Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1884

Tartalomjegyzék

107 tőlünk, hogy a testi nevelésben reá, mint beszédszervre, minden telhető gondot fordítsunk. Anyanyelvét minden gyermek hallásból tanulja. Minél jobb hangoztatással, minél szabályosabban s értelmesebben ejtjük hát a ga­gyogni kezdő előtt a szót, annál helyesebb lesz nyelvejtése, s annál tudatosabb s rendezettebb egykor gondolatjárása. Eszme és szó t. i. együtt születik és a gondolatban s beszédben is csak együtt állhat meg, :— úgy, hogy az eszme nem is egyéb mint belső szó, és a szó csak külső, érzékitett eszme; minélfogva a szók szabályosságára fordí­tott figyelem közös a gondolattal is. Fő jelentését mégis ott nyeri e figyelem, mikor eszét tudja már a 4—5 éves gyermek; mikor öntudatosságra ébredvén, énnél kezdi már magát nevezgetni. Nem csak szóejtését, hanem felfogását, gondo­latszövését, kifejezéseinek hanghordozását is úntalan kitartással kell itt meg figyelnünk, s bennök semmi tökéletlent csendes megigazitás nélkül el nem tűrnünk, —- liahogy a helyesebb alakítás kikerülhet tőle. Minél gondosabb és szeretetteljesebb ezen javítgatásunk; minél szorgalmasabban képezzük a gyermek érzékeit, és főleg hallását s lá­tását; s minél elevenebbé fejtjük a tárgyak s jelenetek megfigyelésé­ben azok éberségét — mely érzékgyakorlásban arra készült ábrák, ké­pek, játékszerek által is sükerrel hathatunk: — annál rendezettebben fog az gondolkodni s a szókat is annál ^szabatosabban használni s ejteni. És ha ezen áldozatos gondozás mellett sem igen menne kellő­kép előre, sőt okkal sejtetné, hogy hibátlan beszéddel bírni alig fog, nem marad más, mint a bajt, ha lehet, orvosolni, vagy türelemmel várni. Nem egy hibás nyelvű gyermekből képződött már kitűnő szó­nok. Arra meg épen gyakrabbi a példa hogy a lelkes gonddal nevelt 5 — 6 éveseknek nehézkes ajkain is bizonyos varázszsal s édességgel fordul a szó. . . Nem azon kis fecsegőket értem, kiknek eszük híre nélkül pereg a nyelvük egész uap. . . Azon átlátszó, romlatlan leikecskékről van szó, kiknek szava, gondolatja az angyalok társalgását sejtető bü-báj- jal szól olykor lelkűnkhöz. . . S honnan ez a kiváltságos kellem és kedvesség az egyes családok gyermekeiben?.. Ennek is ellestem a tit­kát, t. szülők! Az ily beszédnek a tiszta ártatlanság s a maga eredeti fényében megjelenő igazság a tartalma. Akármilyen szé­pen, szabatosan gördüljön is a gyermekajkakon a hazug szó, minden egyébnél elhangoltabb s hamisabb emberi hang lesz az. A legnemesebb bizonyára, mit a szülő gyermeke testi nevelésében elérhet, — ennek tökéletes beszédszerve s hibátlan és okos beszédje ; de csak ha ebben semmi hamisat, fél-igazat, valótlant meg nem tűrt. A hazugság a

Next

/
Thumbnails
Contents