Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1886
Tartalomjegyzék
39 hangulat nyelve voltak, ellentétben az értelem nyelvével; az emberi kedély, melyet öröm vagy fájdalom, epedés vagy csalódás töltött, lelte bennök közvetlen kifejezését; — vagy pedig e hangokat, melyek nem bírtak értelmi jelentéssel s kizárólag az érzés tolmácsai voltak, beszédével is pótolta az ember, mely már a gondolattá kristályoséit érzéseket fejezi ki, beszédét alkalmazta dallam gyanánt; ha valami nyomta szívét s ki kellett ömlenie, sokszor ajkára tört a szó is, mely kedélyállapotának okát fejezte ki; együtt röppent el a sző az áriával, ha a hangulat oly határozott volt, bogy gondolatokba, szavakba foglaltathatott — más szóval szöveget énekelt. Ilyen volt az ének kezdete és az ének nem egyéb mint dallamos beszéd. — S most is megvan mind a kétféle éneklés: szöveggel és szöveg nélkül. Megszállja az embert valami névtelen érzés, s azon veszi észre, hogy dudorász. Vagy tudja érzelmeinek okát is, és akkor azt dúdolja el értelmes szavakkal. A kettő közti különbség jóformán a motívum tudatos voltában rejlik, de nem fontos és lényeges. Dudorászás és éneklés mind a kettő egy: az érzéssel teli szív önkénytelen kiömlése. Mióta azonban az emberi érzés hangokban nyilatkozik, mióta az ember dúdol és énekel, azóta van költészet, zene, és azóta készül s képződik a vers is. A mint az énekária egymásután szabályosabb tagolódást, megállapodottabb szerkezetet nyert: az énekelt beszéd is tagolódott a hangmenet tagolódásával és így a szöveg oly szerkezetet nyert mint az ária. — De nehogy félreertessünk. E fejlődés egyszerre, karöltve történt. Nem úgy értendő, mint ma szokás mondani, hogy a szöveg símúl a zenéhez; mintha egy bizonyos kész dallamra írtak volna szöveget (vagy megfordítva) s ezt amahhoz gyalúlták volna, hogy összeálljanak, — ez ma történik így, mikor rendesen más írja a zenét mint a szöveget; hanem szöveg és zene simultak egymáshoz, illetőleg nem volt külön zene és külön szöveg, hanem volt ének, melyben együtt született a kettő, melódia és szövege s a szöveg melódia gyanánt szolgált. Egy személy volt a költő és zenész : a dalos (énekes). Egy kedélynek szülötte volt a költemény és dallama, mert hisz mind a kettő érzés kifejezője, s ha egymásért vannak és össze akarnak illeni, egy érzésből kell fakadniok. Az a zene, melyet ma így ismerünk, meg se volt; ez az önállósúlt művészet az instrumentálás óta létezik; az a költészet, melyet ma így ismerünk, melyet írnak és olvasnak de nem dalolnak, meg se volt; hanem voltak dalok, melyek összefoglalták a kettőt. Egymással járt — ismételjük — szöveg és dallam, a formaösztön együtt csiszolta idomaikat, fejtette ki szerkezetüket. Egy ének- periódusnak melódiája is elő és utószakból áll sorokkal, taktusrendekkel, s ugyanabból áll a szöveg is a szakszerkezetben. Ha a melódiát elhagyva mondja el az ember az éneket, akkor meglátni, érzeni a szövegen a szabályosságot, a dallam lenyomatát — és ez a v e r s i d o m.
