Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1876
14 sokat emlegetett, s mind e napig üldözött név.') Elsőben, mint szerkesztő, pozsonyi „Hírmondójában (1786) terjesztgeté maga és mások uj szavait; s noha megfélemedve névtelen levelezőinek fenyegetésétől, humoros búcsúztatóval temeti el a „felület, ifjoncz, körülmény, láthatár, tanácsnok, titok- nok, udvarnok, tünemény, ügyész, uradalom“ stb. ujdon keletű szókat, ugyanakkor, németből áttett „Szigvart“-jában (1787) gyári erővel készité rakásra csoda-szavait, mondott regénye mindkét kötetének végén magyarázva is közölvén azokat.s) Ha Barczafalvi tüneményszerű szóalkotási könnyűségét s termékenységét gondosabb szemmel tekintjük, minden mostohát elmondhatunk róla, csak azt nem, hogy csupán találomra, minden elméleti elvonások nélkül űzte volna kártékony játékát. Idejében, mikor „a szók gyökerének, eredetének és természetének“ vizsgálása megpendítve igen, de a magyar szóelemzés munkába véve csak alig volt; s midőn uj képzéseihez csak annyira sem voltak még kimutatva s egybe állítva képzőink, mint ezeket utóbb Gyarmatki „Nyelvmesterében (1794),“ Ver- seghi „Cadentiás lajstromá-ban (1805),“ vagy Simái „Végtagokra szedett szótárkájában (1809—10)“ feltalálhatá : könnyű helyen állhatott a gondolat, hogy, a nyelv demonstrativ elemeit (a képzőket) nem ösmerve, képzés helyett a szó-bekeblezéshez, az ős szónemzés azon módjaihoz nyúljon, melyek szerint egy-egy fogalomegységre két vagy több praedicativ részből (fogalom-szóból) gyúrja egybe szóegységeit; minők pl. egyeneglet: egyen(lő-sz)eglet, e m 1 é t s é g : emlé(kező-tehe)tsóg stb. vagy — mint gyakran teszi — idegen szóelemekhez, ezek analógiájához (okodalom: akadémia ; oldoncza: indulgentia, bűnbocsátó levél), vagy a nép-etymologiákoz forduljon, mely gyakran a puszta hang analógiájára alkotja a szókat (v. ö. schenktisch: sentés palócz; levistic(um): laves esik). És ezen utakon tévelygéssel ugyan, de nem ritkán az elmésség körmönfont lelékenységével jár el. így veszi pl. k é p z ő n e k az önálló hang (v. zeng) szót, melynek élőhangút hasonítva, vagy elhagyva, hol ép, hol csonkított tőhöz köti, s előállnak a Aú-lang: tonus; szó-zung: vox in cantu, nótabéli hang(Bfv.). Majd a *) *) Megnyitója s feje azon iskolának, mely a szógyártásban főleg Pere- esényi Nagy Lászlóban, a „Mezengy (1801)“ azaz idyll, „Orithia (1804)“ stb. szerzőjében ; Hollosovszki Imrében, „Rózsika titkai“ magyarázójában; az e t y móló g i a i nyelvészkedés terén pedig Ágoston Antalban (a „Magyar OBkola“ Nvárad, 1805) és Kassay Józsefben (a „Származtató és gyökerező szókönyv.“ Pest, 1833—35. Írójában) bírta méltóbb híveit. a) Ezen, mintegy háromszázra menő szók jegyzékét újabban a „Magy. Nyelvőr“ (I. 45. és 94.), Steiner Zsigm. földerítő magyarázatai mellett adta. A jegyzék azonban számos olyakat is foglal magában, melyeket Bfv. csak használt, de nem csinált; milyenek pl. arány (Wagner: Phras. 1750); alagya, hímez, küllő: radius, rekesz, vetemény (Molnár Alb. 1621.); dal (Gyöngy. 1st. „Kemény“); gúnyor, művész, kelengye, naptár, szakma (Baróti); hágcsó, lakos (közöns.); idom (Bálát, tájsz.); jelenet (Marg. Leg.); minta (Sajnovies); lovanez (Dugón.); szótár (Bőd Pét.); vita (Faludi); villáiig, -ózni (líeltai: Uisio); felleng, -5; labancz (v. laíancz) régibb keletű szók.
