt az [...] akkor azt dúdolja el értelmes szavakkal A kettő közti különbség jóformán [...]
71. (36. oldal)
[...] ama közkeletű vagy csak ismertebb szók melyeket a nép legtöbbször más [...] Az egy két oldalról felmutatott szó elvadulások a nyelvösztönből ere dett [...] mikor egyik nyelven szóltak egyes szavaikat a másikból vevók sőt egyiknek szavaival a másiknak idiotizmusait utánozák Tapasz­talta [...] törzseinél a női és férfi szók különb­ségeiben tűnik elő Pl Adelung [...]
72. (29. oldal)
[...] Lakik Kórház utcza 16 sz Szóig éveinek száma 21 2 Babiák [...] Lakik Korona utcza 4 sz Szóig éveinek száma 2 8 Bajzáth [...] Lakik Rózsa utcza 10 sz Szóig éveinek száma 5 7 12 [...] Csiky Sándor uteza 39 sz Szóig éveinek száma 1 5 Dr [...]
73. (42. oldal)
[...] őre Lakik Vásártér 23 sz Szóig éveinek száma 5 j 8 [...] Lakik Mecset utcza 24 sz Szóig éveinek száma 2 3 Dk [...] La­kik Ovoda utcza 5 szám Szóig éveinek száma 22 4 Fetti [...] Lakik Hatvani út 9 sz Szóig éveinek száma 3 5 Gagyi [...]
74. Tartalomjegyzék (4. oldal)
[...] egész folyékonyan halmozzák egymásra a szavakat de e szavak nem födik azon fogalmakat melyeknek megjelenítésére használtatnak Nem ismerik a szavak jelentésének árnyalatait azokat gyakran a [...] befejezni nem tudják ezért a szavakat sőt a kifejezéseket is ismételgetik [...]
75. (7. oldal)
[...] felcsendült már ez a néhány szó s ilyenkor mindig egy egy [...] felé szállt az apostolfeje delem szava az egri egyházmegyének ajándékozott új [...] Jön Úgy érezzük ajkáról meleg szavak szállnak felénk Az Isten küld [...] Mindnyájunk szívét Jézus Szívének Néhány szó de kifejez egy egész életprogrammot [...]
76. Tartalomjegyzék (20. oldal)
[...] Quintillianus beszéli hogy némelyek basonértelmti sza­vakból gyűjteményt csinálnak s ezt betéve [...] fordí­tásában Mert mig az idegen szavat vagy kifejezést anyanyel­vűnkre megfelelő módon ugyanazon jelentésárnyalatban lefordítjuk a synonim szavaknak egész csoportját kell folyton emlékezetünkbe [...] idegen nyelveket előadó tanárok a szavak jelentésárnyalatainak megállapításához a szóbőség és [...]
77. (30. oldal)
[...] így például a persa dag szót feltalálja a mi dagaszt dagad szavakban a nagy it erős it [...] mélyen jár a sok idegen szó és kifejezés szinte zavarossá teszi [...] közönségre bízza például a tökély szó helyes voltának bebizonyításánál Nemkülönben elég [...]
78. (5. oldal)
[...] e nem tudom Ezekkel a szavakkal kezdi Kassuba Domokos nagy elődjéről [...] Józsefről mondott emlékbeszédét Ezek a szavak csaknem betűszerint illenek az én [...] után is élnek emlékezetbe beíródott szavaikban és tette­ikben s kedves lesz mert Szent Pál szavaival szólván ő a lelkeknek vetett [...]
79. (15. oldal)
[...] őket hogy esküd­jenek meg Hamlet szavaira Ez a mesterien megalkotott jelenés [...] gikai félelmet idéz elő minden szó megreszketteti idegeinket ébren tartja felcsigázott [...] elmélkedjünk A költő nagy virtuositással szövi a titokzatosság hálóját melybe a [...] teljesen megfosztja józanságától mikor Horatio szavai szerint a képzelődés bőszültté tészi [...]
80. (9. oldal)
[...] vagy francziás szerkezetben jutnak ér­vényre szóval gondolatait közvetlenül fejezi ki az [...] anyanyelvén gondolkozzék ne a magyar szóhoz keresse kinosa n a megfelelő német vagy franczia szót ne mindig forditson s igy [...] a kezdő fokon ne egy szót se fordítsunk le neki hanem [...]
