Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
23 nyelvébe, hogy nélkülük csinos társalgásban alig hozakodunk elé s talán kevés lapot Írhatnánk ma tele. Ezen szerencséjét — ha annak nevezhetni — nem szavai mennyiségének, mint inkább ezek termékenységének, s a maga azon sajátságának köszöni, mely szerint a szóképzésben eljár. Mintegy népünk azon benső, közös műveletébe merülve, a mint az a nyelv tenyésztésében észrevétlenül, de folyton munkás: egy eleven, soha nem nyugvó ösztönből szüntelen a nyelvvel bánik, mulat, van eltelve lelke. . . Szócsinálásra, rendszerint, egyenesen nem indul ki; hanem mint a költői ötlet, úton-útfélen foganva, szülemlik meg egy-egy szava. Vagy csak nagyon néha, fél szándékkal és csakis magán élvezetből foglalkozik a szóköltéssel, midőn kéziszótárát tanulmányozva, ebből vagy abból, egyelőre alkalmasint homályos sejtelemmel vonja el és jegyzi a lapszélekre a szótőt; s egyiket úgy hagyva, a másikat, analógiára, valamely képzővel ellátva kísérli meg új, tetszetős, magyar izű szóvá alakítni, más-más kategóriába idomítni, — és belé csak ekkor, prometheusi művelete közben, valamely megfelelőnek érzett eszmét szöktetni. ') Nem a fogalomra keres hát szót, hanem a szóba fogalmat. Sükerültebbnek érzett uj szavát azután, hol csak rést talál rá, sűrűn emlegetve, magyarázva, társas téren teszi kísérletre s törekszik ellesni annak életképességét; míg az irodalom révén, noha egyebekét saját rostáján át készséggel terjeszti; magáéit legfölebb már mások után, félénken használja. „No van már magyar character!“ — állítja meg egykor Sebedéit a megyeház terén. — .Valóban? ... no hallom a szép szót.1 — „Jellem, jellemes, jellemez, jellemző stb.“ — ,De ’jsz az nem él meg! Sok egy kicsit benne az l.‘ — „Biz a meglehet“ — zárá be szerényen, és azzal odább állt. Kazinczyval utaztában pedig; ,Lássa uram öcsém,1 szólítja többi közt ez, ,mily szükségünk volna egy entbehren-ve is; és honnan vegyük?1 — „Hát a nélkül-ből, nélkülözni“ válaszolja rögtön. Még Kazinczyt is meglepte a merészség, s a süker fölötti kételkedését azon tréfával mosta el, hogy Szemerét „franczia analógiára“ (francziás hangzásra) készített ellenőr szavára figyelmeztette, melynek életet jósolni senki sem mert. Ily adomáknak ma alig lehet már számunkra sava; akkor azonban majdnem minden sikerültebb szónak saját történetkéje volt; s elképzelni is nehéz most az érdeklődést s az örömet, melylyel azon idők szerint egy-egy tetszésre kelt uj szó fogadva, s irodalomban, életben meghordozva lön. A régies, idegen, de szépen festő vihar (már Comen. szókönyvéb.) Kazinczy által a Vidához irt Epistolában (1816) először bevezetve, s ugyan őtőle a 1) Ilyen az általam kézi-szótára széleiről kiírt néhány következő: eseledér (esél-esap és ledérből) : possenreiser; esildom, -os és fényelem, -es : luxus, -osus; érzemest (mint : látomást): érezhetöleg; fejlem: entwiekelung; kezelgés: gestieulatio; kíse: próba; örte: wachthaus; öszvény: inbegriff; szelme: absehnitt; fencsér: anstreieher; lőesér: klistér; rog (ró-ból) : schuld; tolárd: zudringlich; köztön -ös v. közveg, -es: parallel stb.
