Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1855

a — ß volna. Néhol ugyancsak alacsony szókra is szükség vagyon, melyek bár más hclyüü illetlenek , mihelyt helyükön állanak, azonnal odaülök. Többek közt a tudom igéből köznépiesen összevont tóm Faludi Ferencz egyik idyllébe odaillőleg így adaték az otromba Mopsus nyelvére: Valamit, nem tóm mit, mondtak végezetre. Többiben az aljas szokást a szók elharapásában vagy helytelen megtoldásában is találhatni. Mit még vers- irói szabadságul sem kell elfogadni; ugyanis a költő nem azért költő, hogy nyelvet rontson; ám a költői beszédnek minden másnál szebbnek kell lenni; kevésbé lesz pedig az, ha a versmüben szók vagy ragok csonkíttatnak vagy tol­datnak, például csonkítás, midőn a ban, ben, marasztó rag helyet ba, be beható rag tétetik, mit hiányjel sem teszen jóvá; sőt inkább azon jellel nem akarva is azt vallaná-be a versiró, hogy hibázott. Szokásban van a köznép­nél még a hoz, hez közelítő rag z> betűjét is elhagyni. Mit láthatni egy hexameterben is így: „És megfogta karát, s a népet sírAo vezette.“ Éltek ezen szabadsággal Csokonai és Farkas Károly is. llyesre azonban Vörösmarty, Horvát Endre, Czuczor s más jeleseink annyi ezer meg ezer hexametereik- s másnemű mértékes verseikben sem szorultak. A csonkításokat a köznép nemcsak a ragoknál, mint: azér, azért helyett, m a g a m é r , két ga­rasér, mereü, merőül helyett; hanem a szók végén'máshol is használja. Ezeket irói nyelvbe alkalmazni Ízlés­sel nem lehet, hacsak a népies költeményekben nem, vagy ott, hol mezei vagy alsó osztálybeli embereket beszélte­tünk. Nézetünk szerint ugyan a népi modort sem kellene minden kiejtései szerint Írásba felvenni, különben is ha­talmában állván a színésznek, szavallónak vagy éneklőnek a kiejtést kellő modorosán adni. Tanácsos egyébaránt a népélet jeleneteinek is csak szépét javát alkalmazni irói munkába. így körülnézőnek kell lenni a népies modor ke­zelőjének, nehogy ügy szólván a mezei virággal a gyomot is általültesse. A szók kitoldására nézve méltó megjegyezni, hogy nem minden toldás felesleg. Ha megengedjük is, hogy, például, némely tájszokás szerint azt, ezt helyett aztotat, eztetet hibás toldással mondatik, a z t a t, eztet inég sem tartathatik hibásnak, mivel ez nem egykét vidék őgyelgő szokásában fenekük, valamint ötét, en­ge m et, tégedet is. Az ily toldásoknak valódi okszerüségök van, mint Révai is megjegyzé: geminata ad em- phasi m. Tovább, habár hibás pedig helyett a köznépies pedigt ele n, több lan len képzővel toldított határozók helyesen alakítvák, mint: aliglan, napiglan, ismétlen, megintlen, valamint miglen is. A lan len ezekben különös jelentőséggel bír, mint Révainak egyik tanítványa állítá: „Mikor azt mondjuk, holtomiglan, addigiam, erősen (erösílöleg). szólunk : sane usque ad mortem meam ; eousque sane. — így az ik képzővel nagyobb rámutatás okáért bővített melléknevek sem hibásak, péld : szebbik, dicsőbbik, jobbik, vadabbik; csakúgy mint: egyik, másik, hatodik; holott vagyon: egy, más, harmad, hatod is. Mostanában, hajdanában, szinte használhatók. A szók szabálytalan nyújtása csak oly hiba, mint az említett csonkítások és rendetlen toldás. Leginkább a rimelőkön és mértékes versirókon szokott erőt venni a kísértet, miszerint nékem nekem, vélem velem, bé be helyett fölkaroltassanak; felszabadíttatott a versmérö még a merész szónak merész helyetti használására is. Azonban ki azt tartja szemei előtt, hogy ha valami beszédnek, úgy mindenek fölött a költőinek szépnek kell lenni, bizonyosan nem szeplözendi-be müvét olyakkal, miket még Verseghy is kikerült. Van módja a magyarnak szavait és szórendét többfélekép változtatni, még sem szőrül arra , hogy bármi feszes versalakban, habár Sonetto legyen is az, rósz képzésű szót szőjön-be, mire legfölebb is az szolgál hamis tekintélyül, mivel úgy is mondják (habár csak a Csereháton is). így csúszott be valamikor az esik (pluit) ige helyett az é s s több rendetlenségek. A versiró különösen ha maga iránt nem eléggé kérlelhetlen, sokféle nyelvfoltokkal tarkíthatja müvét, úgy hogy az nem szép nyelvnek, hanem nyelvbeli ingatagságnak lesz példánya, mikor péld. már nekem, már né­kem, már vélem, már velem, már é s ige, már esik, már b e, már b é jönek-elö. És ha még arra is fel­szabadítjuk a versméröt, hogy helyes elemzésre nem ügyelve, úgy nevezett verselési könnyebbségért lesz he­lyett 1 e s s z is jó , noha így ragozni képtelensé g (ám akkor : tessz, vessz, szinte jó alakítások) úgy költőktől nem tamilunk nyelvet. Szinte a verselő kisértetbe jöhet a köz szokásban dívó magyar dagesek használására is , így: ke­resse, kedvesse, szép rímet adnak, valamint tavaszsza, fogyaszsza, könnye, özönje, köszönje, és: Oh gyöngéd angyali könnyük, mi szép esése a hexameternek! csakhogy könnyük könyük helyett hamis hang. Tudjuk mi különbség a könnyű: levis, és a künyü vagy köny: la cry ma, között.

Next

/
Thumbnails
Contents