Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1896
Tartalomjegyzék
1 felhasználni s egyúttal a nemesebb társalgásmódnak is elitiskolájává avatni. „A leczke felmondás, főkép a történelmi és a természettudományi, ha alsóbb fokú is, már előadás, a mennyiben egy-egy esemény elmondásánál, vagy természeti tárgy és kísérlet leírásánál a maga szavaival élhet a tanúló, és mindenkor nagyobb hallgatósága van; azért már csak e miatt sem hagyható szabályozás nélkül, a mi abban áll, hogy a tanúló, valamit csak könyvéből vagy tanárától elsajátítván, tanára és tanúló társai előtt felmond, mindenkor érezze, hogy bizonyos hangerőre, szabályosságra és színezésre nézve ki kell annak emelkednie utczai vagy konyhai hangúlatából és beszédmódjából.“ Ily leczke felmondást azonban — fűzi tovább megjegyzéseit, — csak akkor lehet a tanárnak megkívánnia, ha a tanúlóra nézve azt, a mit ennek fel kell mondania, kitelhetöleg világossá és átlátszóvá tette; e nélkül igazi elsajátítás nincs, következőleg jó előadás sem lehetséges. Azt tudván tudja, hogy a tanúlók nagy része az előadást nem hogy teljesen és világosan, de még csak nagyjából sem törekszik magáévá tenni, s azért nem is kívánhatja, hogy mindenik tanúló jó előadóvá képeztes- sék ki; de ezúton ki lehet képezni legalább azokat, kik a világosan előadottakból világos ismereteket szereznek, megfelelő előadásra azonban nincsenek képesítve. Megfelelővé teszi pedig az ilyenek előadását, ha leczkéjöknek vagy a magyarázatnak értelem szerinti előadására szoktatja őket, a minek meg múlhatatlan föltétele, hogy megtanítsa, hol és meddig kell megállaniok, s melyek mondatról-mondatra azon szók, melyeket súlyozniok kell. írott szöveg, kellő központozás nélkül s élő beszéd, helyes nyugvás és súlyozás nélkül: egyformán kétes, zavart és színtelen. Kitartó türelemmel megszabadíthatjuk ez úton a tanúlót a legáltalánosabb két beszédhibától: a gépies darálástól és a szakadozott beszédmódtól, a mi nemcsak kellemetlen, hanem mindenkor az értelmességnek is kárára van. Még az oly tanúlok is, a kik értik különben, a mit elmondanak, a nem helyén való lélegzetvétel és az akadozás miatt érthetetlenekké válnak s a hallgató előtt értelmetleneknek tűnnek fel. Az előadás nyelvi hibátlanságáról, elevenségéről és színezéséről szólván még, végezetül — úgymond — mindazoknak, miket az előadó képesség javítására felsorolt, igazi alapja a tanúló helyes esz ej árasa. Erre nézve, ha talán soknak tetszenék ezt is megvárni tőle, ne feledjük, hogy előadásában a tanúló jobbára kézikönyvével vagy tanárával gondolkodik és az után beszél; a hol pedig egyes élénkebb eszűek és bátrabbak a magok gondolataira és szavaira hagyatkoznak már, ott van mellettök a kalaúzoló tanár, hogy gondolataik és szavaik értelmes elrendezésére és szószaporítástól ment formás kifejezésére is rászoktassa. Szabályéi tartja azonban e kalaúzolás- nál, hogy a tanár a beszélő tanúló szavába soha bele ne vágjon, míg meg nem akad, vagy helytelent nem mond, vagy a már elmondottnak