81. Tartalomjegyzék (20. oldal)
[...] nyújt e mód a mondatbeli szavak össze­függésének bizonyos szavak elválhatatlan másoknak lazább kap­csolata kiérzésére [...] hanem fődolog valamely kitűzött szöveg szavait cserélni föl más rokonszavakkal s [...] egymás alá a kijelölt szöveg szavait s mindenik után a rokonságát [...]
82. Tartalomjegyzék (12. oldal)
[...] eímneve Nem vala tehát még szó szorosan vett külön műfajról midőn [...] nyelvünkön re­gény nevet visel E sző tudatos alkotás eredménye nem úgy [...] Származtatták pedig a rég régi szavakból mint a hogy származott a [...] valamely régibb el­múlt eseménynek fölújitását szavak által De míg a rege [...]
83. (4. oldal)
[...] új zászlaja avató ünnepén Hívó szavára zászlólengetésére ide siettek ifjak öregek Hívogató szava túlharsogta a trianoni határokat Mintha [...] bércek a messzi vidékek köszöntő szavát Jöttek boldogan jöttek örömmel több [...] a hajdani diáktárs együttérző meleg szavával
84. (49. oldal)
[...] mélyen elpirul hacsak egy helytelen szó üti is meg fülét vagy [...] az aki a gyermek előtt szavait tréfáit adomáit meg nem válogatja [...] van hamar megfakulhat A Szentírás szavai között a leg­megrázóbb hatást tették rám már gyermekkoromban e szavak És aki megbotránkoztat egyet e [...]
85. Tartalomjegyzék (11. oldal)
[...] majd szent Gellért alakját S szavát hallatja Imrének mestere Gondoljatok a [...] a szent tanulság Nincs több szavam Lehet már kezdenünk A darab [...] felindúl a lelke Szelíd szemrehányó szavait hallatja s hir­deti az igaz [...] kereszténység legádázabb ellensége is e szavakkal adja bizonyságát a kereszt fényes [...]
86. Tartalomjegyzék (22. oldal)
[...] a mondatoknak tag­jaira ezeknek egyes szavakra való szétszedésében s el tud igazodni a szavaknak más szavakkal való helyettesítése körül Az e [...] fődolognak hogy az iró saját szavainak megváltoztatása nélkül a mellékes részletek [...]
87. (4. oldal)
[...] neve alkalmazásának minősége képesítése szaktárgyai Szóig év száma Mely tárgyakat mely [...] án Gimn altisztek Gál Sándor szóig évei 17 ebben az intézetben 10 Árvái József szóig évei 5 ebben az intézetben 5 özv Bartók Pálné szóig évei 9 ebben az intézetben [...]
88. Tartalomjegyzék (20. oldal)
[...] meg Majd az elfelejtett régi szók felélesztését sürgeti 3 és Verseghy [...] elitéli mégis ha gondolatunkat honi szóval nem fejezhetjük ki határozottan kivált tudományos müvekben az idegen szóval való élést megengedi A meghonosult [...] részben a jó származtatású uj szókkal is létesíthető 13 Makáry Györgynek [...]
89. (15. oldal)
[...] se szeretek az imánál a szavakhoz ragaszkodni Sokkal több áhítattal tudok imádkozni saját szavaimmal A gépies ima zavar legjobban [...] égbe emeljen tenni tanítson melynek szavára mint ezüstharang szóra mosolyra fakadjon az öntudat Ez [...]
90. Tartalomjegyzék (76. oldal)
[...] Kárpátoknál időztek a szo­kottnál tovább Szó volt róluk mint hazánk védőbástyájáról [...] vereczkei hágók fontosságát most nemcsak szóból de a liadi eseményi kből [...] íőtekintet A Földrajzi Zsebatlasz nyomán szó volt az orosz aspirációkról a [...] megvilágítása céljából A fizikai földrajzban szó volt az elektromosság fontossá­gáról a [...]
