Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888
Tartalomjegyzék
173 ván csak puszta hangzásukkal, felizgatni a szenvedélyeket; ezért van forradalmi időkben az értett, nem-értett frázisoknak oly kiváló kelete. Hanem hogy végre is félreértés ne legyen belőle, ideje lesz kijelentenünk, miként panaszainkkal épen nem oda nézünk, mintha a beszédben, puritán szftkkeblűséggel, valami csüggetegen kiszámított teljes szabatosságot és tisztaságot akarnánk sürgetni. A másik szélsőre vinne ez. A tárgy természetéből s a saját meggyőződés sugalma- iból venni mindenkor a szót, tudjuk, nem akárki dolga, s legkevesebbé a még fejletlen ifjúságé, kivált ha ez már a házi nevelésben szokta meg az üres, hamis, nagyhangzású szókat. S aztán az élet, a társas érintkezések is folyton ösztönöznek a szólásra, a nélkül, hogy szavaink meglatolására kellő nyugalmat engednének. És vájjon nem az a hangszer-e a nyelv, melyen gyermekkorától fogva mindnyájunk játszani tanúlgat?... Miért ne vehetnénk hát egész elfogulatlanul részt a társaság azon koncertjeiben, melyeket a tisztes eszmecserék élesztenek; s miért ne maga idején a kedély s képzelem játékaiban is, melyek mind meglelik a nyelvben jogosult szólásmódjaikat ?... Mind igaz! De még se felejtsük, hogy a hangszeren helyesen játszani attól függ: mint vagyunk annak kezelésébe avatva s játékunkban lelkesülve; s hogyan tudunk kifejezést adni ezen lelkesültégünknek. A közélet s a társalgás nyelve, mint a hangszer, ugyanaz magában mindenkire nézve; de arra, hogy helyesen, sőt művelten tudjunk élni vele, tanulás és a gondolat meg érzés igazsága is kell. S ez megszivlelésre méltó. Mert csak az, ki ezeket megérteni tudja, ismeri föl azt a kötelességét is, mely szerint meggondoltnak, óvatosnak kell lennie mindenkor nem csak tetteiben, de szavaiban is, azaz mindenben lelkiismeretesnek úgy maga, mint mások irányában. A lelkiismeretesség, a keresztény jellem e nemes zománca, a beszéd beli lelkiismeretességet is meg fogja nemesíteni, s a beszélőt magát azon erkölcsi magaslatra juttatni, hol szavai mindenkor hangos bizonyságot tesznek arról, hogy igazságérze’ttel van tele a lelke. VIII. Ha végre még a tapasztalás tanácsait meg akarnék hallani, hát ezek is a rajzolt társadalmi bajnak nem annyira orvoslása, mint elhárítása iránt utasítanak bennünket. Arra, hogy gyermekeinket első eszmélődésiiktől fogva ő s z i n t e s é g r e és igaz m o n d óság r a szoktassuk s neveljük. A magát már kijelenteni tudó kisded soha sem hallgatja el gondolatát; csak később tanulja ezt meg. A mint ugyanis környezetétől való függésének tudatára ébred, többnyire félelem ösztönzi őt helytelen tettének elhallgatására. Mikor pedig az ön-elhatározásra megérvén, mások alá rendeltsége inkább csak szin már, mint való : ekkor, adott esetekben, már színű, tetteti magát, — mi ha szó
