Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1855

7 le» sc, eignem változik.“ Bizonyosan semmi szeplöt nem ejt az iró a nyelven, ha az í, ú, ű hangzókat rövidíti, vagy, ha kcM hosszuan ejti. Efélékröl a kellemes hangzatnál bővebben. Némely tájdivatos névragokat, mint b u 1, b ü 1, túl, tül,rul,ríil, ámbár azokat rövid hangzójuk is ajánlja, többen oly nézetből, miszerint azok csak köz nyelvben élnek, nem akarják könyvnyelvbe bevenni; mások meg merőben azokkal élnek a bői, bői, tói, töl, ról, röl kizárásával. Többen talán foltoknak tartják, ha képesint már b ó 1, bői stb. márbul, bűi használtaik. Azonban részrehajlatlan szemlélődés után elmondhatni, mikép mind a ból, bői, tói, töl, r ól, r öl (néhutt b o 1, b ö 1, t o 1, t ö 1, r o 1, r ö 1) mind b u I, bűi, t u I, t ü 1, r u 1, r ü 1 (másutt b ú 1, b ül, túl, tűi, rúl, rül) szabályosak; és Pápay Sámuel Literaturája nagyérdemű bírálójának nincs igaza, midőn az előadott bu 1, bül s több ragokat a debreczentájéki ídes és 1 rí romlott kiejtésekkel párvo- nalozza; mert ezek, a mellett hogy romlott szók, az egész országhoz képest igenis kicsiny kerületnek őgyelgő kü­lönbözéséi teszik, mi az irói nyelvben sohasem talált helyet, mig a túl, bül s több eféle ragok nemcsak nagy kör­nyéknek, sőt országrésznek mostan is tulajdonai, és azonfelül az irói nyelvbe is avatott járulékok; mint már a tud­tunkra legelőször kiadatott magyar-latin nyelvtan is Erdösitől mind ától, mind a túl, t ül ragokra mutat példákat; de többször a jobb hangzat is ajánlja, hogy valamin! hason nézetből a magyar academia szóragozási szabályaiban a birtokos ok, ök személyragok helyett az uk, ük tájdivatos ragok használása megengedletik, miért ne lehetne Írni például: gyomorbul, gödörbül, bajnokrul, toroktul, tőrüktől, stb. két, három és több egymást érő egyazon hangzóknak elkerülésiért is. 7. Avultság- s aljasságon kívül még a nyelv tisztasága ellenében áll az idegenség. Ezzel azon idegen- séget értjük, mely a más nyelvekből szükségtelenül kölcsönzött szókban és szólásformákban áll. Akármi nyelvet vévén-fel, bár olyat mint a mienk, mely önmagából gazdagulhat, nem tanácsos azt minden kölcsönzött szavaitól meg­tisztítani; azonban az eszméket határozottan kifejező eredeti szók helyett idegeneket használni valóban méltán meg- bocsáthatlan idegenség volna. Különösen mellőzni kell a külhoni szókat a fennebb szónoki és költői előadásokban, melyek legnagyobb részben szívhez szólnak, mely esetben sajátaink inkább hatnak szívre, mint bármely kellemes hangzatu idegenek. Szintily értelemben szól Bitnicz Lajos is nyelvludománya 2-dik részében, s követjük a derék tu­dóst abban is, hogy: „Ámbár rút külföldiskedés idegen szavakkal pompát űzni, vagy azokban szép hangzatot keresni, mindazáltal hol a gondolat körülírás által elgyengülne, vagy honi szóval határozottan ki nem fejeztethetik, jobb, ki­vált tudományos müvekben, idegen szóval élni.“ S bár ezen tan a fennebb mondottak szerint az ékesszólásnál kivé­tel alá jő, meg kell jegyezni, hogy sok kölcsönzött szók nyelvünkben már egészen ineghonosulvák, milyenek például: ró zsa, korona, kád, stb. Sőt mondhatni, más alakba is általöntvék, mint: király, ereklye, ostya, sekres­tye, stb. Vagyon oly szónk is, mi szlávból általvétetve úgy szólván magasabb rangra van méltatva, mint saját ho­nában, t. i. a malaszt névszó (milost) mi nemzeténél csak kegyet jelent, nálunk pedig a gratia divina értelmét fejezi-ki. Ilyetén mélyen beültetett szó helyett nyelvünk tárából másat teremteni fölösleg tisztáskodás volna. Mi az idegen szólásokat illeti : nem szükség bővebben fejtegetni, hogy bármi nagy sereg idegen szó, azonban magyar ragozással és renddel,semmi esetben nem ejt oly sebet a nyelv tisztaságán, mint a más nyelvek sza­bályai szerint készült mondatok. így leginkább mikor más nyelvből fordítunk, ha kellő vigyázattal nem leszünk, anyanyelvűnk járásától könnyen félreléphetünk, mi által az érthetőség is szenvedhet, s ez szüli egy részben a homályt. 8. Könnyebben mi sem volna felfogható, minthogy a homály a világosság ellentiségc; hanem megjegyez­vén itt, hogy az előadás világossága nem egyedül azon tulajdonság, mi által valamely tárgy minden szövevény nél­kül megkülönböztethetik, de azon tulajdonság is miszerint a tárgy, hogy úgy mondjuk, sötét tisztában is látbató, ál- talérthetni, mikép a világosság közvetlen föltétele a szépnek irányában nem mindenkor az, hogy a gondolatok oly köz módon adassanak, minőt az alsó irásnem kíván, mi akárkinek érthető. A fennebb költői és szónoki előadásokban tudniillik eltér az iró a mindenek modorától; azonban kétes szólásokkal okszerűen nem élhet. Különösen a fentebb- szerű költészetben olykor az úgy nevezett sötéttiszta uralkodik, olyképen azonban, mint midőn a festő árnyékozat- ban is láthatókká, sőt érdekesbekké teszi a tárgyakat, s ez által müvére mintegy varázslatot önt. Továbbá, a határozatlanság többek közt kétfélekép áll a világosság ellen. Tudniillik egyik neme a ha­tározatlanságnak a mondatok kétértelműsége, például: Szer etnék igen jeles dolgokat hallani tőled. Mi-

Next

/
Thumbnails
Contents