91. Tartalomjegyzék (22. oldal)
[...] lehet t etilen 112 6 Szó tani sajátságok Teljesen kihalt alakilag [...] elavult s egyéb figyelemre méltó szók ábráz Es az angyal monda [...] lévén világos hogy az agg szó régi jelentésben használtatik régi ellenség [...] megvegezuen finita collatione 3532 E szó két jelentésben fordul elő legáltalánosabb [...]
92. (17. oldal)
[...] akkor sem amikor a rokon­értelmű szavakat csokorba szedjük s egy egy rokonérfelmű szócsoport­ban meghatározzuk az egyes szavak közti árnyalati különbséget A szóvirágokra henye semmitmondó szavak használatára éppúgy fölhív­hatjuk a figyelmet [...] apró megszakadásait pótló jelentékfelenül odabiggyesztett szavakat B mondd meg nekem mikor [...]
93. Tartalomjegyzék (33. oldal)
[...] körülbelül másfélszáz esztendő múlva csaknem szó szerint ismétlődött a Szent István [...] tisztaságát A kátét a gyermek szóról szóra betanulja ugyan de annak részint [...] munkában keresve se találtam idegen szót vagy kifejezést ellenkezőleg a kér­désekhez [...]
94. Tartalomjegyzék (55. oldal)
[...] szólásmódjainkban számos olyan ismert közkeletű szók melyek több­szerű alkalmazási különösségükkel válnak [...] mindjárt ezek csoportjaiban némely typikus szók­nak szembe állítása tegyük a bagoly [...] nézve Olykor a typikus forgalmú szókkal alkotott képletek eredetisége lep meg [...] közmondásainknak Hollóhozta semmiházi szm Más szók majd régies majdcsak vidékies használatuk [...]
95. Tartalomjegyzék (161. oldal)
[...] való megnyilatkozása azért tartjuk őt szavai szerint igaznak mint tettei szerint [...] az élőbeszédben vagy írásban használt szóknak és kivált az ember erkölcsi [...] úgy viszont az üres hazug szók s szólások természetes visszahatással rövidítik [...] A ki nyelvével visszaél vagyis szavának és gondolatá­nak egyezőségét akár önzésből [...]
96. Tartalomjegyzék (138. oldal)
[...] s mérlegelni tudni Az a szó bizonyára miként az iskolában s [...] első sorban tör­ténnie ez a szó nem elcsépelt nevelészeti frázis csak [...] i az új próbánál a szót csakugyan nem jól értették meg [...] s erkölcsi érzelmek kincseinek megszerzésében szóval a szellemi fejlő­désben jóval nagyol [...]
97. Tartalomjegyzék (165. oldal)
[...] behizelgés szolgálatában álló szépszavak nagy szavak Ide vehetők mindama túlhajtott édeskedő [...] ott hol az egyszerű nyílt szavak már nem fognak Ezen nyelv [...] hogysem a szép s nagy szavakat fedezetűi alkalmilag ki ne zsákmányolják [...] átall a bátor nagyot mondó szavak igazságában nyíltan kételkedni vagy azt [...]
98. Tartalomjegyzék (36. oldal)
[...] lelkesedéssel forgatják bő anyagát majdnem szóról szóra átírja 1480 körül Thuróczy János [...] a szenvedő uralkodó ily kegyeletes szavakra fakad Isten tudja hogy lelkem [...] kolostoraira Ipolyinak igazság fakasztotta jeles szavait 3 Voltak századok me­ Endlicher [...]
99. (3. oldal)
[...] keresztül mentenek mig belölök oly szó alakúit mely mind a nyelv [...] magyar nyelvben t i a szókat két nagy csoportozatra gyök és képzett szókra osztályozhatni Már ha bámuljuk s [...] képző saját eredeti jelentéssel biró szó lévén a 5 képző mindig [...]
100. (31. oldal)
[...] részben é p azaz érintetlen szókat vezetnek az irodalmi nyelvbe melyek [...] igy is kisebb mennyiségre Ép szókkal újításuk mindenekelőtt a népnyelvi szó­nak irodalmivá emelése utján mutatkozik S [...] fogva felhasznált s ajánlott uj szavai áloza czég dallamos esély fe [...]