Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Eger, 1888

Tartalomjegyzék

50

melyre a sokszerű változások, miknek az irodalmi nyelv időről időre kitéve van, kevesbbé folynak be. Méginkább állíthatni ezt közmondásairól, melyeknek kivált járatosb alakjai annyira csökönösek, hogy ha akár szócsere, akár csak szerkezetmódositás által változtatást engednének magukon, egyenesen létjoguktól, népszerűségüktől válnának meg.

A figyelmet többé-kevesbbé felhívó szókat, vagy szóalakokat tűntetnek fel pl. a közetkezők:

Alku (v. alkó): „Nem alku a szerencsének hízelegni (km.).“ Isten szavát nem alku megvetni (Gyöngyösi 1st.). Alkalmazásból kiavult szó s am. alkalmas, illő, jogos, megengedett.

Ármányos: Ahrimánból, kit a tigris- és indusközi zend népfaj a földi rosszak ősfeje s a sötétség szelleme gyanánt fél és tisztel. Népnyelvünkben is régi forgású szó, s am. rosszat forraló, más vesztére törő, álnok cselszövő. De e komor jelentéssel ma kevesbbé forog, mint pajkos, dévaj, kópé értelmében. Megtréfált, rászedett az ármányos! (ksz.).

Bakcsó-. „Szava árulja el a bakcsót (km.).“ Gémfajta vizi-madár tájneve. Más tájakon: vakvarjú.

Berhe-. „Volt neki is foltos berhéje (km.).“ Máskép: bőr he, — am. bőrköntös, alsó-ing, bőrnadrág, bőrkötény. Avulóban.

Bezzeg: „Kút, mint a bezzeg! (ksz.).“ Az: ugyan, sane, scilicet, quasi verő jelentésében közkeletű indulatszó. „Bezzeg megjártam!“ Erdélyi szerint am. rútul megjártam. Népünk némely eszközök aprós, mozgó, fityegő részét (pl. a puska ravaszát) is mondja bezzegnek (a bezzegje, bezzegjét stb.). Közmondásunkban is főnévileg szereppel, de homályos jelentéssel.

Buga: Buga mágnás! (ksz.). Máskép: gubó (palócb. guba), gubacs azaz valaminek (diónak, gesztenyének) külső héja, tokja, hüvelye. De van: buga tehén, azaz csonka, kisszarvú is; buga kos, azaz szar- vatlan. Innét: buga ember am. alszerű, köznapi; buga mágnás: vier- telmaguat.

Bűz-. „Bűzivei jó a káposzta (km.).“ Ismert szó. Itt képletesen am. húsával (Nszót. s Érd.).

Csánk: „Lityeg-fityeg, mint vén csánk a süvegen (km.).“ Máskép: csák; a régi süvegeknek, kalpagoknak oldalt, félre fityegő csúcsos része.

Délceg: „Kifogták a délcegből! (km.).“ Alkalmazásból kiavult szó; am. a ménesbeli nemes, délceg lovak közöl. Képletes értelme: vége hánya-veti, büszke liánykolódásának.

Denc: „Szekér alatt denc kutya (km.),“ t. i. az elkényeztetett öl-eb, melyet egykor ölben, a térden denceltek, himbáltak.

Éha: „Szép a szava, de ördög az éha (km.).“ Eh, máskép ih, joh, juh, jolia, jonlio — kiavult fn. s am. bél, belek, belsőrészek; máj, gyomor; ágyék; szív, elme. Ehafájós: májfájós, hepatarius (MA.) A dun.